Fél éve csúszik a Liget felújítása, mégis minimális kötbért fizet a kivitelező

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Holnap lesz egy éve, hogy elkezdték felújítani a ligetet. A határidőt tavaly szeptember végére tűzték ki, majd később novemberre, majd decemberre ígérték az átadást, azonban még most sem tudni, hogy mikorra lesz kész a beruházás. A kivitelező a beruházásra szánt 1 milliárd forint 14,8 százalékát, azaz 148 millió forintot kénytelen visszafizetni kötbér gyanánt. Ez a féléves csúszás tükrében meglehetősen baráti összegnek tűnik.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2018. február 21-én ünnepélyes keretek között adták át a ligetben az építési területet a kivitelezőnek. A munkálatok kezdete előtt Botka László Polgármester 2018. szeptember végére vizionálta a beruházás megvalósulását.

– Közel egymilliárd forintból teljes egészében felújítjuk az újszegedi ligetet. A kivitelezésre meghirdetett közbeszerzést két szegedi cég nyerte, akik százötven munkanapos határidőt vállaltak.

Szeptember végére megújul tehát Szeged legnagyobb közparkja

a Zöldváros Programban, amelynek legfontosabb célja a zöldterületek rehabilitációja – jelentette be a munkaterület átadásán Botka László.

Szeptember végén a műszaki átadás helyett már arról beszélt Szentgyörgyi Pál, a város alpolgármestere a közgyűlésben, hogy a munkák felét tudták csak elvégezni a csapadékos tavasz miatt, így a műszaki átadás novemberre csúszik.

Novemberben azonban helyette újabb egy hónapos csúszást jelentettek be, valamint a költségek várható negyvenmilliós növekedését, mivel addigra a húszmilliós tartalékkeret is kimerült.

December végén kiderült, hogy a 19-re kitűzött műszaki átadás is meghiúsul, mivel a szemle olyan hiányosságokat talált, hogy az átadás-átvétel el sem kezdődhetett.

Január elején Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester a Szeged Televíziónak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy már csak 1-2 hetes munka van hátra. Kiemelte, hogy az átadási határidőtől számítva – legfeljebb 40 napig – naponta 3,7 millió forint kötbért köteles fizetni a kivitelező. A kötbér érvényesítésére azonban csak a teljes munka lezárulta után kerülhet sor.

Egyszerű matematikai műveletekkel kiszámolható, hogy a kivitelező összesen 148 millió forint kötbért köteles kifizetni az önkormányzatnak, ami a beruházásra szánt teljes összeg 14.8 százaléka.  Ez ahhoz képest, hogy már most fél évet csúszott a beruházás, meglehetősen csekély összegnek tűnik.

Szeretnénk megtudni, hogy a szintén több hónapos csúszással átadott Tisza Lajos körút, a Szilléri sugárúti körforgalom, valamint a buszmegálló felújítások esetében mekkora kötbért fizetett a kivitelező, ezért közérdekű adatigényléssel fordultunk az önkormányzathoz.

Előző sztori

Két nap múlva szmogriadót rendelhetnek el Szegeden

Következő sztori

A tárgyalóteremben vették őrizetbe a drogárus makói házaspárt