Közélet

Szili Katalin: Gyurcsányt a keblére öleli az MSZP, engem árulónak tekint!

Szili Katalin: Gyurcsányt a keblére öleli az MSZP, engem árulónak tekint!

2014. szeptember 8., hétfő
Szili Katalin: Gyurcsányt a keblére öleli az MSZP, engem árulónak tekint!
kothencz_janos_sziki_katalin15_gs

Az MSZP Mohácsa lesz az állandó hadakozás a politikai palettán - mondta el Szegeden Szili Katalin. Korábbi szocialista politikusként a pártot egyre távolabb látja azon értékektől, melyeket képviselni hivatott, az irányt megváltoztatni azonban belülről sem sikerült neki. Őszinte hangnemben nyilatkozott az MSZP-ből való kilépéséről is.

A baloldaliság valódi értékeiről beszélgetett szombaton az

újszegedi Partfürdőn

Kothencz János

, a Fidesz-KDNP és a L.É.T. által támogatott polgármesterjelölt

Szili Katalinnal,

a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) elnökével (polgármesterjelöltjükről és nézeteikről

alábbi cikkünkben

olvashat). A korábban az Országgyűlés elnökeként és MSZP-s politikusként tevékenykedő Szili szerint a szocialista oldal több mint egy évtizede vakvágányra tévedt, hiába figyelmeztette azonban párttársait, azok továbbra is a többi párttal szembeni aknamunkára fecsérelték erejüket.

Balra át!

"Az elmúlt huszonöt év alatt a magukat baloldalinak valló pártok egyre távolabb sodródtak a baloldali értékrendtől, igazából soha nem látott Magyarország egy valódi baloldali kormányzást - egyedül talán 1994-'98 között,

Horn Gyula

idejében voltak erre törekvések. Összességében a szocialisták mindig is a neoliberális gazdaságpolitikát követték, azzal az elvvel, hogy a gazdagokat kell támogatni, tőlük pedig majd a nehéz sorsúaknak is lecsorog némi pénz. Ez szemben áll a baloldaliság egyik fő értékével, a szociális toleranciával" - mondta Szili Katalin. A KTI elnöke szerint három fő ismérve van egy baloldali pártnak: szociálisan érzékeny, vallja a keresztény értékrendeket, és soha nem lehet nemzetellenes. "Pártunk álláspontja szerint a keresztényi gondolkodás üdvös, hiszen nem is lehet az ember empatikus a másik felé anélkül, hogy lenne hite. Szociálisan elkötelezettek vagyunk, a keresztényi hitalapot követjük, és nemzetben gondolkodunk - azt hisszük, hogy a 21. század Európájában egy közösséget nem lehet nemzeti érzület nélkül egyben tartani" - fogalmazta meg Szili Katalin. A mai baloldalinak nevezett politika (amit a Tóbiás József-féle MSZP, a Gyurcsány Ferenc-féle DK és a Bajnai Gordon-féle Együtt-PM hirdet) tulajdonképpen egy baloldali sztaniolba csomagolt neoliberális vonalat képvisel, míg furcsamód éppen a jobboldali Fidesz-KDNP programja képvisel baloldali értékeket, úgy mint a rezsicsökkentés vagy a multik megadóztatása - tette hozzá a politikus.

kothencz_janos_sziki_katalin14_gs

A volt MSZP-s politikus hangsúlyozta: az utóbbi időszakban a legtöbb támadást éppen egykori pártja részéről kell elszenvedniük - jelöltjeiket rendszeresen feljelentették, munkájukat akadályoztatták. "Tragikusnak tartom, hogy éppen azok próbálják leginkább ellehetetleníteni a többi párt működését, akik országszerte a legnagyobb demokratáknak állítják be magukat. A tavaszi választások alkalmával az egyik ismert képviselőjük azt mondta a KTI-ről: Maguk csak azért indulnak, hogy megzavarják a választók fejét! Egy valódi demokratának hinnie kell a politikai sokszínűségben, egy régi, letűnt időszakot idézne fel az, aki egyetlen pártban gondolkozik" - hangsúlyozta Szili Katalin. Hozzátette: pártját mindig is önállónak képzelte el, nem akar egy parazitapártként másokon csüngeni. Így mérettetnek meg a politika ringjében, a végeredményt pedig sosem lehet előre kiszámítani. "Két szót kell kitörölni a politikai szótárból: a sohát és az örökkét" - mondta a politikus.

Az MSZP árulója

Szili Katalin szerint az állandó hadakozás a politikai palettán lehet az "MSZP Mohácsa", erre a párt tagjaként korábban is figyelmeztette a szocialistákat. "Már tíz évvel ezelőtt is hangsúlyoztam, hogy a társadalommal kell megtalálni a kapcsolatot, velük kell visszaállítani a hitelességet és a bizalmat. Jó néhány dolog volt még, amit MSZP-sként elmondtam, és igazam is lett. Ha 2004-ben, a kettős állampolgárságról szóló népszavazásra ráfordult volna a párt, és nem megy ellene, nem lett volna szükség később ruhát tépkedni, és bocsánatot kérni. 2007-ben egy dolgozatot is írtam 'Muszáj baloldalinak lennünk' címmel, ha hallgatnak rám, akkor nem került volna sor a szociális népszavazásra. Jó néhányszor figyelmeztettem őket, hogy tévúton járnak, de süket fülekre találtak a szavaim. Ezek után úgy távoztam a pártból, hogy nem próbáltam szétszedni azt, mégis engem tekintenek a legfőbb árulónak, míg azt a

Gyurcsány Ferencet,

aki az egész pártot elszakította és szakítja ma is, a keblükre ölelik a Parlamentben" - magyarázta Szili Katalin.

kothencz_janos_sziki_katalin20_gs

Szili Katalin kritikával illette a jelenlegi jobboldalt is. "2009-ben talán egyedüliként köszöntem le saját akaratomból az Országgyűlés elnöki posztjáról, mert azt láttam, hogy egy egyre jobban torzuló társadalmi képviseletbe futunk bele" - mondta a KTI elnöke. A politikus nem tartja egészségesnek azt sem, hogy állandó jelleggel egy 2/3-os többségű párt legyen hatalmon, ettől szerinte úgy borul fel az ország demokratikus szerkezete, mint az a hajó, ahol mindig mindenki egy oldalon áll.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.