„Csak gyalogos baka voltam” – vallotta Nagy Péter, aki barátjával, Fekete Rudolffal másodéves joghallgatóként skandálta a jelszavakat 1956 októberében Szeged utcáin.…
Együtt emlékezett meg a MEFESZ megalakulására Kiss Tamás, a MEFESZ alapító-elnöke, a Török Márk irányította hallgatói önkormányzat és az egyetem vezetése. Átadták a hallgatói mozgalom kitüntetéseit.…
Szegeden lobbant fel a forradalom szikrája, ide kötődik a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének (MEFESZ) megalakulása is, de milyen állapotok uralkodtak október 23. előtt és után a Tisza-parti városban – erre kerestük…
A Mefesz nagygyűlése a szegedi bölcsészkar Auditorium Maximumában, tüntetés a Széchenyi téren, szovjet tankok - az 1956-os forradalom szegedi pillanatait idézzük fel képriportunkkal.…
Az emlékezés fontosságára, a még köztünk élő hősök megbecsülésére és a Szegedről induló forradalmi eseményekre hívta fel az ünneplők figyelmét Magyar Anna megyei elnök a Csongrád Megyei Önkormányzat, a Politikai Foglyok Országos…
A nemzeti jelképeknek méltó helyükre kell kerülniük Szegeden, amiért a Jobbik mindent megtesz – hangzott el a párt 1956-os forradalomra emlékező rendezvényén pénteken. A mintegy félszáz egybegyűlt az Aradi vértanúk teréről a…
Az 1956-os eseményekre emlékezve a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban tartott ünnepi műsor után a Hősök terén megkoszorúzták Szőreg egyetlen ismert 56-os mártírjának emléktábláját. A hozzátartozókon kívül az eseményen részt vett Rózsavölgyi…
1956 őszére – a visszaemlékezők szerint – mindenki számára érezhetővé vált a politikai légkör enyhülése Magyarországon. Nem volt ez másként Szegeden sem, ahová szeptember közepére – az új tanév kezdetére – az…