Politika

Még több építkezést ígért Botka László 2019-re

Még több építkezést ígért Botka László 2019-re

2019. január 24., csütörtök
Még több építkezést ígért Botka László 2019-re

A Liget felújítása hónapok óta csúszik, de a 2019-es évre még több építkezést ígért Botka László polgármester csütörtökön a Városházán.

A Közéleti Kávéház immár tradicionálisan Botkát látja vendégül az év szezonnyitóján. Ez az az esemény, melyen a polgármester összegzi az elmúlt évet, majd a kezdődő év teendőiről számol be. A polgármester kiemelte, hogy 2019-ben fontos évfordulót ünnepel Szeged, hiszen 300 évvel ezelőtt kapta meg a város a szabad királyi város címet. Ennek kapcsán beszámolt arról, hogy a lézerközpont melletti Science Parkot az önkormányzat hozza létre.

Az idei évre vonatkozóan azt is kifejtette, hogy ha a 2018-as évre azt mondta, nem lesz senkinek se építkezési hiánya, akkor ez 2019-ben hatványozottan igaz lesz. "A beruházásaink döntő része időben elkészült" – fogalmazott a polgármester.

Emlékezetes, hogy a Tisza Lajos körút munkálatai rengeteget csúsztak

, az indoklás szerint azért, mert a munkaterületen közműkorszerűsítésre volt szükség, amivel eleinte nem számoltak.

A kaotikus beruházás során szegedi vállalkozások is veszélybe kerültek.

Ősz helyett az év végére sikerült átadni a kiskörút megújult szakaszát a Petőfi sugárút és a Boldogasszony sugárút között.

Továbbá a Liget felújítása szeptember óta csúszik, erről ősszel azt mondta a városháza, hogy az esős tavaszi időjárás miatt nem tudtak haladni és kellett újabb eszközöket beszerezni, végül szilveszterre ígérték, hogy befejezik a közkedvelt parkot, de a mai napig nem látni, hogy mikor fejezik be a beruházást.

A csúszások kapcsán Botka elmondta, kötbérigényét be fogja nyújtani a város, ahogy ez eddig mindig megtörtént. Az idei költségvetés kapcsán a polgármester elárulta, hogy várhatóan február közepén szavaz a közgyűlés a tervezetről. Erről annyit árult el, hogy a főösszeg bőven 80 milliárd forint feletti lesz. A hallgatóság a beszélgetés végén feltehette kérdéseit a polgármesternek.

Ahogy olvasónkat, úgy a sorok közt helyet foglalókat is érdekelte, hogy mi lesz a Széchenyi térrel. Szavazásunkon kiderült, hogy a szegediek többsége szeretné, ha mostani elrendezésében maradjon a tér, sokaknak nem tetszett az utóbbi hetekben nyilvánosságra hozott koncepció.

Botka erre azt mondta, hogy anonim pályázati elbírálás során választották ki ezt a tervet szakemberek, de ez csak annyit jelent, hogy ez az elgondolás mentén kezdik el tervezni a tér felújítását. Szóba került Lázár János kijelentése is, miszerint a szegedi város vezetése szervezett bűnözői körök kezében van. Ezt az állítást Botka lesöpörte.

A parkolóbotrányról

is érdeklődtek a hallgatók, mire a polgármester azt mondta, hogy a címzetes főjegyző, Mózes Ervin – akit a Gyulai Járásbíróság ítélt el nem jogerősen felfüggesztett büntetésre tavaly – hosszú évek óta tisztességesen végezte a munkáját a városházán. Az önkormányzat a következő hetekben kérdőívet postáz minden szegedi háztartásba, melyben arról adhatnak visszajelzést a város lakói, hogy milyen beruházásokat tudnak elképzelni Szegeden.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.