Írjon nekünk

Közélet

Még hajléktalannak lenni is jó Szegeden!!!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Mert Botka László házilapja szerint ők nem üldözik, hanem segítik a hajléktalanokat – fejtik ki a legújabb propaganda cikkben. 

Több hazugság és számos csúsztatás, illetve tények ehallgatása van Botka László házilapjának legfrissebb propaganda írásában (rögtön az elején már elhazudják a hajléktalanok becsült létszámát, de a finanszírozási hátteret is, amely kormányzati, stb.), de ezeket most nem érdemes sorra venni; elég, ha csak azzal az érzéssel foglalkozunk, amit ez a kis dolgozat okoz az olvasóban.

Szinte mi is szeretnénk hajléktalanok lenni Szegeden, mert itt még fedél nélkülinek is annyira jó lenni

– üzeni teljesen komolyan a polgármesternek oly kedves, és a polgármesterrel olyan kedves lap (ami véletlenül még Botka László Facebook oldalát is rekámozza a címlapján.)

Csak úgy hömpölyög, sorról-sorra dagad a sikertől bódult szöveg, hogy eljussunk egészen a fő üzenetig:

Azaz, “Szeged nem üldözi, hanem segíti a hajléktalanokat!”

Nagyszerű üzenet ez, melyik normális ember ne értene egyet ezzel – ugyebár.

Mindeközben a propagandán túli Szegeden

Szeretnénk ugyanakkor felhívni Botka László figyelmét arra, hogy a sikerpropagandán túli Szegeden ilyen ügyek is vannak (olvasóink jelzései alapján, és a teljesség igénye nélkül):

Így fosta össze a Kárász utcát egy hajléktalan

Kaki után pisi – Fényes nappal vizeltek a Széchenyi téren

Agresszív kéregetők zaklatják a szegedieket

Szarban úszik Szeged, a Napfány Városa – Így írják ki dühüket a szegediek

Ezúttal a 2-es villamoson aludt el egy hajléktalan

Orbitális hányással végződött a hajléktalanbalhé a Széchenyi téren

Már nem csak vizelni, hanem aludni is járnak a hajléktalanok a Mekibe

Már padot is foglalnak maguknak a hajléktalanok a Kárász utcán

Nem csak az utcán okoznak gondot a hajléktalanok Szegeden

A hideg ellenére sem akarnak szállóra menni a szegedi hajléktalanok

Íme egy hajléktalan tanya a belvárosban – az önkormányzat tehetetlen

József, a szegedi hajléktalan akár hozzád is simán be tud törtni – meséli büszkén

Hajléktalan balhé a belvárosban

Vizeletben úszik a város

Szeged utcáit ismét ellepték a hajléktalanok

Tarjánt is ellepték a fedél nélküliek

Megcsináltuk Szeged hajléktalan térképét 

Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Sokallják a bor árát, ezért a fesztivál helyett trafikban veszik meg

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szempont a minőség, de nem minden áron – véli a Szegedi Borfesztivál közönségének egy része.

Tovább olvasom

Hírzóna

Már több mint 540 kilométeren van árvízvédelmi készültség

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Tisza vízgyűjtőjén a hét első három napján területi átlagban is igen jelentős csapadék hullott.

Tovább olvasom

Hírzóna

Díjakat osztottak a szegedi építésügyi konferencián

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az egykori szegedi városi főmérnökről elnevezett elismerést ezúttal négyen kapták.

Tovább olvasom

Aktuál