1956-ról és a rendszerváltásról tartottak konferenciát Szegeden. A kutató dokumentumai kiegészítették az események résztvevőinek emlékeit. Az 1989 óta eltelt időszakot ugyan másképp látják, de a demokratikus átalakulást ma is fontosnak tartják. Szubjektív…
A rendszerváltás megtörtént - mondta Kónya Imre volt MDF-es politikus, korábbi belügyminiszter az M1 aktuális csatornán vasárnap az Antall-kormány 25 évvel ezelőtti megalakulására emlékezve.…
Negyed évszázada, 1990. március 25-én zajlott le több mint negyven év szocializmus után az első szabad demokratikus választás Magyarországon. A történelmi események szegedi aspektusait kutattuk fel az egykori résztvevőkkel.…
A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) rendkívüli országos gyűlése egyhangúlag úgy döntött, hogy megkezdi az MDF újjászervezését.…
Pozsgay Imre Szegeden azt mondta: az SZDSZ nem szűnik meg soha, mert ez az a párt, amely soha sem győzött, de mindig nyerni tudott.…
Visszakérné Bokros Lajos európai parlamenti mandátumát a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ), vagyis az MDF jogutód pártja, mert úgy vélik, hogy a politikus, aki az MDF listavezetőjeként került ki Brüsszelbe, nem…
A Demokratikus Koalíció Platform szegedi szervezetének meghívására a Közéleti Kávéház Baloldali Páholyának vendége volt Debreczeni József politikai elemző, közíró, az MDF egyik alapító tagja.…
Bokros Lajos MDF-es európai parlamenti képviselőtől 280 millió, Dávid Ibolyától a párt egykori elnökétől 78 millió forintot követel a párt jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség.…
Jólét és Szabadság Demokrata Közösség néven folytatja tevékenységét az MDF április 8-ától - mondta Makay Zsolt szombaton, az MDF elnöke a párt országos gyűlésének szünetében Budapesten sajtótájékoztatón.…
Bokros Lajos nem lép vissza az Európai Parlamenti képviselőségtől - ez derül ki az MDF EP-képviselőjének Makay Zsolt MDF-elnöknek írt válaszleveléből, amelyet pénteken az MTI-hez is eljuttatott Bokros Lajos.…