Írjon nekünk

Politika

Fizetős parkolóhely lesz a Huszár Mátyás rakpart

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Elfogadta Szeged 2020-as költségvetését a közgyűlés: az idei főösszeg 78 milliárd forinttal számol. Máris módosítani kellett a büdzsét, ugyanis a 93 szegedi közmunkás támogatását idén 80 helyett 50 százalékra csökkentik. A baloldali többség döntött az ingyenes parkolás megszüntetéséről, ami a Fidesz szerint csak elterelés, valamint a cégvezetőkről és Szeged város 2020-as kitüntetettjeiről. Hekáné Szondi Ildikó szívműtéte miatt nem tudott részt venni az ülésen.

A napirendi pontok megszavazásakor Tápai Péter, a Fidesz frakcióvezetője név szerinti szavazást kért. A képviselő javaslata szerint a napirendi pontok közé bekerülhetett volna az ad hoc bizottság létrehozása, amely a parkolóper további érintettjeit vizsgálta volna, de sem ezt, sem a városatya másik javaslatát nem szavazta meg a grémium. Ezután név szerinti szavazáson fogadták el a napirendet.

Az ülés elején némi közjátékot adott, hogy Szabó Bálint kifogásolta az ülés törvényességét. A közgyűlés kezdetekor a független képviselő Martonosi Éva főjegyzőt állásfoglalásra szólította fel, amikor Botka megkérdezte Martonosi Évát, hogy törvényes-e az ülés, mire a főjegyző állásfoglalásában ezt megerősítette.

Ezután kezdődhetett is a napirendi pontok vitája.

“Munkás, de sikerrel kecsegtető költségvetésként” írta le a polgármester a 2020-as költségvetést, amit múlt hét csütörtökön mutatott be.

Szécsényi Rózsa (MSZP) gazdasági alpolgármester elmondta, a város nehéz helyzetben van,

mert számos közfeladat ellátására, többek között közvilágításra, illetve a közutak és az önkormányzati hivatal fenntartására sem kap kellő támogatást az önkormányzat.

Tápai Péter gratulált a költségvetés előterjesztésének megalkotásához, viszont azt kifejtette: sajnálja, hogy a kormányzatot kritizáló szöveges részt kapott az előterjesztés.

Tápai szerint Kecskeméten és Debrecenben nem panaszkodnak azon dolgok miatt, amiket Szécsényi Rózsa említett.

A frakcióvezető szerint a parkolórendszer kapcsán inkább annak a szabályozását kellene kidolgozni, hogy rövidebb ideig lehessen parkolni a városban. Gondolatmenetét azzal zárta, hogy a kormányzat nem hagyja a fantázia olyan szabadságát, amilyennek köszönhetően

28 milliárd forintos hiányt halmozott fel a város évekkel ezelőtt.

Botka egyetértett Tápaival, Tóth a Casablanca című filmre emlékezett

Beszédében kifejtette, Szeged egy jól működő és gazdag város, mire válaszul az éppen születésnapját ünneplő Botka elmondta, ennél nagyobb ajándékot nem is tud elképzelni, ugyanis 18 évnyi polgármesterkedés alatt nem hallott még ilyet egy fideszes frakcióvezetőtől sem.

Tóth Károlyt (MSZP) a Casablanca című filmre emlékeztette Tápai felszólalása. – Elismerésre méltó Tápai Péter konstruktív hozzáállása – mondta. A szocialista képviselő kifejtette, Szeged az ország egyik legnépszerűbb úti célja, amely minden gazdasági mutatót befolyásol.

Hemzseg a politikai üzenetektől

Haág Zalán, a KDNP frakcióvezetője szerint politikai üzenetektől hemzseg az előterjesztés szöveges része. A frakcióvezető felhívta a figyelmet arra, hogy az inflációs várakozásokkal aránytalan mértékben emelkednek a lakbérek, közülük a szociális lakbérek is.

– Érdemes lenne partnernek tekinteni a szegedi vállalkozásokat, meghallgatni az ő igényeiket

– mondta el a frakcióvezető.

Haág hozzátette, Nagy Sándor (Momentum) városfejlesztési alpolgármester egy bizottsági ülésen arról beszélt, hogy szerinte nem váltották be az elvárásokat az ingyenes parkolóhelyek. – Milyen elvárásokat támasztottak a rendőrség és az ügyészség ingyenes parkolóhelyeihez? – vetette fel a kérdést.

