Minden nap tenni kell egy kapcsolatért - interjú Mihalec Gábor párteraputával

Kevés az, ha csak jól választunk párt - állítja tapasztalatai és kutatásai nyomán Mihalec Gábor párterapeuta. A szakemberrel a párválasztás nehézségeiről, a házasság előtt és alatt elkövetett hibákról beszélgettünk. A válságban lévő párok túl későn fordulnak szakemberhez, pedig ha időben lépnének, még sok minden menthető lenne.

- Állandóan hangoztatjuk napjainkban, hogy nehéz párt találni, miközben látszólag erre egyben több lehetőség van az internetes társkeresőktől kezdve a szórakozóhelyekig – ez utóbbiaknál elég csak a szegedi felhozatalra gondolnunk. Valóban így van, vagy csak sokkal több helyen tudunk panaszkodni erről?

- Sok helyen is tudunk panaszkodni, de van igazság abban is, hogy nem egyszerű feladat társat találni. Különféle célokból keresnek párt az emberek, egyesek komoly kapcsolatra vágynak, mások csak futó kalandra. Néha a nem megfelelő személyeket hozza össze a sors, s ilyenkor a résztvevők sérülnek, főképp azok, akik komolyabb szándékkal állnak az ügyhöz. Nem is az a gond, hogy nehéz valakit találni, hanem az, hogy nehéz ezeken a sérüléseken felülemelkedni, s mindig új lehetőséget adni, újból bizalmat szavazni. Rengetegen belefáradtak ebbe.

- „Társat akarok” elnevezéssel tart egy tréninget szinglik számára. Mivel foglalkoznak a képzésen? Milyen arányban jelentkeznek rá férfiak és nők?

- Pont ma néztem meg a jelentkezők arányát, minden kilenc hölgyre jut egy férfi. Mindig hangsúlyozzuk, mi nem boronálunk össze senkit senkivel. Nem itt fogják megtalálni a társukat, vagy ha igen, az csak hab a tortán, inkább az a célunk, hogy partiképes állapotba hozzuk az embereket. A tudatosságra neveljük rá őket. Mik azok a dolgok, amelyek miatt eddig nem működtek jól a kapcsolatok? Hogyan lehet felismerni azokat a mintázatokat, amik miatt valamiért mindig ugyanazokat a típusokat vonzzuk be, akiket nem szeretnénk, s valahogy hasonlítanak anyánkra, apánkra? Hogyan lehet felülemelkedni ezeken a sérüléseken, s miként indulhatunk új lappal? Mi legyen az a dolog, amit magunkból megosztunk másokkal?

Ha megnézünk egy autóreklámot, a járműveket mindig a legelőnyösebb szögből fotózzák le, a legszebb alkatrészeket látjuk rajta. Azt az információt viszont, hogy a törésteszten nem szerepelt fényesen, egészen kis betűkkel találjuk meg a prospektus végén. Mi, emberek ezzel szemben pont a fordítottját tesszük, rögtön elmondjuk, hogy mi a rossz bennünk, a jót viszont megtanultuk titkolni, mert nem szép dolog dicsekedni. Mi ezt a folyamatot próbáljuk megfordítani. Nem nevelünk senkit hazugságra, de arra igen, hogy mutassuk meg magunkat reálisan, amelybe beletartoznak a pozitív dolgok is. Megtanítom a jelentkezőket úgy bemutatkozni, hogy nyomot hagyjanak a másikban. Mint egy tehetségkutatóban, amikor a zsűritag azt mondja, „rád tavalyról is emlékszem, mert…” Ne egy tucatember legyünk, hanem egy olyan, akiről azt mesélik, jelentős volt vele találkozni. Végül pedig sorra vesszük a kapcsolat működéséről hallott városi legendákat. Hihetetlen, hogy alapvető információkat mennyire másképp gondolnak az emberek, mint amit a kutatások igazolnak! Ezeket helyretesszük, valamint rengeteg gyakorlatot végzünk el, hogy újból és újból kipróbálhassák magukat a résztvevők.

- Milyen tévhitek léteznek?

- Az egyik közkeletű tévhit, hogy ha valakit meg akarok tartani, akkor gyorsan, minél többet kell adni magamból. Úgy is mondhatnám, hogy akinek hiányzik az önbizalma, ezt a szexualitásával próbálja pótolni. Főképp a hölgyeknél fordul ez elő, s mi férfiak erre nagyon rosszul reagálunk, mert évezredek óta küzdéshez vagyunk hozzászokva, ezt hordozzuk a génjeinkben. Kétszáz évvel ezelőtt egy népmesében, ha a szegény ember legkisebb fia meg akarta hódítani a királylány szívét, akkor minimum a sárkány fejét kellett elvinnie neki. Ezzel szemben, ha valami nagyon gyorsan, nagyon könnyen jön, nem tudjuk értékelni. Másik tévhit, hogy a társ kiválasztása a legmeghatározóbb tényező, s ha megtaláltam őt, akkor minden megy magától. Ez egészen egyszerűen nem igaz, bizonyítják ezt a megrendezett házasságok. Semmiképpen se reklámoznám ezt, nem hiszek benne, de nagyon sokszor bebizonyosodott, hogy hiába nem volt beleszólása valakinek a dologba, mégis ki bír tartani párja mellett egy életen át, akit menetközben megszeretett. Az igazság az, hogy a jó választás egy szempont a sok közül, de nem a mindent meghatározó. Ugyanis minden nap bele kell tenni ebbe a kapcsolatba, magától nem fog jól működni.

