Írjon nekünk

Hírzóna

Kothencz János: Folytatni kell közösségépítést a lakótelepen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

A Fidesz-KDNP által támogatott Kothencz János, a 15-ös egyéni választókerület – vagy ismertebb nevén Tarján 2 – képviselőjelöltjeként megőrizné helyét a közgyűlésben. Tervei között szerepel, hogy olyan padokat helyezzenek el a közterületeken, amelyeken a hajléktalanok képtelenek lennének elnyújtózni, aludni.

A 45 éves, tanár végzettségű és a gyermekvédelemben dolgozó Kothencz János évtizedek óta Tarjánban lakik, három gyermek gondviselője, felesége orvos. Az elmúlt négy évben a szegedi közgyűlés tagja volt, és most azért kéri a választópolgárok bizalmát, hogy folytathassa a megkezdett munkát, és új elképzelései is megvalósulhassanak.

“Szeretném a közterület-rendezés folytatását megvalósítani és még szélesebb körben akadálymentesíteni a választókerületet” – kezdte terveinek bemutatását a képviselőjelölt, aki úttörő megoldást is kitalált a hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodásának megakadályozása érdekében.

“Az összes padot fel szeretném újítani, méghozzá úgy, hogy azokon karfák lennének elhelyezve, így megakadályozva, hogy a hajléktalanok aludhassanak rajtuk” – részletezte a javaslatot.

Kothencz János a szelektív hulladékgyűjtés újragondolását is szükségesnek tartja, szerinte erre sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni.

Programjában a többi között szerepel még köztéri fitneszparkok létrehozása, a közösségi kiskertek továbbfejlesztése, utak, járdák, közterek felújítása.

“Az elmúlt négy év tapasztalata, hogy az embereknek szükségük van közösségre, a valahová való tartozásra, és ezt a közösséget szeretnénk tovább építeni keresztény értékek mentén” – fogalmazott.

A kampányban tapasztaltakkal kapcsolatban elmondta, “azok az emberek, akik arról beszéltek, hogy méltányolják az elmúlt öt évben tett erőfeszítéseimet, azokra nagy valószínűséggel számíthatok a szavazás napján”.

AJÁNLJUK:

Batári Dávid: Meg kell tartani a szegedi egyetemistákat

Felszámolná a közlekedési káoszt Sebőkné Dobos Zsuzsanna

IKV-reformot sürget a belváros képviselőjelöltje

Korponyai Ernő fecskeházakkal tartaná a fiatalokat választókerületében

Szente László: Van egyfajta politikai kiábrándultság a jelenlegi városvezetéssel szemben

Több nőt szeretne a közéletbe Chovanecz Kata

Halkó Pál odafigyelne Alsóváros infrastrukturális és közösségi fejlesztésére is

Csorba Ágnes: Égetően fontos a Holt-Tisza rehabilitációja a Kecskés-telepen élőknek is

Ócsárolás helyett problémákat oldana meg Molnár István Attila

Kothencz János: Folytatni kell közösségépítést a lakótelepen

Tímárné Horváth Magdolna: Hely nélkül nincs közösségi élet

Baleset

Parkoló autónak ütközött egy másik kocsi Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

A vétkes jármű oldalára borult az ütközés után.

Tovább olvasom

Hírzóna

További 12 milliárd jut a kistelepüléseknek a Magyar falu programban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

A program jól halad, egyszerű az eljárás, gyors a kifizetés, a visszajelzések pozitívak.

Tovább olvasom

Közlekedés

Kezdődik a SuliMoped program Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

14-16 éves gyermekeknek nyílik lehetőségük elektronikus oktatási módszerrel (e-learning), térítésmentesen segédmotoros kerékpáros képzésben és vizsgán részt venni.

Tovább olvasom

Aktuál