Szabó gratulált ahhoz, hogy hatoldalas kormánykritikus ekézést alkottak meg a költségvetésben. A független képviselő szerint az idei büdzsé a megszorítások költségvetése.

Túlszámolás?

Chovanecz Kata (Fidesz) az IKV kapcsán szólalt fel. Szerinte túlszámolták az IKV SZINT üzletágára jutó összegét, azonban azzal tisztában van, hogy ez várhatóan módosul az év hátralévő részében. Szabó Bálint ekkor ügyrendi felszólalásban tette szóvá, hogy munkatársait és a gyálaréti lakosokat nem engedték be a közgyűlésre arra hivatkozva, hogy megtelt a karzat, azonban ez nincs így, ráadásul az SZMSZ-nek megfelelően regisztrálták is magukat.

Binszki József (DK) szerint Szeged boldogul. – Azért dolgozunk, hogy Szeged nyereséges legyen – mondta. A képviselő elmondta, hogy egymilliárd forintot költ az önkormányzat a járdák és az utak fenntartására.

A kormánynak köszönheti Szeged…

Mihálffy Béla (KDNP) szerint a kormányzat tízéves munkájának köszönhető, hogy Szeged jobban teljesít, ezt pedig tartalmaznia kellene a költségvetés előterjesztése szöveges részének. A képviselő módosító indítványában azt javasolta, hogy a Szeged-Csanád GA labdarúgócsapatot 50 millió forinttal támogassa az önkormányzat – ezt elutasította a közgyűlés.

Halkó Pál (Fidesz) Nagy Sándorral értett egyet, ugyanis az alpolgármester szerint DNS-ében át kell hatnia a zöld szemléletnek a költségvetést. Halkó szerint ez megvalósult. A kormánypárti képviselő viszont úgy látja, túldimenzionálják a kérdést, hiszen

a feladatokat a szakértőkre kellene bízni, nem a politikusokra. Szerinte tisztábban kellene a várost tartani.

VIP-parkolóbotrány

Az idei első rendes közgyűlésen kitértek a parkolóbotrányra is, amelynek perében januárban született másodfokú ítélet. Tápai a rendkívüli közgyűlésről beszélt. Szerinte arról kellene beszélni, hogy hogyan térül meg a keletkezett kár a VIP-parkolóbérletek kapcsán.

Az elsőfokú ítéletben a Gyulai Járásbíróság 2018-ban megállapította, hogy 40 millió forintot meghaladó kár keletkezett az ingyenes parkolóbérletek osztogatásával 2008 és 2012 között. Mózes Ervin akkori címzetes főjegyzőt, Solymos László alpolgármestert, valamint Kalmár Gábor kabinetfőnököt ekkor elítélték hűtlen kezelésért felbujtóként. Januárban a Gyulai Törvényszék másodfokon enyhítette a rájuk kiszabott nem jogerős felfüggesztett börtönbüntetést pénzbüntetésre.

Ezután az ingyenes parkolás megszüntetését tárgyalta a grémium. Mihálik Edvin kifejtette, részben a város terhelésének csökkentése érdekében kell megszüntetni a mintegy 400 szegedi ingyenes parkolóhelyet. Ezzel egyúttal a megnövekedett jegybevételt a tömegközlekedés fejlesztésére fordítják. A VIP-parkolóbérletek is megszűnnének októbertől, ezzel kapcsolatban a Fidesz részéről Tápai Péter korábban úgy fogalmazott, szerintük ez csak elterelés.

Német Ferenc szerint ez az előterjesztés csak hisztéria azután, hogy elmarasztalták másodfokon is Botka László korábbi munkatársait és Kalmár Gábort.

Chovanecz Kata szerint a parkolóhelyeket főleg a Széchenyi téren kellene felújítani, hiszen az útburkolati jelek elkoptak és szűkösek a férőhelyek.

Szabó Bálint szerint álságos és ócska a rendelettervezet. Úgy véli, el kell kezdeni az okozott károk behajtását. Szabó felszólalása után Botka azt mondta, hogy a képviselőnek kezeltetnie kéne magát. A polgármester szerint Szabó elveszítette a fejét, ezután Martonosi Évát kérte, hogy derítse ki a kormányhivataltól, mit lehet tenni az ilyen esetekben.

Haág Zalán szerint az előterjesztés nem arról szól, hogy megfizettessék a belvárosba való behajtást. Szerinte sok esetben rosszul van kialakítva a közlekedésszervezés.

