Csókási Ferenc és unokái bizonyultak a legjobbnak a II. Zsíros Kilincs Kolbásztöltő Versenyen a szakmai zsűri értékelése szerint a tizenhét induló közül Algyőn.…
A kolbászmérgezésként ismert botulizmus veszélyére figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), eddig négyen betegedtek meg.…
Az idei böllérversenyen konyhát nyitott a polgármester is a Széchenyi téren, a pártok mellett közéleti személyiségek és baráti társaságok mérték össze többek között kolbászkészítő tudományukat.…
Házias hús- és füstöltáruk, tradicionális kézműves sajtok és pálinka-különlegességek, hazai borászatok, valamint hagyományos disznótoros finomságok várják a IV. Toros Pálinkafesztivál látogatóit.…
A Gyulai Húskombinát Zrt. termelési volumenének exporthányadát a korábbi évek 10-15 százalékáról 30 százalékra növeli az idén, miután jelentősen emelkedett az Oroszországba kiszállított májas termékek mennyisége - közölte a nádudvari székhelyű HAGE-Nagisz…
Az eddig Magyarországon töltött leghosszabb, összesen 205 méteres kolbászt készítették el szombaton a Tolna megyei Tengelicen, ahol ötödször rendeznek kolbásztöltő fesztivált. A hatalmas kolbász hivatalos magyar rekordnak számít.…
Ezúttal nem a malac sírt, hanem az égiek adták kiadós áldásukat az I. Toros Pálinkafesztivál keretében megrendezett böllérversenyhez. A csapatok képviselői egy-egy féldisznót a vállukra véve nyitották meg a hagyományteremtő vigasságot…
És bámulatos a Szeged-napi kavalkád bővülése, lassan több helyszín, több nap, mint kolbász. Kár, hogy közben a kerítés csak keveseknek van kolbászból. Jöhet a kiállító, ha bírja a helypénzt, kóstolhat az átlagpolgár,…