Könnyedén nyerték a csúcsrangadót a háromgólos Zimányi Kovács Anikó vezette szegediek, akik így átvették a vezetést a tabellán.…
Szélpál Nóra duplázni tudott az Airnergy ellen, de többen is jó teljesítményt nyújtottak, így a Szent Mihály négy góllal legyőzte fővárosi riválisát.…
Ezúttal sem volt könnyű dolga a szegedi csapatnak a székesfehérváriak ellen, de nagyot küzdve idegenben végül megverték a Videotont.…
A játék ezúttal nem volt olyan parádés, de a pompás találatok kárpótolták a drukkereket.…
Ugyanúgy négyet vágott a Cserenkó-csapat a Pécsnek, mint ősszel. Emellett három kapufa és rengeteg szép lövés is jelezte, jó úton járnak a lányok.…
A sereghajtónál vendégeskednek a szegedi lányok, ám a győzelemhez a Paks ellen mutatottnál lényegesen jobb játékra lesz szükség.…
Finoman szólva is idény eleji játékkal, de végül érvényesítette a papírformát a Paks ellen a szegedi csapat.…
Az osztályozót érő második pozícióban telelnek a szegedi lányok az NB II-ben, miután az öt találatig jutó Papp Dorina vezérletével kiütötték a ZTE-t.…
Küzdelmes meccsen verte a Monort a Szent Mihály az NB II-ben, és ha pénteken Zalaegerszegen érvényesíti a papírformát, riválisa elé vághat.…
Vérbeli rangadót nyertek Zimányi Kovács Anikóék, elvették a Budaörs hazai veretlenségét, és csatázhatnak az őszi második helyért a Monorral.…