Kevesebben érkeztek a ruzsai vásárba, de egy helyen hosszú sorok álltak
A hőség a ruzsai vásár hangulatát is megváltoztatta.
A hőség a ruzsai vásár hangulatát is megváltoztatta.
Már kora reggel nagy volt a nyüzsgés a mórahalmi vásárban, ahol ezúttal is szinte mindent meg lehetett találni, amire csak szüksége lehetett a vásárlóknak.
Mély megrendüléssel búcsúzik Pitvaros közössége Dr. Kovácsné dr. Komlóssy Csilla Emesétől. A település egykori háziorvosa több mint ötven éven át szolgálta a helyieket, munkáját pedig díszpolgári címmel is elismerték.
Lángba borult egy személyautó Sándorfalva és Dóc között. A tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a tűz nem terjedt tovább az erdős területre.
Súlyos közlekedési baleset történt hétfőn Szatymaz közelében az 5-ös főúton. Egy motoros és egy személyautó ütközött össze, a sérült ellátásához mentőhelikopter is érkezett.
Már lehet jelentkezni a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlatra. Az ország egyik legrangosabb kortárs képzőművészeti seregszemléjét idén októberben rendezik meg Hódmezővásárhelyen.
Több ezres tiszavirág-előrajzást figyeltek meg a hétvégén a Maroson. A látványos jelenség azt jelzi, hogy hamarosan kezdetét veheti a tiszavirágzás csúcspontja, amely minden évben tömegeket vonz a folyópartokra.
Éjszakai karbantartási munkálatok kezdődnek a Szeged–Orosháza–Békéscsaba vasútvonalon. A vasút közelében élők a következő napokban fokozott zajhatásra számíthatnak.
Sok autós figyelmét felkeltették a munkagépek az 55-ösön, a közútkezelő elárulta, mi történik.
Százával pusztulnak el a tojásrakó teknősök a Szeged melletti útszakaszon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.