Rövid időn belül a világ egyik vezető lézeres kutatási centrumává válhat.…
A háromnapos esemény a virtuális térben zajlott.…
Rendkívüli taggyűlésen döntenek az új vezetőről csütörtökön.…
A Liget felújítása hónapok óta csúszik, de a 2019-es évre még több építkezést ígért a polgármester.…
Összességében 5-8 ezer új munkahellyel is járhat az a terv, amit most Palkovics László vett kezébe Szabó Gáborral együtt.…
Több mint 1,3 milliárd forintot ér az a két lézerberendezés, amelyeknek az összeszerelése zajlik jelenleg az ELI-ben. Az egyiket már jövő év januárjában külsős csoportok is használhatják kísérletekre, egy francia és görög…
A német szövetségi kormány támogatja szegedi ELI lézerközpont kapacitásainak hasznosítására szervezett nemzetközi konzorcium létrehozását - jelentette be kedden Berlinben Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke.…
2019-ben nyithat meg az ELI mellett kialakítandó Science Park – jelentette ki Szabó Gábor kedden, az SZTE Rektori Hivatalában, ahol „A lézerkutatás, mint a délkelet-magyarországi gazdaságfejlesztés motorja” címmel tartottak konferenciát.…
„Az ELI nem olyan beruházás, amivel Európához felzárkózunk, hanem az az a beruházás, amellyel Európa felzárkózik a világhoz” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a lézerközpont átadóján, amelyen Magyarország modernkori történetének legnagyobb…
Azzal indokolta Botka László, hogy a városháza sajtószobájában jelentette be az ELI lézerközpont elkészültét egy nappal az ünnepélyes átadó előtt, hogy az elmúlt tíz évben a lézeres kutatóközponttal kapcsolatos minden fontos mérföldkőről…