Mozaikok a szegedi '56 történetéből

Szegeden lobbant fel a forradalom szikrája, ide kötődik a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének (MEFESZ) megalakulása is, de milyen állapotok uralkodtak október 23. előtt és után a Tisza-parti városban – erre kerestük a választ.

1948 után a Rákosi-rendszer több negatív hatása vált érezhetővé Szegeden is. Rákosi a nehézipart preferálta, így Szegedre sokáig nem érkezett komoly beruházás. Az utolsó ilyen az 1949-ben engedélyezett újszegedi Textilkombinát volt, ugyanis Magyarország a Szovjetuniótól több mint 30 ezer fonóorsót vásárolt. Megszűnt ugyanakkor a szegedi dohánygyár, ami több mint száz munkás elbocsátásához vezetett. Igaz, megszervezték a ruhagyárat, de hosszabb időre volt szükség a termelés átállítására. Hasonlóan problémákat hozott magával a mezőgazdasági termelés átszervezése – sorolta portálunknak

Farkas Csaba

levéltáros. 1950 előtt Szeged hatalmas település volt óriási tanyavilággal, amit a kommunista párthatalom 1948 után ellenőrzése alá akart vonni. Az erre létrehívott Tanyai Tanács működése

Ceausescu

tanyaprogramjához hasonlított. 1949-ben a szegedi külterületből önálló településeket hoztak létre, így született meg Csengele, Balástya, Szatymaz, Mórahalom stb. A várost és a tanyavilág nem egy szervezet irányította, ezzel megbomlott az egyensúly, Szeged élelmiszerellátása lecsökkent – tudtuk meg a szakembertől.

Kitelepítés, elnyomás, ÁVH

Kitelepítéseket is eszközölt a hatalom. Nemcsak

Kiss Imre

párttitkár 1950-es meggyilkolása miatt az állítólagos tettesekkel kapcsolatban álló családokat kényszerítették lakóhelyük elhagyására, hanem az ebben az időben kijelölt 15 kilométeres határsávból 456 családot is kitelepítettek. A határsávba Szeged – 50 ezer főnél több lakosa miatt – nem tartozott bele, de a tanyavilág igen, és a sávban minden tevékenységet engedélyhez kötöttek. 1950-ben felszámolták a Kereszt és Kard antikommunista szervezetet, feloszlatták a szerzetesrendeket, ingatlanjaikat állami szervezetek kapták meg. Kemény ítéletekkel kellett szembenézniük a kulákoknak is. Az 1950-es kitelepítésből (készpénz-, ékszerelkobzás stb.) a városnak 140 ezer forintos bevétele származott… A hatalom komoly elnyomóapparátust épített ki a városban és államvédelmi szervezet létesült. Az Államvédelmi Hatóság szegedi osztályának élén Tatai István államvédelmi őrnagy állt. 1951-től jelentős karhatalmi személyzetet telepítettek a városba, a Budapesti út mellett Öthalomban volt a laktanyájuk, amit később 1956-ban megszállt a szovjet haderő, és 1990-ig szovjet laktanyaként működött. Itt helyezték el az ÁVH tiszthelyettes-képző iskoláját is. A karhatalom létszáma 680 fő volt. Az operatív politikai nyomozólétszám 100 körül mozgott a megyében, ebből Szegeden 79-en Szegeden „tevékenykedtek”. Az államvédelem a társadalom ellenőrzését ügynöki hálózata révén végezte, egy 1954-es adat szerint a megyében 236 ügynök, 44 rezidens és 585 informátor dolgozott. A korábbi időszakokban valószínűleg ennél többen voltak, mert 1953-ban egy felülvizsgálat során több mint 1700 személyt kizártak – tudtuk meg Farkas Csabától. Ez utóbbi tény azt jelzi, hogy az államvédelmi rendszer a beszervezett ügynököket nem nagyon tudta felhasználni, részben azért, mert az ÁVH hatékonysága nem volt nagy, totális megfélemlítésre épült, így nem volt szükség komoly nyomozómunkára. Másrészt az egész hatalmi apparátus jogosultnak érezte magát az erőszak alkalmazására, de bizonyos tekintetben összehangolatlan volt a rendszer. Előfordult például, hogy egy tanácselnök az ÁVH informátorait is összeverette, vagy éppen kitelepítette… Farkas Csaba elmondta, az ÁVH politikai nyomozócsoportja Szegeden a Tisza Szálló alatt működött, egyik vezetője Komlós János humorista, a Mikroszkóp Színpad megalapítója volt. Államvédelmi csoport működött a Kossuth Lajos sugárúton, a Rendőrkapitányság épületében, valamint a már említett karhatalmi laktanyában.

