Közélet

Beck Gábor: Nagy az igény a hagyományos baloldali értékekre

Beck Gábor: Nagy az igény a hagyományos baloldali értékekre

2010. december 20., hétfő
Beck Gábor: Nagy az igény a hagyományos baloldali értékekre

A 2010-es választási sokkot követően szakadóban az MSZP: Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció platformot, a kilépett Szili Katalin Szociális Unió néven új pártot szervez. Utóbbival keresi az együttműködés lehetőségét a Zöld Baloldal is. A szegedi szervezet elnökét, Beck Gábort erről, illetve az önkormányzati cégek vezetőváltásairól is kérdeztük.

– Legutóbbi beszélgetésünk óta két hónap telt el, ez az időszak Szeged (köz)életében meglehetősen viharosan telt – elég, ha csak a közgyűlési csatákra utalunk. Miként értékeli a kialakult helyzetet?

– Patthelyzet alakult ki, ami a város szempontjából nem túl biztató. A Fidesz-frakció a Jobbik és alkalmanként az LMP támogatásával ugyan birtokolja a többséget, azonban egy város működtetéséhez elengedhetetlen a hivatali apparátus, az önkormányzat irodáinak irányítása is, ez pedig jelenleg

Botka László

kezében van. Így egyfajta kettős hatalom alakult ki, amely a lehető legrosszabb forgatókönyv. A Fidesz ezzel a többség birtokában is egyfajta kvázi-ellenzék szerepébe kényszerült. Ebből a pozícióból még a legjobb szándékú várospolitika is nehezen valósítható meg. Kíváncsian várom a költségvetés tárgyalását, amely ebből a szempontból választóvonal lehet.

– Mi a véleménye az önkormányzati cégeknél történt vezetőváltásokról?

– Húsz éve minden hatalomváltás velejárója a vezetők cseréje, sajnos lassan természetessé is válik mindenki számára, hogy négyéves ciklusokban éljük az életet, függetlenül az adott területen nyújtott teljesítményünktől. Ami konkrétan a szegedi nyolc céget illeti: szinte mindegyiknél előfordul valamilyen ügy, botrány, továbbá működésük színvonala legalábbis megkérdőjelezhető. A Mars téri beruházás a Piac Kft.-nél, a kaotikus nagyberuházások a bonyolító Pólus Kft.-nél nem igényelnek magyarázatot, de az IKV vagy a Városkép Kft. esetében is elegendő lenne megkérdezni bérlakásokban élőket vagy a karácsonyi vásár kereskedőit, vajon elégedettek-e az említett cégek tevékenységével... Ilyen értelemben tehát a vezetők cseréje szükséges volt. Ami viszont a csere módját és kommunikációját illeti, az talán kevésbé volt sikeres, ennek okát azonban az előző kérdésre adott válaszban, azt hiszem, megadtam.

– Hogyan ítéli meg a baloldal lehetőségeit, annak ismeretében, amilyen hírek az MSZP háza tájáról érkeznek?

– Az elmúlt években többször kifejtettem, hogy az MSZP nem baloldali párt. Ezen nem változtat

Gyurcsány Ferenc

távozása vagy néhány vezető cseréje sem. A világban egyre több helyen látott tiltakozási hullám is azt mutatja, hogy a mostani globalizált, pénzoligarchia által korrupt módon irányított hatalommal szemben egyre nagyobb az igény a hagyományos baloldali értékekre, ám a pénzvilág által irányított médián keresztül súlyosan befolyásolt emberek nem látnak tisztán, így nagyon könnyen radikalizálódhatnak, amely ellen a rend érdekében a regnáló hatalom könnyen fel tud lépni. Ez azonban hosszabb távon nem tartható, lassan meg fog erősödni a baloldal, így lesz ez Magyarországon is. A Fidesz csak csekély mértékben csökkenő népszerűsége is abban rejlik, hogy intézkedései többsége baloldali értékekkel bír. Itthon is számos kisebb baloldali kezdeményezés keresi a helyét, melyeket összefogva ütőképes erő jelenhetne meg a politikai palettán. Ezen próbálunk munkálkodni, ezért találkoztunk például Szegeden

Szili Katalinnal

, a Szociális Unió elnökével, keresve az együttműködés lehetőségeit. Megállapodtunk abban, hogy részt veszünk a Szövetség a Jövőért Mozgalom munkájában, valamint meghívást kaptunk a programokat kidolgozó szakpolitikai bizottságokba is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.