Balogh Tibor szerint tisztázni kell, mitől demokrata a demokrata

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a minap Szegeden járt, ahol többek között arról beszélt, hogy fontosnak tartja a baloldali kis pártok egyesítését, egybeolvadását. A Szociáldemokrata Párt szegedi szervezete, amely az 1890-be alakult szocdemek…

Beck Gábor: A bal jobbról jön

Az október 3-i önkormányzati választáson nem sikerült Szegeden olyan eredményt elérnie a Zöld Baloldalnak, mely alapján bármelyik jelöltjük bekerült volna a közgyűlésbe. A kialakult politikai helyzetről és a hogyan továbbról Beck Gáborral,…

Választás 2010 – vitáztak a szegedi pártok jelöltjei (FRISSÍTVE)

Választási vitát szervezett a Szegedi Politológus Hallgatók Egyesülete (SZTEP) szerda délután. Az IH Rendezvényközpontban megrendezett eseményen a Fidesz-KDNP-t Hüvös László, a Jobbikot Keresztúri Farkas Csaba, az LMP-t Málovics György, a Zöld Baloldalt…

A többpártrendszer nem teljesen értelmetlen

Az MSZP nem baloldali párt, függetlenül tagjainak nosztalgiájától, ugyanakkor a Fidesz által erőltetett modell, amelyben az egypártrendszer azonosul az állammal, azzal a veszéllyel jár, hogy csak együtt lehet leváltani őket. Nagy grimbusz…

Balogh Tibor: Nem ígérünk sokat, de azt megtartjuk

A kis pártoknak – sajnos – nemcsak a választási rendszer nem kedvez, úgy látszik, az időjárás sem, mondja félig viccesen Beck Gábor, a Zöld Baloldal városi elnöke. A Honfoglalás parkba szervezett kampányrendezvényüket…

Balogh Tibor: Botka poroszos stílusa nem nyerő

Az ember duális lény, mindig kettősségekben gondolkodott: férfi-nő, jobb-bal, igen-nem, fenn-lenn. Ezt kivetíteni a politikára viszont rossz attitűd. Míg a meghatározás nyugaton markáns jelentéssel bír, nálunk a rengeteg csúsztatás, átfedés, sminkelés miatt…

Beck Gábor: Cirkusz van, kenyér nincs

Munkahelyteremtő és megtérülő beruházásokra van szüksége Szegednek a Zöld Baloldal szerint. A párt teljes körű nyilvánosságot ígér a polgároknak, s elutasítja az MSZP-vel való együttműködést, hiszen úgy véli, a szocialisták nem képviselik…

Kenderesi az MSZP-ből a Zöld Baloldalhoz “igazolt”

Kenderesi-Szabó Mihály Makkosháza szocialista önkormányzati képviselője a mai napon kilépett az MSZP frakciójából és a pártból is. Döntését azzal indokolta, hogy több éven keresztül kérte a vezetőséget, figyeljen jobban oda a tagságra,…

Igény az lenne rá!

Ha pedig nem lesz megállapodás, pénz sem lesz, aminek következtében tovább nőhet a város (és cégei) már-már tarthatatlan eladósodottsága. Ennek eredményeként pedig könnyen piacra dobhatóvá (elkótyavetyélhetővé) válik a Mars téri piac,…