- Mi a tapasztalata az átalakuló házasodási szokásokkal kapcsolatban? Régen egymástól külön éltek az eljegyzettek, s a házasságkötés után költöztek össze, ma viszont már a hosszabb együttélést szentesítik az anyakönyvvezető előtt.

- Valóban kicsit megcserélődött a sorrend. Nem látok ebben problémát abban az esetben, ha már az összeköltözés is a majdani elköteleződés szándékával történik meg. A kutatások azt mutatják, ha ez nincs meg, akkor elindul egy nagyon sérülékeny dinamika a kapcsolatban. Ha úgy állunk hozzá, hogy kipróbáljuk, milyen ez, s majd később döntünk, az olyan, mintha elvihetnénk egy autót fizetés nélkül a szalonból, s csak fél év után kellene választ adnunk arra, hogy megvesszük-e. Akkor abban a félévben a lelket is kihajtjuk belőle, s azt mondjuk a pénztárnál, ez egy igencsak leharcolt járgány, ezért már nem fogom kifizetni az új autó árát. Ha kezdettől fogva megvan az elköteleződés, akkor felelősséget vállalnak egymásért a felek, nem úgy állnak hozzá egy nagy vitához, hogy legrosszabb esetben fogják a sátorfájukat, s elköltöznek, hanem minden energiájukat abba fektetik, hogy megoldják a problémát.

A vizsgálatok szerint az elköteleződés nélküli együttélésben háromszor olyan gyakori a fizikai erőszak, mint a házasságban. Ez azt mutatja, hogy valami dinamikailag is más, nem csak a státusz változik.

- Párterapeuta is egyben. Sajnos rengeteg házasság - minden második - válással végződik. Mikor lehet észrevenni, hogy baj van egy párkapcsolatban, s mikor fordulnak szakemberhez a házastársak?

- Nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy az érintettek átlagosan hat év késéssel jelentkeznek párterápiára. Azonban, akik jelentkeztek, s még nem léptek át visszafordíthatatlan határvonalakat, azok nagyon nagy eséllyel tudnak visszalépni, s újból jól működtetni a házasságukat. Kezdjünk el aggódni, ha egy olyan jövőről fantáziálunk, amiben a párunk nem szerepel. Mikor feltűnően sokszor gondolkodunk el azon, hogy mi lenne, ha valaki mással lennénk együtt, esetleg a tettek mezejére lépünk. Figyelmeztető jelzés, ha újból és újból ugyanaz a probléma kerül terítékre, de nem tudunk nyugvópontra jutni felette. Amikor megjelenik a kapcsolatban a megvetés, már nem érdekel, hogy esik a másiknak, hogy mit gondolok. Ezekben az esetekben átléptünk határvonalakat, s jó lenne visszafordulni.

- A válások gyakran a gyermekvállalás után következnek be. Hogyan segíthetjük a gyermeket, aki gyakran saját magát okolja a kialakult helyzetért, hogy feldolgozza a traumát?

- Az első dolog, hogy biztosítani kell a gyermeket, nem miatta történik mindez, őt apa is és anya is nagyon szereti, ha időben ment volna lefeküdni, a szülők akkor is fasírtban lennének. Ugyanis amit a gyermekek nem tudnak, azt fantáziával pótolják, rémesebbnél rémesebb történeteket szőnek kis elméjükben. Figyeljük a rajzait, intő jel lehet, ha megjelennek benne szomorú dolgok. Segíthetjük azzal a gyereket, hogy jelen vagyunk a játékaiban, mert ezekben sokszor tükröződnek a lelki vívódásai. Mikor a plüssfigurák beszélgetéseiben megjelenik a válás ténye, akkor kezdeményezzünk beszélgetést, mert nem mindig tudja megfogalmazni, hogy mi a baja, csak érzi, valami nem jó! Természetesen a legjobb, ha a szülők másért nem, a gyerekért együtt maradnak. Egyesek azt mondják, csak a gyerekek miatt nem fognak benne maradni egy rossz kapcsolatban. Nem, mítosz, hogy ez egy helyes út: a gyermek még egy ok azért, hogy összeszedjem magamat, s mindent megtegyek ezért a házasságért.