Sport

Időt vesz igénybe, de már épül a jövő csapata Szegeden

Időt vesz igénybe, de már épül a jövő csapata Szegeden

Aktív a Pick Szeged: fényes jövő állhat a csapat előtt, amennyiben most jó döntések születnek

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. január 31., szerda
Időt vesz igénybe, de már épül a jövő csapata Szegeden

Jelentős változásokon megy keresztül az OTP-Bank Pick Szeged csapata: akár a szakmai stáb, akár a játékoskeret összetételét nézzük. Nyártól Michael Apelgren, és a klublegendának számító Jonas Källman veszi át a szegedi együttes irányítását, a klub háza táján pedig a skandináv vonal megerősödése várható, legalábbis a nemzetközi sajtóban korábban már ez volt olvasható. Ez nagyon sok újdonságot hozhat magával, és fő irányvonalakban különbözhet a mostani és a jövő Pick Szegedje, elkezdődhet a "skandináv éra".  Új játékfelfogáshoz új játékosok szükségesek, a Pick Szeged pedig aktívan ügyködik a játékospiacon.

Négy új játékos már biztosan érkezik.

 

Változások a szakmai stábban

A nyáron egy komoly feladatot, a Pick Szeged vezetését vállalta magára Kárpáti Krisztián és segédedzője Vladan Jordovics. A vezetőedző lapunknak korábban elmondta, hogy véleménye szerint jó úton jár a csapattal. Kárpáti Krisztián már huszadik szezonját tapossa edzőként, azonban voltak kételyei az elején, de ezek gyorsan eloszlottak. 

Ami miatt volt bennem egy kicsi kérdőjel, az az, hogy a legmagasabb szinten lévő játékosok, hogyan fognak viszonyulni egy olyan edzőhöz, akinek ezen a szinten semmilyen tapasztalata sincsen

- mondta korábban.

Apelgren szerződése 2024 nyarától két évre szól majd, ezért a párizsi olimpia után minden bizonnyal távozik a svéd válogatott másodedzői posztjáról.

 

Aktív szegedi jelenlét a játékospiacon

Az OTP-Bank Pick Szeged már hivatalosan is bejelentett négy új érkezőt és kettő távozót, továbbá Gleb Kalaras és Borut Mackovsek pedig meghosszabbította szerződését a klubbal.

Előző nyáron a német Melsungen csapatától érkezett Szegedre Gleb Kalaras. Az orosz kézilabdázó további egy évre hosszabbította meg szerződését. Szlovén válogatott csapattársa, Borut Mackovsek 2026. június 30-ig marad biztosan a Tisza-parton.

Mikler Roland jövője továbbra is kérdéses, a kapuslegenda jelenleg élő szerződése lejár a nyáron Szegeden, nem tudni hogyan alakul sorsa.

 

Ez a kérdés akkor került még inkább a középpontba, amikor a Pick bejelentette első igazolását: Tobias Thulin a dán GOG Handbold csapatától érkezik a Tisza-partra. Három éves szerződést kötött a Szegeddel a 43-szoros svéd válogatott kapus, aki komoly nemzetközi rutinnal rendelkezik.

Tudom, még messze van a nyár, de már most nagyon várom, hogy elkezdhessem a munkát a srácokkal, részese lehessek egy izgalmas, új projektnek és pályára léphessek egy olyan közönség előtt, amely Európa egyik legjobb légkörét teremti meg minden meccsen

- mondta a kézilabdázó az átigazolás bejelentésekor.

A 198 centiméter magas kapus az idei BL-szezon 10 meccsén 113 védést mutatott be.

 

A Thulin-transzfer után öt nappal, közvetlen karácsony előtt robbant a második átigazolási-bomba: bejelentették, hogy a Magdeburg izlandi irányítója, Janus Smárason is a napfény városába érkezik. A 29. életévét januárban betöltő játékos rendszeres tagja hazája nemzeti válogatottjának, amellyel a magyar csapat ellen is szerepelt a nemrég véget ért Európa-Bajnokságon.

Nagy öröm számomra, hogy sikerült megállapodnunk, egy nagy tradíciókkal rendelkező klubba szerződök. Személyesen tapasztaltam meg, hogy Szegeden milyen népszerű sportág a kézilabda. Sok válogatottbeli csapattársam mesélt arról, hogy milyen csodás a Pick Aréna, milyen fantasztikus hangulatot teremt a szurkolótábor

- nyilatkozta Smárason.

Az izlandi irányító idei BL-szezonban eddig 36 gólt szerzett, az IHF Super Globe tornán pedig beválasztották a torna álomcsapatába.

 

Az OTP-Bank Pick Szeged harmadik igazolása Lazar Kukic volt. A szerb válogatott irányító Janus Smárason posztriválisaként érkezik, és jogosan merül fel a kérdés: hogyan fog kinézni a szegedi irányítók között a játékidő felosztása. 

A klub alkalmazásában áll, és bevethető a poszton Dean Bombac, Miguel Martins és Rea Barnabás is, utóbbi sérülés miatt oldalvonalon kívülre került egy időre. A szlovén válogatott irányító esetében már korábban téma volt, hogy nyolc év után ismét elhagyja a Picket (2016-ban a Kielcéhez távozott, majd két évvel később tért vissza a Tisza-partra). A portugál kézilabdázó távozása sem lenne egy 'derült égből villámcsapás', hiszen Martins esetében is forgott már szóban a távozás.

Kukic szintén szerepelt Magyarország válogatottja ellen az Eb-n, de Smárasonhoz hasonlóan, ő sem járt sikerrel.

Európa egyik legismertebb és legjobb klubjában folytatom a nyártól a pályafutásomat, ami számomra hatalmas dolog. Tudom, hogy micsoda múlttal rendelkezik a csapat, hova érkezem

- hangsúlyozta a szerb játékos.

Eddig kilenc idényt játszott a nemzetközi kupasorozatban és 229 gólt dobott Kukic.

 

Egyelőre utolsó érkezőként Jérémy Toto mutatható be, akit a héten szerződtetett az OTP-Bank Pick Szeged. A beálló a szegedi klub történetének első francia játékosa lesz. A 31 éves játékossal nagy nemzetközi tapasztalattal bír, így nagy erőssége lehet a csapatnak. A Wisla Plocknál és a Vardar Szkopjénál is megfordult Toto, aki utóbbi klubjában két gólt is szerzett a Pick ellen.

Ebben az idényben 33 gólt dobott a Bajnokok Ligájában.

 

Fordított utat jár be Szita Zoltán és Matej Gaber, ők távoznak Szegedről. A magyar válogatott átlövő két év után szerződik vissza Lengyelországba, a Wisla Plock együtteséhez.

A szlovén beálló pedig nyolc esztendő után hagyja el a Tisza-partot. 2016-ban a Montpellier csapatát hagyta ott a Szeged kedvéért, most pedig ismét Franciaországban fog játszani: a Nantes gárdájában, éppen Jérémy Toto helyén kap lehetőséget. Gaber eddig is már több mint száz alkalommal lépett pályára hazája nemzeti csapatában.

Nagyon sok idő van még a következő szezon kezdetéig, és addig bizony nagyon sok minden történhet még a Pick Szeged háza táján.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.