Közélet

Tűzzsonglőrökkel adták át a felújított Ligetet

Tűzzsonglőrökkel adták át a felújított Ligetet

2019. március 21., csütörtök
Tűzzsonglőrökkel adták át a felújított Ligetet

Félév késés után hivatalosan is átadták a Ligetet csütörtökön, a műsorban tűzzsonglőrök és egész napos futóverseny is szerepelt. A közkedvelt parkot már jóval előtte igénybe vették például a futók, fordulatos út vezetett eddig a napig.

"Szeretném megköszönni a türelmüket, az építkezés mindig kényelmetlenséggel, porral, zajjal jár, de én azt gondolom jelenesetben is, hogy megérte" – így zárta beszédét Botka László polgármester csütörtökön, a Liget átadásakor. A területet, melynek a felújítását tavaly februárban kezdték, a kiírás szerint szeptember végén kellett volna átadni, azonban akkor kiderült:

a májusi esőzések miatt meglazult a talaj

, így biztosan csúszik valamennyit a beruházás. Ezt követően még

drágult

is a felújítás.

Ezt követően már

szilveszterre

ígérték a munkálatok befejezését, majd miután már ezt az időpontot sem tudták tartani, inkább nem is mondtak semmit, hogy mikor fejezik be a szegedi Ligetprojektet. A megcsúszott beruházás miatt Tápai Péter, a Fidesz szegedi alapszervezetének alelnöke kijelentette,

alkalmatlan a szocialista városvezetés

. "Sajnos azt tapasztaltuk, hogy az utóbbi időkben lassan megszokottá váltak, hogy csúsznak a beruházások" – nyilatkozta januárban a politikus. Ezután szépen, lassan összeállt a felújítás közel végleges formája, az útburkolati jeleket

újra fel is kellett festeni

, majd kiderült, hogy a csúszás miatti

kötbér

csak a beruházás egészen minimális töredékét fedezi. "Több mint egymilliárd forintból újította fel önkormányzatunk a Ligetet, amelyet az Európai Unió pénzéből tudtunk megvalósítani" – mondta az átadón, majd hozzátette, két főiránya volt a beruházásnak: zöldebbé tenni a Ligetet, illetve futópályákat kialakítani, mert a lakossági igények azt mutatták, hogy a parkban erre van a legnagyobb szükség.

"Két futópályát alakítottunk ki, egy másfél kilométeres műanyag borítású rekortánpályát és a fősétánynál egy egy kilométer hosszú aszfaltos sétány került kiépítésre" – ismertette Botka. Emellett 24 eszközzel köztéri fitneszparkot is kialakítottak,, valamint felújították a sportpályákat – közülük is a skate park felújítása nem sikerült hibátlanra–, illetve tanösvény és kutyafuttató került kialakításra, de megújult a játszótér is. Kevéssé hangoztatott tény, de felújították a szabadtéri színházat is, mellyel kapcsolatban a legutóbbi közgyűlés 80 millió forintos támogatást ítélt meg a színpadtechnika fejlesztésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.