Számos előadással készülnek a zsinagóga kétnapos ünnepére, amelyet a Szegedi Zsidó Hitközség osztott meg. Május 18-án szó lesz arról, Szeged város életében milyen szerepet tölt be a zsinagóga, illetve a zsinagóga helyéről…
Többek közt cédrusfákat, berkenyét, füge és almafát telepítenek zsinagóga parkjába. A sokak által hiányolt tiszafák egy jobban karbantartható változata is visszakerül. Sikerült olyan koncepciót kitalálni, ami lehetővé teszi a kert sokszínűségét az…
2700 szegedi halt meg munkaszolgálatban, vagy koncentrációs táborokban. Deportálásuk 73. évfordulóján a Szegedi Zsidó Hitközség rájuk emlékezett a téglagyár előtt és a zsinagógában. Minden résztvevő azt kívánta, a szörnyű események soha ne…
Különös motoros csapat gördült be a felújítás alatt ál új zsinagóga udvarára, Szegedet is útba ejtették ugyanis a Londonból Jeruzsálembe tartó szolidaritási túra résztvevői. A hat nemzetből álló csapatot a közös cél…
A munka, a becsület és az emberi helytállás példaképévé vált a 120 éve született Márton Áron gyulafehérvári püspök, aki komolyan vette azt, ami jézusi szeretetnek hívnak – hangzott el a Gál Ferenc…
Az alapvető zsidó vallási és kulturális ismeretek oktatását nevezte egyik feladatának Schwarcz Péter rabbihelyettes-jelölt, aki felkeresi azokat is, akik egy ideje már nem járnak a szegedi új zsinagógába. A megválasztott vallási vezető…
Komoly- és könnyűzenei koncertekkel, kamarakiállítással és irodalmi rendezvényekkel csalogat szeptembertől a XII. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál. A rendezvénysorozaton fellép többek között Szulák Andrea, Müller Péter Sziámi, Szakcsi Lakatos Béla, továbbá Zorán…
A tervek szerint még a tél beállta előtt elkészül az új zsinagóga kupoláinak rekonstrukciója a díszműbádogos munkákkal együtt, közben a homlokzat is fokozatosan megújul – tájékoztatott a kivitelezést elnyerő Ferroép Zrt. vezérigazgatója,…
Két jelölt van, a meghallgatások már lezajlottak. A közösségteremtés és a szegedi hagyományok megőrzése is feladata lesz az új rabbinak. Döntés július második felében várható, egyelőre a hitközség jelöltje gondolkodási időt kért.…
Többségük nem tért haza, annak ellenére, hogy Szegedről nem minden vonat indult Auschwitzba, ellentétben más vidéki településekkel.…