Régi szövetségesektől válhatott meg Botka László annak érdekében, hogy megszerezze Gyurcsányék támogatását az őszi választásokra. Nagyot bukhatnak a régi szegedi szocialisták: DK-sok jöhetnek helyettük.
A parkolóügy elmarasztaló, első fokon felfüggesztett börtönbüntetésről szóló ítéletével kezdődött az egész folyamat, ami miatt végül júliusban meg kellett egyeznie Gyurcsány Ferenc pártjával, a Demokratikus Koalícióval Szeged polgármesterének – írja a Magyar Hírlap.
Botka és a bukott miniszterelnök nyilatkozat párbajáról korábban részletesen cikkeztünk. Ennek ellenére úgy tudni,
régi szövetségesek kezét engedte el a szocialista polgármester.
Solymos László akkor még alpolgármester, Mózes Ervin, később nyugdíjba vonuló címzetes főjegyző és Kalmár Gábor kabinetfőnök nem jogerős ítélete után egyre inkább szétzilálták a városvezetést az azt érő botrányok.
A lap szerint Solymost szánta Botka a pártokon átívelő összefogás listájának első helyére, ám lemondásával ez a terv nem valósulhatott meg.
Az EP-választások után azonban a Momentum egyre többet követelőzött, a Jobbiknak is felsejlett egy alpolgármesteri pozíció
(erről korábban lapunk írt, Tóth Péter jobbikos önkormányzati képviselő óvatosan nyilatkozott – a szerk.)
Gyurcsány segített, de megkérte az árát: “visszajön” Szegedre
A nehéz helyzetben Gyurcsány Ferenc kínált segítséget: a DK elnöke ígéretet tett, hogy nem indítanak Botkával szemben senkit, ha Botka és az MSZP átenged a biztosan nyerhető körzetek közül négyet a DK-nak. A Magya Hírlap szerint
az összefogásért cserébe Kozma József, a szocialista párt szegedi elnökének, illetve Szondi Ildikó és Lauer István kezét engedhette el Botka László.
A lap értesülései szerint ennek áldozata lehet Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester is, aki tavasszal ismét pártot váltott: a Momentum színeiben politizál. Ő az azonban, aki a jegyző mellett aláírta a Mars téri piac uniós pályázatánál a hamis nyilatkozatot arról, hogy a terület per- és igénymentes. Emiatt eljárás fenyegeti – erről Tápai Péter beszélt a napokban.