„Soha többé!” A holokauszt Szegedről elhurcolt áldozataira emlékeztek + FOTÓK

2700 szegedi halt meg munkaszolgálatban, vagy koncentrációs táborokban. Deportálásuk 73. évfordulóján a Szegedi Zsidó Hitközség rájuk emlékezett a téglagyár előtt és a zsinagógában. Minden résztvevő azt kívánta, a szörnyű események soha ne ismétlődjenek meg.

„600 ezer magyarországi, 5 ezer szegedi zsidót hurcoltak el munkaszolgálatra, munkatáborokra, koncentrációs táborokba. Hiányukat ma is érezzük” - fogalmazott

Lednitzky András

, Izrael tiszteletbeli konzulja, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke az egykori téglagyári gettó előtt, ahol minden évben megemlékeznek a holokauszt szegedi áldozataira. Megköszönte, hogy nem felejtették el az áldozatokat. Olyan híres szegediek kerültek ki a helyi zsidóság soraiból, mint a Pickek, a Kotányik. Bemutatta a holokausztig vezető utat, először a munka és az oktatás jogát vették el, végül az életüket. Rámutatott, mindezt magyar állampolgárok hajtották végre, még akkor is, ha utána náci koncentrációs táborokba kerültek az áldozatok. Szerencsésnek nevezte – a Saul fiát idézve -, hogy a zsidó vallás, a hagyomány az élet pártján áll. Úgy érzi, a zsidóságnak ismét félnie kell, mert a miniszterelnök pozitív személyként említette azt, aki belépett a világháborúba, aláírta a zsidótörvényeket. Később hozzátette, hatalmas segítséget nyújt a kormányzatnak a szegedi zsidóságnak, hiszen az Új zsinagóga külsejének felújítására 1 milliárd forintot kaptak.

A munkaszolgálatosok közül 670 fő halt meg 1942-től, a holokauszt során további 2100-an. Emlékeztetett rá, nyolc nap alatt gettósították a szegedi zsidóságot, először a zsinagóga környékén, majd a téglagyárban. Június 25-én, 26-én és 28-án indították a vasútállomásról a vonatokat. Akik túlélték, azokat a kommunista időszak elvallástalanodása várta, ekkoriban csak belső körben lehetett hitüket gyakorolni. Napjainkban ma már csak 300-500 fő zsidó, izraelita származású él Szegeden, mintegy fele tagjuk a hitközségnek.

Radnóti Miklós

Töredékének első sorait idézte

Kakas Béla

(Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke: „Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra”. „Megrendülten állok e helyen, ahonnan szegedi és dél-alföldi zsidók ezreit hurcolták el náci koncentrációs táborokba. Magyar anyanyelvű, kultúrájú, érzelmű emberek voltak, akiknek semmi bűnük nem volt, amelyért büntetést érdemeltek volna, mégis az állatias körülmények közötti elhurcoltatás többségük számára a halált hozta el” – mondta az elnök. Meggyőződése, hogy a fajelmélet, a rasszizmus, az antiszemitizmus minden európai értékkel ellentétes. A múlt borzalmaiból okulni kell, hogy mindez soha ne ismétlődhessen meg újból.

A zsidóellenesség végigvonul a magyar és az európai történelmen

Salamon István

holokauszttúlélő szerint. 1944-ben könnyű volt a gettósítás Szegeden, mert a hagyomány arra kötelezte a közösséget, hogy a zsinagóga körül települjenek le. Ő a szerencsésebbek közé tartozott – valószínűleg

Kasztner Rudolfnak

köszönhetően -, megmenekült családjával Auschwitztól. A téglagyári gyűjtőtábor vezetője,

Finta Imre

csendőr százados kegyetlenkedett – ezt a túlélő édesanyja mesélte – többször is, mégis megúszta felmentették előbb a háború után, majd az 1980-as években Kanadában.

(Valójában a Népbíróság elítélte távollétében – szerk.)

A beszédeket követően a szegedi, a mórahalmi és a Csongrád megyei önkormányzat koszorúzott a téglagyár előtti emlékműnél, valamint a DK és a Fidesz-KDNP politikai szervezetként. A zsidóság képviselői koszorúkat és köveket helyeztek el gyászukat szimbolizálva, majd gyászistentiszteletet tartottak az Új zsinagógában.

Szabó Sándor

(MSZP) országgyűlési képviselő a deportálásról, s az ezt megelőző évtizedekről beszélt. 1919 nyarán Szeged politikai közéletét is elérte az antiszemitizmus, arcul csapásként érte a közösséget a numerus clausus. Tiltakoztak ugyan a lépés ellen, mégis hangsúlyozták: hűek maradnak a magyar nemzethez. . A német megszállás után zsidótörvények: időnként a helyi emberek túl is teljesítették az „elvárásokat” önkényesen. A kollaboránsok mellett azonban voltak példaértékű emberek, mint Pálfy József polgármester, aki lemondott a német megszállás miatt, s egy rendeletet sem írt alá augusztusig, lemondásának hivatalos elfogadásáig. Katolikus papok az utolsó napokban 200 embert kereszteltek meg.

Zsoldos Sándor

százados hamis paranccsal több száz zsidót besorozott muszosnak a gettóból, így mentve meg őket.

Együttérzéssel, gyásszal, bánattal fordult az „idősebb testvérek” felé

Kozma Gábor

, a Gál Ferenc Főiskola rektora. Három éve adták át a holokauszt emlékművet a Fogadalmi templom oldalánál, amelynek különlegessége, hogy elsőként avatott egy egyházmegye mementót a témakörben. A szobor megszólítja a rektor szerint az embereket, s azt üzeni, amit

Ferenc

pápa is kimondott Jeruzsálemben: Soha többé!” Az ember súlyosat vétkezett, ezért szégyenkeznünk kell a féktelen bálványimádat miatt, s mert elpusztítottuk az úr által adott testet. 1944 márciusában püspökké kinevezett

Hamvas Endre

határozottan fellépett a zsidóság érdekében és 200 embert megmentett. 1944-ben megrázó felhívást adott ki: ki kell mondani hangosan, mindez a kereszténységgel összeegyeztethetetlen. Ekkor azonban későn volt: már szállították a táborokba az embereket, vagy már ott is voltak. Napjainkig érezzük a tragédia hatását, s meg kell tennünk mindent, hogy elkerüljük ennek megismétlődését. Ferenc pápa hangsúlyozta: a holokausztot soha nem szabad elfelejteni. A II. vatikáni zsinat záródokumentuma pedig leszögezte: az antiszemitizmus elfogadhatatlan.

Schőner Alfréd

volt szegedi főrabbi, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem professzora és szegedi

Schwarcz Péter

rabbihelyettes-jelölt közösen tartották gyászistentiszteletet. Végül a résztvevők megkoszorúzták a zsinagógában az áldozatok emléktábláját.