25 éve választ demokratikusan az ország

Negyed évszázada, 1990. március 25-én zajlott le több mint negyven év szocializmus után az első szabad demokratikus választás Magyarországon. A történelmi események szegedi aspektusait kutattuk fel az egykori résztvevőkkel.

A rendszerváltás egyik legjelentősebb mozzanata történt 25 évvel ezelőtt a mai napon, a folyamat mintegy lezárásaként szabad demokratikus választásokon döntöttek az állampolgárok arról, melyik képviselő, melyik párt képviselje érdekeiket az Országgyűlésben, több, mint negyven év szocializmus üres ikszelgetése végre tartalommal töltődött meg 1990 tavaszán. A választáson országosan a Magyar Demkorata Fórum nyert, a parlamenti mandátumok 42,5%-át szerezte meg, második helyen a Szabad Demokraták Szövetsége végzett 24,1%-al, harmadikként a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt futott be, a képviselői helyek 11,4 százalékával, a további sorrend: a Magyar Szocialista Párt 8,5%-al, fej-fej mellett a Fiatal Demokraták Szövetsége és a Kereszténydemokrata Néppárt 5,4%.al, valamint az Agrárszövetségnek sikerült még parlamenti mandátumot szereznie, egy darabot. Szeged, illetve Csongrád megye sem lógott ki az országos átlagból, azzal a különbséggel, hogy megyeszerte az MDF erősen verte az SZDSZ-t, sőt több helyen a kisgazdák is beelőzték a szabad demokratákat, ezt mutatja az egyéni mandátumok eredménye a megyében: az akkori hét körzetből ötben MDF-es jelölt, valamint egyben kisgazda, egyben pedig független jelölt szerezte meg a szavazatok többségét. A választás előzményeiről és jelentőségéről

Király Zoltán

és

Raffay Ernő

egykori MDF-es, valamint

Géczi József Alajos

volt MSZP-s országgyűlési képviselőket kérdeztük. „Nagyon vigyázni kell a mi nemzedékünkkel, mert mindenki másképp emlékszik ugyanarra, és ezért a mostani generációnak a legfontosabb dolga, hogy a maga történelmét felépítse ebből” – szögezte le Géczi József Alajos politológus, Magyar Szocialista Munkáspárt reformkörének alapító tagja, 1991 és 2010 között a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője.

A szegedi ellenzék - képviselők és szervezetek

Szegeden különleges volt helyzet a nyolcvanas évek közepén, ugyanis 1985-ben Király Zoltán szerzett országgyűlési mandátumot a régi vonalas szocialista

Komócsin Zoltánnal

szemben. Király Zoltán, aki bár az MSZMP színeiben jutott be a törvényhozásba, parlamenti tevékenysége során már erősen éreztette a változás előszelét, aminek hatására 1988-ban kizárták a pártból

Bíró Zoltánnal, Bihari Mihállyal

és

Lengyel Lászlóval

együtt, ezt követően pedig az MDF-hez közeledett. Király Zoltán országgyűlési képviselőként aktívan tevékenykedett Szegeden, ilyen értelemben az ellenzékiségre nagyobb érzékenységgel és szimpátiával reagáltak a városban. Tevékenységének részeként képviselői klubokat szervezett a lakosság részére az alsóvárosi Kapcában 1987-től, ahol parlamenti témákkal foglalkoztak, mint például a Bős–nagymarosi vízlépcső ügye, egy-egy szakember részvételével, amely események igen nagy népszerűségnek örvendtek. „A politika iránti érzékenység és a figyelem jelent meg ezen alkalmakkor, ami már egy korai ellenzékiséget, az ellenzékkel való szimpátiát jelentett Szegeden” – fejtette ki Király Zoltán. „A ’80-as évek közepétől, ahogy Szegeden is kezdett felengedni a politikai szorítás, többünk is nagy reményeket táplált, hogy talán megszűnik a kommunizmus, a szovjet megszállás és hogy a trianoni rendszer is feloldódhat, addig azonban nem mentünk el, hogy esetleg a határok is megváltozhatnak” – mondta el hírportálunknak Raffay Ernő történész, aki 1989 és 1994 között volt a Magyar Demokrata Fórum színeiben a Csongrád megye 1-es számú választókörzetének országgyűlési képviselője. Szegeden a József Attila Tudományegyetem Bölcsész Karának Auditorium Maximum termében alakultak meg az ellenzéki szervezetek, az MDF, az SZDSZ és a Fidesz, majd 1989 folyamán a fővárosi események mintájára Szegeden is létrejött egy Ellenzéki Kerekasztal, amely tárgyalni kezdett az állampárttal, a Magyar Szocialista Munkáspárttal, melynek delegációját

Kristó Gyula

történész vezette. Ezeken a tárgyalásokon vitatták meg a szegedi helyi ügyeket, mint az erdélyi menekültek, az 1956-os szegedi mártírok és a munkásőrség feloszlatásának kérdését, valamint a városképet illetően felmerült a főtéri szovjet felszabadítás emlékmű, és más, a szocialista rendszerhez kötődő szobrok eltávolítása.

