Mihálik Edvin mélyen hallgat, miközben választókerületében fizetőssé válhat a parkolás

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mindez azért is érdekes, mert a Zöld tanácsnok a szegedi parkolóügyek egyik élharcosa.

Brutális drágulás

Mint arról a SzegedMa beszámolt, rövid időn belül két lépcsőben brutálisan drágulhat a parkolás Szegeden. Sőt, a Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester által benyújtott előterjesztés értelmében a parkolózónákat is kibővítenék, így a például a nagykörúton kívüli bizonyos területeken, valamint Újszegeden az Erzsébet liget körül is fizetőssé válhat a parkolás. Ráadásul az eddig ingyenes Torontál téri P+R parkoló is minden bizonnyal a fizetős zóna részét képezheti majd.

Hadüzenetet emleget az ellenzék

Az eset kapcsán Német Ferenc fideszes önkormányzati képviselő azt mondta:

A fizetős parkolóövezetek kibővítése nyílt hadüzenet a szegedi autósok ellen.

A képviselő megjegyezte, hogy miközben Újszegeden is fizetőssé válik a parkolás, a városrész önkormányzati képviselője, Mihálik Edvin csendben hallgat. (Miközben a baloldali Joób Márton egy nyilvános Facebook-csoportban azt írta, mindent megtesz, hogy ne menjen keresztül az áremelés. – a szerk.)

Ha Mihálik valóban komolyan venné megbízatását, akkor neki kellene a leghangosabban tiltakoznia az újabb fizetős parkolóövezetek kialakítása ellen. Ennek ellenére a “zöld tanácsnok” mélyen hallgat most is, hiszen neki nem az emberek a fontosak, csak a pozíció, amit elvtelen bólogatással, tartalmatlan sompolygással, Botka utasításainak szolgai végrehajtásával őrizhet csak meg.

– jegyezte meg Német.

Mihálik és a szegedi parkolás

Szerettük volna megtudni Mihálik álláspontját is a parkolózónák kibővítéséről, de nem válaszolt a megkeresésünkre. Mindez azért is érdekes, mert a Zöld tanácsnok a szegedi parkolóügyek egyik élharcosa. Többek között az ő kezdeményezésére vált fizetőssé a parkolás a Huszár Mátyás rakparton, valamint az ő közbenjárásának köszönhetően szüntették meg az önkormányzati és országgyűlési képviselők, valamint a szegedi díszpolgárok ingyenes városi parkolását, mindemellett az állami és önkormányzati szervek által lefoglalt parkolóhelyek felszabadítását is neki köszönhetjük.

Mindemellett az is figyelemre méltó, hogy Szeged szinte az egyetlen nagyváros az országban, ahol még fizetni kell a zöld rendszámos autók után parkolási díjat. A város zöld tanácsnoka korábban úgy kommentálta ezt az ellentmondást, hogy a zöld rendszámos autók is ugyanannyi helyet foglalnak.

Szeged szinte az egyetlen nagyváros az országban, ahol a zöld rendszámos autók után parkolódíjat kell fizetni. Forrás: villanyautosok.hu
Előző sztori

Magabiztos győzelemmel kezdett a Szeged-Csanád GA

Következő sztori

Száznál is több migránst csíptek el egy éjszaka alatt Csongrád-Csanád megyében