Októberi napok

Mint ismeretes, 1956. október 6-án Pesten újratemették a Rákosi-rendszer áldozatait, de a tömeg jelentős része, főleg egyetemisták nem mentek haza, hanem a Batthyány-örökmécsesnél tartottak egy tüntetést, megemlékezést. Erről az egyetemisták értesítették vidéki barátaikat is, így Szegedre is megérkezett egy levél, melyben a pesti hallgatók kifejezték elégedetlenségüket az akkori helyzet iránt. Követelték többek között az orosz nyelv fakultatívvá tételét, a marxista tárgyak megszüntetését stb. Társaikat kérték, csatlakozzanak a mozgalomhoz, ha pedig a pártvezetés nem hajlandó engedni, akkor tüntessenek Pesten. Felmerült egy önálló érdek-képviseleti szervezetre való igény, ekkor vetődött fel először a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének ötlete, kezdetben MEFSZ-nek nevezték magukat, később lett MEFESZ. Október 16-án határozták el a szervezet megalapítását, október 20-án került sor a programalkotó nagygyűlésre. Ezután a szegedi MEFESZ-aktivisták többsége elhagyta Szegedet, és az ország különböző egyetemeire utaztak. Így például

Kiss Tamás

és

Tóth Jenő

jogi kari hallgatók a Műszaki Egyetemre mentek, ahol részt vettek az október 22-i gyűlésen, mely a másnapi tüntetésről is határozott. Azzal, hogy a szegedi egyetemisták aktivistái, legaktívabb elemei eltávoztak Szegedről, a Tisza-parti város háttérbe került a forradalom sodrában – vonta le a következtetést a levéltáros.

Sortűz és megtorlás

Az első napokban tüntetések Szegeden is tüntetések zajlottak, október 26-án a Széchenyi téren egy nagy demonstrációra került sor, melynek során eldördült egy sortűz is, melyben meghal

Schwartz Lajos

kendergyári munkás és 16-an megsebesülnek. Szegeden mégis megrendült a politikai hatalom, a forradalom erői lassan átvették a hatalmat. Érdekes, Csongrád megyében a pártállam képviselői hajlandók átengedni a vezetői szerepet – Csongrádot kivéve. A kommunista hatalom a vezetés átadásában közvetítőket alkalmazott. Szegeden

Halász Gyula

főhadnagynak, a katonai közigazgatás parancsnokának jutott ez a szerep, aki október 27-én kapcsolatrendszerét – az üzemekben és intézményekben elhelyezett embereit – összehívta, és egy gyűlésen átadták a hatalmat. Megalakult egy elnökség a forradalmi szervezet vezetésére, 29-én ez a szervezet a Forradalmi Néptanács nevet vette fel, majd később Forradalmi Nemzeti Bizottságként működött

Perbíró József

jogászprofesszor vezetésével. November elején Szegedet is megszállták a szovjet tankok. A levéltáros egy korabeli, 1956. november 6-án kelt kijárási tilalomról szóló dokumentumot is mutatott a katonai parancsnoktól, melyben többek közt az áll: „A szovjet katonák a lakosságra nem lőnek mindaddig, míg provokáció nem éri őket.” Szegeden komoly atrocitás nem történt a pártállam képviselői ellen, halálos áldozatuk nem is volt a Tisza-parti városban, ennek ellenére komoly megtorlással válaszoltak a forradalomra. A büntetőeljárásban az ügyészség halálos ítéletet kért a szegediek közül Perbíró Józsefre,

Királyházi Sándorra,

a kendergyár munkástanácsának elnökére,

Kovács Józsefre

, a rendészet vezetőjére, valamint

Földesi Tiborra

, az államvédelmi laktanya felszámolójára. Utóbbi két forradalmárt ki is végezték. Farkas Csaba hozzátette, általában akkor kértek halálos ítéletet valakire, ha az illető valami komoly információt tudott meg az államvédelem működéséről. 173 szegedit állítottak bíróság elé, több mint 500 embert pedig preventív őrizetbe helyeztek, internáltak.