– Semmi köze a zöldpolitikához, amikor félórán át egy helyben állnak az autók és szennyezik a levegőt – kritizálta az elképzelést Haág. Arról a jelenségről is beszélt, amikor valakinek perceken át kell keresni a parkolóhelyet, hiszen ezzel is terhelik a belvárost.

Korponyai Ernő az elektromos autók parkolási díjának csökkentését kérte. Tápai Pétert elgondolkodtatta, hogy az előterjesztés szerint zöldebbé lehet tenni a parkolási rendszert az elképzeléssel. Szerinte

leszállt a lila köd ebben a kérdésben, mert korábban 700 parkolóhely szűnt meg a városban, most pedig várhatóan 400 parkolóhelyet tenne fizetőssé a város.

– Akkor miért kellett megszüntetni? – vetette fel.

Nagy Sándor alpolgármester bejelentette, a Széchenyi téren a parkolóhelyek útburkolati jeleit újra felfestik. A rakparttal kapcsolatban azt mondta, hogy korábban fizetőparkoló volt a szakasz, ez biztosította, hogy a belvárosban forogjanak az autók. Az automatáknál is tervezik a start-stop rendszer kialakítását, így a bankkártyával fizetőknek sem kell majd előre tudniuk, hogy mennyi ideig parkolnak.

Kothencz János (KDNP) képviselő szerint átgondolandó dologról van szó a parkolás kapcsán, hiszen szerinte a rakparton parkoló lakosok nagy része egészségügyi ellátás miatt választja ezt a területet, ezért gyakran hosszú a várakozási idő.

A két nagy vitát generáló napirendi pontot követően Szabó Bálint interpellációi és kérdései következhettek. A független képviselő arról érdeklődött, hogy Botka László érintett-e hűtlen kezelésben, valamint hogy van-e tőle független bíróság Szegeden. – Ne bohóckodjon, Szabó Bálint – mondta a polgármester az interpellációt követően. A képviselő emellett a következő kérdéseket tette fel a polgármesternek:

  • Támogatja-e a Felső Tisza-part bővítését?
  • Politikai boszorkányüldözés Szegeden: miért üldözik el a Cserepes sori piac kereskedőit?
  • Egyetért-e azzal, hogy a Holt-Tiszában található veszélyes hulladéknak nincs helye Szeged közigazgatási területén belül?
  • Mennyi pénzbe kerül az önkormányzati propaganda?
  • Miért tiltja ki az ellenzéki évértékelőt a városházáról?
  • Miért nem jön el a rendkívüli közgyűlésekre?
  • Mikor kér bocsánatot Botka László a Szeviép-károsultaktól?
  • Miért indított hajtóvadászatot a Szeviép-károsultak után?
  • Mióta divat Szegeden az ellenzéki képviselők magánéletében vájkálni?
  • Mit akar a feleségemtől? Mit akar a családomtól?

Katona Márta a város díszpolgára

Zárt ülésen döntöttek Szeged 2020-as kitüntetettjeiről. Idén Katona Márta csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermekkardiológus professzort tüntetik ki a város díszpolgáraként. Pro Urbe-díjat Géczi József nyugalmazott címzetes egyetemi docens, valamint Pál József irodalomtörténész vehet át. Szegedért érdemérmet májusban Bodor Dezső, a Szegedi Vízmű Zrt. műszaki igazgatója, Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma alapító-tulajdonosa, valamint Kövér László, a Kövér Béla Bábszínház igazgatója vehet majd át.

Ezt követően döntöttek a cégek igazgatói tisztségéről is. A bábszínház új igazgatója Kiss Ágnes, a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata (NGSZ) vezetésére Tóth András Lászlót, az IKV élére pedig Csarnó Zsuzsánnát választotta meg a közgyűlés.

Tovább olvasom

Politika

Az Origo szerint Soros a járványt kihasználva bevásárolta magát Budapest vezetésébe

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egymillió eurót adományozott a balliberális irányítású fővárosnak.

Tovább olvasom

Politika

Hétpontos javaslatot fogalmazott meg a Fidesz–KDNP Szegeden a járvány miatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nyílt felhívást tett közzé a Fidesz–KDNP Szegeden, amiben számos kérést, javaslatot fogalmaznak meg. Mutatjuk!

Tovább olvasom

Politika

Már odaadott pénzt “adott” újra Brüsszel Magyarországnak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Röviden és érthetően bemutatjuk, miért nem kapott valójában egyetlen forintot sem Magyarország a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.

Tovább olvasom

Aktuál