A bomladozó rendszer

„Az Országgyűlésben érdekességként tapasztaltam, hogy kormánypárti képviselők megkerestek és kifejtették nekem, hogy nem értenek egyet az MSZMP politikájával - ezeket a mondatokat jó érzés volt hallani, mert érezhető volt, hogy belülről recseg-ropog az MSZP nevű kommunista párt” – emlékezett vissza Raffay Ernő. „Éreztük, hogy 1989 nyara folyamán az ellenzék győzelmi esélyei ugrásszerűen megnőttek,

Nagy Imre

újratemetése után a morális fölény az övék volt, számomra, akkor kezdő politikusként is egyértelművé vált, hogy a továbbiakban ellenzéki szerepet fog játszani a baloldal, ezt le is nyilatkoztam 1989. augusztus végén egy reformkörös sajtótájékoztatón, ami miatt erős kritika ért a Magyar Hírlapban, mondván milyen politikusjelölt az, aki ellenzéki szerepre törekszik” – idézte fel emlékeit Géczi József Alajos. A baloldalt a vereség korai előérzetéhez hozzásegítette Raffay Ernő, MDF-es politikus 1989 augusztusában aratott időközi választási győzelme Szegeden, aminek hatására 1990-re két országosan ismert személyisége volt az MDF-nek a Napfény Városában. A Magyar Szocialista Párt 1989. október 7-én alakult meg, néhány napig nagy lelkesedés övezte a megújulást a tévében és a rádióban (mind az egy csatornán), azonban héten belül azonban elmúlt a lelkesedés. „Ekkor már nem a reformkörösök kommunistázták a sztálinistákat, hanem a reformszocialistákat kommunistázta mindenki, ezek után kezdett hanyatlani az MSZP, a választásokra való felkészülés csak januárban kezdődött el, mivel olyan sikeresen szétverték a régi állampártot, hogy a párttagoknak újra kellett regisztrálniuk, ezt a korábbi 750 ezerből 40 ezren tették meg” – fejtette ki Géczi József Alajos.

Az első kampány

„Az országgyűlési választás ugyanabban az eufórikus hangulatban zajlott le, mint ami az 1989-es év egészét jellemezte, annyi különbséggel, hogy amíg 1989-ben az egypártrendszer és az állampárt ellen szerveződött mindenki és formálódott az új magyar köztársaság, a választásra különböző pártok jelentek meg, különböző politikai programokkal” - nyilatkozta hírportálunknak Király Zoltán, aki 1985 és 1994 között volt Szeged országgyűlési képviselője. „Függetlenül attól, mennyire is esett egymásnak az urbánus és a népies oldal, vagyis az SZDSZ és az MDF, egy jó hangulatú választás zajlott 1990 tavaszán” – tette hozzá. „Szegeden nem érződtek az országos kampányban felbukkanó feszültségek, mivel az MDF nagy előnnyel rendelkezett itt, nem emlékszem rá, hogy bántó dolog zavarta volna a szegedi kampányt” – emelte ki Király Zoltán. „Az 1990-es választás különlegessége volt, hogy az egyetemista korú Fideszesek kivételével minden jelölt 40-60 év körül mozgott, mégsem éltek meg még választási kampányt, mivel az azt megelőző négy évtized alatt nem volt rendes kampány az országban” – mondta el Raffay Ernő. A szegedi sajtó többségében korrekten írt a jelöltekről, a plakátkampány kapcsán merültek fel atrocitások, a választási láztól túlfűtött pártszimpatizánsok kölcsönösen letépkedték egymás plakátjait.

Ebben az időszakban az emberek gazdagodni akartak a szavazási élménnyel, ezért elmentek szavazni, bár a demokratikus gondolkodás még nem teljesen gyökeresedett meg az átlag szavazókban, sokan azt hitték, ez az elvárás, és hogy aki otthon marad, az a múltra szavaz, valamint demokratikus ellenzék működése sem tudatosult a választókban, ugyanis akadt 1990. áprilisában, aki nem értette, miért nem

Horn Gyula

maradt a külügyminiszter a baloldali vereség ellenére. „Ma már természetes dolog a választási kampány, a különböző választási gyűlések, de akkor ez egy hatalmas újdonságnak számított, egyrészt az, hogy több jelölt indul, másrészt, hogy a jelöltek között érdemi vita folyt” – fejtette ki Raffay Ernő. „Az 1990-es kampány sem volt mentes a feszültségektől, de későbbi választásokhoz képest olyan volt, mint a bölcsisek rózsaszínű leányálma, mivel személyeskedések, lejáratások nem merültek fel, akadtak kritikák, támadások a választási programokat illetően, de ezek belül maradtak bizonyos határokon” – fűzte hozzá a történész. Az ellenzéki pártok közötti konfliktusokat tompított az a helyzet, hogy megvolt a közös ellenség, akit le akartak győzni, az MSZMP utódpártja, a Magyar Szocialista Párt. „Megvoltak a vitakérdések a kampányban az ellenzéki pártok között, például március 15-én együtt vagy külön ünnepeljenek (végül közösen ünnepeltek az ellenzékiek Szegeden), de más komoly vita az ellenzékiek között nem merült fel ekkor” – nyilatkozott Raffay Ernő.

