A szegedi szikra az ország nélkül mit sem ért volna

„Csak gyalogos baka voltam” – vallotta Nagy Péter, aki másodéves joghallgatóként skandálta a jelszavakat 1956 októberében Szeged utcáin. Barátja, egykori egyetemi évfolyamtársa, Fekete Rudolf minden évben Debrecenből látogat el a MEFESZ-megemlékezésre. Az ő sorsuk a forradalom után szerencsésebben alakult Kiss Tamásénál, folytathatták az egyetemet, néhány év múlva elnyerhették doktori címüket.

61 évvel ezelőtt tört ki a forradalom, részben a budapesti események előtt, részben azzal párhuzamosan Szegeden is zajlottak a történések. A 83 esztendős

Nagy Péter

(nyitóképünkön jobbra), s az 1937-ben született

Fekete Rudolf

(nyitóképünkön balra) másodéves egyetemi hallgatókként élték meg ezeket a napokat, s elsősorban az események résztvevőiként, de

nem alakítóiként élték meg

a forradalmat és a MEFESZ működésének napjait. „Az 1956. október 16-a utáni napokban hallottam erről a MEFESZ-ről…” – kezdte Nagy Péter – „…a marxista-lenninista előadás után” – súgta hozzá Fekete. Ezt a tantárgyat is az Auditórium Maximumban oktatták, ahol a MEFESZ-gyűlést tartották. „Túlzás lenne állítani, hogy szívesen jártunk be az ideológiai órákra, de be kellett. Előtte remény sem volt a változásra. Ha Szegeden nem kezdődik el valami, s Budapesten nem folytatódik, akkor nem is tudom meddig tartott volna ez az időszak” – fogalmazott Fekete Rudolf.

„Ma is előttem van az az októberi délután, amikor Lejtényi András kiált az évfolyam elé, és elővette azt a levelet, amit

Romány Károly

küldött egyik barátjának,

Alaksza Helmutnak

, aki szintén másodéves joghallgató volt. Emlékszem rá, hogy benne volt, az orosz nyelvet ne tanuljuk” – fogalmazott Nagy Péter. Úgy érezte, nem volt forradalmi hangulat, az csak néhány nappal később alakult ki. A szegedi szikra kellett, de mindez a társadalom elégedetlensége nélkül mit sem ért volna. Október 23-án már részt vettek a szegedi tüntetéseken. Nem vállaltak főszerepet, ők is a tömeggel vonultak, jelszavakat kiabáltak. Itt már érezték, hogy forradalom született, nemcsak az egyetemisták jöttek, hanem a város lakói is, a műszak végén becsatlakozó munkások. „Szinte futótűzként terjedt a híre, hogy valami történik. A Dóm téren kezdetben még lehettünk ötven-százan, majd sorra csatlakoztak hozzánk a Klauzál téren, a Széchenyi téren, a színház előtt pedig már több ezren voltunk. Az előadást abbahagyták, az erkélyről szavaltak a színészek. Azt hittük, a hatalom enged. Utólag azt gondolom, hogy a forradalom kezdetekor még a szegedi vezetés sem tudta, hogy mit kell csinálni” – emlékezett vissza a 61 évvel ezelőtti eseményekre Fekete Rudolf. Ez is bírt kockázattal, „ha az egyetemista belekeveredett valamibe, akkor biztos, hogy bevitték”. A forradalom utolsó napjait már Debrecenben élte meg, egy teherautóra felkapaszkodva jutott el hazáig. Nagy Péter nem kapott büntetést, februárban ugyanúgy folytathatta a tanulmányait. Fekete Rudolf 1957 januárjában tért vissza: „Tiltott határátlépéssel vádoltak, ami igaz is volt, Tiszasziget felé jártunk évfolyamtársammal,

Berger Györggyel

. Egyszer csak szóltak: »Állj! Ki vagy!« Erre mi: »Mi vagyunk!«” – e szavakhoz tette hozzá Nagy Péter, hogy ez a párbeszéd sokáig vicc tárgya volt az egyetemisták között is. Fekete egy hónapot töltött előzetesben különböző helyeken. „Most is a Tisza Szállóban szálltam meg. Azonban nem lent, hanem fent. Kicsit más érzés ez, mint hatvan évvel ezelőtt” – mondta nevetve.

(Az 1950-es években az ÁVH helyi központjaként működött a patinás szálló – szerk.)

Innen a Budapesti Gyűjtőfogházba, majd a Markó utcai börtönbe vitték, innen engedték szabadon, „BTK 60-nal”, azaz figyelmeztetéssel. Ez azonban az ő karrierjére sem gyakorolt negatív hatást, folytathatta a tanulmányait. „Csak gyalogos baka voltam” – jegyezte meg szerényen Nagy Péter. Évtizedekkel később úgy érezte, nem tudta eléggé a MEFESZ-esek munkáját segíteni, ezért vált kezdeményezőjévé a Lejtényi Andrásnak emléket állító tábla elkészítésének. A mai hallgatói önkormányzat az elképzelés mellé állt, a forradalmár halálát követő évben, 2011-ben felavatták a jogi kar épületének falán az emléktáblát, amelyet idén is megkoszorúztak.