Vasárnap kezdődött, és egy hétig tart a Házasság hete, amit Szegeden most is misével nyitottak meg a Fogadalmi templomban. A szentbeszédet ezúttal Tóth András, görögkatolikus pap, mentálhigiénés szakember tartotta, aki a résztvevők szeretteinek, családtagjainak, ismerőseinek…
A szegedi Fidesz elnöke a Házasság hete alkalmából tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a kormány továbbra is elkötelezett a családok támogatásában.…
Játékra hívják a párokat.…
A rendezvénysorozat idei mottója: „Ezerszer is igen!”…
Kevés az, ha csak jól választunk párt - állítja tapasztalatai és kutatásai nyomán Mihalec Gábor párterapeuta. A szakemberrel a párválasztás nehézségeiről, a házasság előtt és alatt elkövetett hibákról beszélgettünk. A válságban lévő…
A párkapcsolatok tudományos kutatásáról tartott előadást Mihalec Gábor pár- és családterapeuta. Az amerikai egyetemi professzorok vizsgálataiból kiderült, mérhető egy házasság állapota, tehetnek a házastársak azért, hogy ne válótársak legyenek.…
Kilenc gyermekkel körülvéve garantált a derű a Balogh családban. Sőt mi több, az élet humoros oldalát látni életfilozófiává vált náluk. Balogh Elemér és felesége, Ágnes 35 éve élnek boldog házasságban, melynek szerintük…
Amoris laetitia: A szeretet öröme, a családban megélt szereteté! Erről szól a pápa elmúlt évi, nagy örömmel várt apostoli buzdítása.…
Új értelmet nyert a vacsora édes kettesben kifejezés, ezúttal ugyanis kellemes tizenkettesben költötték el a romantikus fogásokat a Házasság hetéhez csatlakozó párok.…
Mit tanít az egyház a szexualitásról? Miért tekintenek egyesek fontos erényként a házassági előtti tisztaságra? Ezekre a kérdésekre keresték a választ kedden a Test Teológiája csoport tagjai a Házasság Hete rendezvénysorozat keretében.…