A nemzetközi helyzet egyre fokozódik...

Az 1990-es országgyűlési választás kampányának új színt adott a romániai forradalom, amely az MDF-nek kedvezett, ugyanis felébresztette a nemzeti érzelmeket, és a figyelem középpontjába helyezte a szocializmus alatt mellőzött határon túli magyarság ügyét, az MDF ezzel visszanyerte azt a támogatottságot, amit elvesztett a négy igenes népszavazásnál a bojkottra való felszólítás miatt. A kampány szempontjából nem elhanyagolható, hogy március elején megkötötték a megállapodást a szovjet vezetőkkel a teljes csapatkivonásról, ami az ellenzéknek nem tetszett, az SZDSZ-es

Demszky Gábor

szovjet-MSZP paktumnak nevezte a megegyezést, mert Horn Gyula elvitte a dicsőséget a megállapodás megkötésével. Az oroszellenesség is a kampány részét képezte, ami Géczi József Alajos szerint gyerekes is volt, meg veszélyes is, mint amikor a kiskutya harapdálja a medvét. A baloldaliak között akadt, aki ellene volt a szovjet kivonulásnak, már csak a fű alatti üzletek miatt is, a jobboldalon pedig volt, aki a szovjet Vörös Hadsereg segítségét kérte volna Magyarország területének megvédéséhez, ha elharapódzik a román forradalom. „A Tovarisi konyec! kampány, bár Magyarországon sikeresnek bizonyult, megmaradt az oroszokban, bár nem szabad feledni, hogy 1988 után a Szovjetunió gyakorlatilag fizetésképtelenné vált, ezért kellett a távolodás mellett döntenie a Németh-, majd az Antall-kormánynak is” – hangsúlyozta Géczi József Alajos.

Képviselők a sasfészekből

„1990 januárjában úgy éreztem, hogy arra is van esély, hogy nem kerülünk be a Parlamentbe”- emelte ki Géczi József Alajos. A kampányban a baloldal-elleniség teremtett egységet az ellenzékiek között, az MSZP érezte, hogy nem sok esélye van, Szegeden is az MDF és az SZDSZ vívta a nagy csatáját, aminek eredményeként az MDF politikusai, Raffay Ernő, Király Zoltán és

Bratinka József

vitték el a szegedi mandátumokat emellett Szentesen

Papp Lehel György

, Makón pedig

Mihály Zoltán

nyerte a választást MDF-es színekben, tehát az országos átlagnál itt jobban szerepelt az MDF, ezért is nevezték MDF sasfészeknek a megyét. A kisgazdák voltak még erősek Csongrád megyében, Hódmezővásárhelyen, a hatos számú választókerület szavazói

Szabó Lajos

személyében egy kisgazda képviselőt választottak meg, illetve Csongrádon egy független jelölt,

Eke Károly

nyerte el a szavazók bizalmát. „Az ellenfelek azt mondták, hogy vége a baloldalnak, a választók pedig kicsit mintha meg is szántak volna minket, mintha megijedtek volna attól, hogy teljesen eltűnünk” – fogalmazott Géczi József Alajos. A helyi MSZP a jelöltjeit harmadik helyre várta, de a kisgazdák beelőzték a szocialista jelölteket, amit nagy csalódásként éltek meg.

Annus József

listáról került be a Parlamentbe,

Szabó Mihály

és

Novákné Halász Anna

pedig nem jutott mandátumhoz.

„Az országgyűlési választások hajnalán bementem az MSZP szegedi irodájába, ahol mindenki gyászolt, én pedig azt mondtam: győztünk, mert bekerültünk a parlamentbe” – mesélt Géczi József Alajos. Az keltett benne aggodalmat, hogy az szocialista párton kívül egyetlen baloldali erő sem került be az Országgyűlésbe, így fennállt a veszély, hogy egyensúlytalanná válik a magyar politikai rendszer, nem jött létre egy jobbközép-balközép egyensúly, ami végül nem történt meg, hanem Magyarországon is egy nyugat-európai típusú politikai rendszer jött létre, mint Csehországban, Horvátországban, Szlovéniában vagy Szlovákiában. „Fontos, hogy alkotmányos rendszerváltás következett be, a köztársasági elnök, az alkotmánybíróság, az állami számvevőszék és más intézmények létrehozásával az alkotmányos alapjait leraktuk az új rendszernek, létrejött egy demokratikus, alkotmányos berendezkedés, aminek későbbi sorsa már sok kérdést vet fel, de akkor mi mindent megtettünk” – mondta el Király Zoltán.