Jó hangulatban, közösségben főzték a pörköltöt a Csongrád megyei településen. A nagy hagyományokkal bíró Szüreti fesztivál és Kakaspörkölt-főző verseny idei kiírása immáron a huszonkettedik volt a sorban. Az esemény keretében egy felújított…
Utánajártunk, hogy milyen tapasztalatokat szereztek a magyarok a muszlim közösségekkel való együttélés során. Nagy Lajos hadai ütköztek meg először a törökkel, ha nem volt háború Mátyás idejében, akkor virágzó kereskedelmi kapcsolatok működtek,…
Közel hatmillió forintos beruházásból piacot épített Pusztamérges önkormányzata.…
Papp Sándor mutatkozik be.…
1581. május 12-i alapítólevelével hozta létre Báthory István erdélyi fejedelem a kolozsvári akadémiát, melyet az SZTE szenátusának 2007. évi döntése értelmében a szegedi egyetem kora újkori elődjeként tartunk számon. Kedden az egyetemalapítás…
Az egyetemalapító Báthory Istvánra emlékezik a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Akadémiai Bizottság május 12-én. Az erdélyi fejedelem 428 évvel ezelőtt, 1581. május 12-én bocsátotta ki a kolozsvári egyetemet megalapító oklevelét, ide…