Közélet

Ősszel még tagadta, most mégis nyugdíjba vonul Mózes Ervin főjegyző

Ősszel még tagadta, most mégis nyugdíjba vonul Mózes Ervin főjegyző

2019. február 15., péntek
Ősszel még tagadta, most mégis nyugdíjba vonul Mózes Ervin főjegyző

Már 2017-ben visszavonulhatott volna a címzetes főjegyző, de akkor Botka László polgármesterrel megállapodtak, hogy megvárják Mózes Ervin 65. születésnapját – írta a szeged.hu pénteken. Már tavaly év végén lehetett arról hallani, hogy visszavonul, de akkor azt mondta, nem igazak a híresztelések. A városháza pályázat során választja ki az új főjegyzőt.

A főjegyző február 9-én töltötte be 65. életévét. Az önkormányzati hírportálnak adott interjújában arról beszélt, hogy 2017-ben egyeztek meg a polgármesterrel abban, hogy megvárja ezt az időpontot, később pedig abban, hogy Mózes segíti a hivatal munkáját a költségvetés pénteki elfogadásában. A közgyűlés előtt is a pénteki szavazás után jelentette be, hogy nyugdíjba vonul. A városháza azonban ezután is számít rá adatelemző és -értékelőként napi négy órában. "Nekem ugyanis nem közömbös, hogyan működik a polgármesteri hivatal, ugyanakkor gyorsan hozzáteszem, nélkülem is kiválóan működik majd, mert profi szakemberekből áll az apparátus" – mondta. Mózes Ervin 1982-ben szerzett diplomát a JATE jogi karán. 1984-ben a megyei tanács apparátusában kezdte pályáját, majd 1991-ben a megyei közigazgatási hivatalban kabinetiroda-vezetőként dolgozott, ahonnan 2000-ben hivatalvezetőként távozott. A városházán 2000-ben kezdett el dolgozni, először még a jegyzői iroda vezetőjeként, 2003-ban lett ő a főjegyző. A címzetes főjegyzői címet 2008-ban nyerte el. Február 28-én ér véget a jogviszonya, ezután Martonosi Éva aljegyző látja el a főjegyzői feladatokat, amíg az önkormányzat pályázat során választja ki a hivatal következő vezetőjét. Tavaly már felröppentek hírek arról, hogy az év végén nyugdíjba megy Mózes Ervin, ám amikor tőle megkérdeztük, hogy ezek a híresztelések igazak-e, szűkszavúan annyit mondott, hogy nem. A címzetes főjegyzőt és Solymos László alpolgármestert, valamint Kalmár Gábor kabinetfőnököt októberben első fokon ítélték hűtlen kezelésért felfüggesztett börtönbüntetésre. Ez ellen fellebbeztek, így jogerős ítélet tavasszal várható a VIP-parkolóbérletek kapcsán indult perben. Az októberi bírói indoklás szerint több mint 40 millió forintos kárt okoztak a városnak azzal, hogy olyanoknak osztogattak parkolóbérletet, akiknek semmi közük a városhoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.