Esett az eső tavasszal, ezért csúszik a Liget felújítása – mondja az önkormányzat

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Heteken át kötő beton és tavaszi esőzés nehezítette meg idén a felújítási munkálatokat Szegeden. Utóbbi a Liget felújításánál tett keresztbe, így várhatóan november közepén adják át a rekonstruált területet – számolt be a Délmagyar.

Ugyan Szentgyörgyi Pál alpolgármester arról számolt be a pénteki közgyűlésen, hogy a Liget felújítása már 50 százalékos állapotban van, a Szeged Pólus Nkft. bejelentette, a projektben csúszás várható.

Februárban Botka László polgármester azt mondta, hogy 150 munkanap áll rendelkezésére a nyertes konzorciumnak. Eddig a gyalogutak és a tervezett rekortán futópálya szegélyezését végezték el, de elkészültek a zúzott köves sétányok és a Játékok kertje és elkezdték az aszfaltos futópálya és a kerékpárút aszfaltozását. A szabadtéri színház építészeti részei elkészültek, jelenleg a burkolási munkák zajlanak az épületekben. A nézőtér betonburkolatának felújítása is befejeződött, most a padléceket szereli fel a kivitelező, és hamarosan kezdődik az új kerítés építése is.

A lapot úgy tájékoztatta a Szeged Pólus Nkft., hogy a rendkívül csapadékos tavaszi időjárás miatt csúsznak a munkálatok.

A fás-zöld részeken úgy annyira lecsökkent az altalaj teherbírása, hogy szükségessé vált a teherhordó szerkezet megerősítése, ennek a beszerzése és a bedolgozási ideje okozta a csúszást

– indokolta a Szeged Pólus.

A tervezési időszakban ezzel előre nem kalkulálhatott a Szeged Pólus Fejlesztési Nkft., mert – ahogy írták – ha nem egy ilyen extrém csapadékos időszak után kezdődött volna meg az építkezés, akkor a szükségtelenül túlzottan meg-
erősített alap indokolatlan többletköltséget okozott volna, amit tilt a pályázati kiírás. Így valószínűleg november közepén adják át a megújult ligetet.

Előző sztori

Átveszi az önkormányzat a Vadaspark Lakóparkot. Fellélegezhetnek a lakók vagy rosszabb lesz?

Következő sztori

Szeged nyerte el az Európai Bizottság közlekedésfejlesztési díját