Balhé

Magára vette a szegedi momentumos, hogy átgázol az egyetemen a politikai haszonért cserébe!

Magára vette a szegedi momentumos, hogy átgázol az egyetemen a politikai haszonért cserébe!

2021. április 15., csütörtök
Magára vette a szegedi momentumos, hogy átgázol az egyetemen a politikai haszonért cserébe!

Az SZTE a napokban – lapunknak adott exkluzív információk után – azt kérte a politikai szereplőktől, hogy:

"Tisztelettel szeretnénk kérni a különféle politikai szerveződéseket és szereplőket, hogy ne keverjék bele politikai játszmákba az egyetemet; ne próbáljanak önmaguknak – így vagy úgy – politikai előnyt kovácsolni a Szegedi Tudományegyetemet felhasználva, és azon átgázolva.

Ahogy eddig, úgy ezután is a jövőre összpontosítunk; az itt tanuló fiatalokat képezzük; gyógyítjuk a térségben élőket; kutatunk; Szegedet, a régiót és az országot szeretnénk erősíteni a tudáson keresztül. Kérjük, tartsák ezt tiszteletben".

Mint azt a SzegedMa megírta, az egyetemen azt gyanítják, hogy elsősorban a közeledő rektorválasztás miatt keverik botrányokba az SZTE-t a helyi politikusok, és

"EGYETLEN CÉLJUK, HOGY AZ UNIVERSITAS KIVÉTELESEN JÓ SZAKMAI HÍRNEVÉT MEGTÉPÁZZÁK; A KÖZELEDŐ REKTORVÁLASZTÁST ÉS AZ EGYETEM JÖVŐJÉT NEMTELEN ESZKÖZÖKKEL, KÍVÜLRŐL BEFOLYÁSOLJÁK”

Bár az egyetem sem nevet, sem politikai oldalt nem említett meg, még csak utalás szintjén sem, úgy néz ki, hogy amolyan freudi módon, de végül csak magára vette a „politikai haszonért az egyetemen átgázoló” politikus szerepét Mihálik Edvin, és erre minden oka meg is lehetett. Ha valaki megnézi a fiatal és feltörekvő politikus nyilvános mondatait és témáit, akkor azt láthatja, hogy az elsők között szerepel nála az egyetem. És annak folyamatos – egyoldalú - ekézése. Most azt találta állítani Mihálik, hogy

Az egyetem nevében Rovó László rektor ezt kéri tőlem: „Ne próbáljanak önmaguknak – így vagy úgy – politikai előnyt kovácsolni a Szegedi Tudományegyetemet felhasználva, és azon átgázolva” Körülbelül 1,5 éve ugyanezt kérjük tőle mi szegediek!

  • Ne kampányoljon a Fidesznek!
  • Ne vegye magát körbe a Fideszes kampánycsapat embereivel!
  • Ne helyezze Orbán Viktor és a Fidesz érdekeit az egyetem elé!”

A gond ezekkel az állításokkal, hogy nem bontják ki az igazság minden szeletét.

Sosem kampányolt a Fidesznek a rektor

Rovó László sosem kampányolt a Fidesznek, és ez akkor is így van, ha 2019-ben, még a kampány - és a jelöltek színrelépése - előtt, magánemberként elmondta a véleményét a város gazdasági állapotáról, lehetőségeiről, illetve arról, hogy létezhet jobb gazdasági szakember is Botka Lászlónál, Szeged pedig tarthatna sokkal előrébb is. Példaként említve Nemesi Pált, mint a gazdasági és iparkamara (akkori) elnökét, aki bizonyította, hogy ért ahhoz, amit csinál.

Momentumos emberek nem gond, ha fideszesek, az gond

A fideszes kampánycsapat emberei” utalással több gond is van. Az egyik az, hogy legutóbb például Márki-Zay Péter fogalmazta meg azt, miszerint a szakértelem nem politikai oldal függő (nyert is a saját sógora közbeszerzést Hódmezővásárhelyen). A másik, hogy miért tartja számon a szerinte „fideszes” szakértőket Mihálik, miközben elegánsan átsíklik afölött, hogy éppen a Momentum városi elnökségének tagja ücsörgött az SZTE-n. Vagy éppen az a Körmendi Zoltán, aki a Momentum megyei képviselője.

Ez nem gond? Hogy egyéb kormányellenes párt aktivistáiról most ne is beszéljünk, pedig akad ezekből bőven az egyetemen belül. (Külön cikkben írunk majd erről - a szerk.)

A politikai mese

MIhálik utolsó megjegyzése is sántít, miszerint Rovó László „ne helyezze Orbán Viktor és a Fidesz érdekeit az egyetem elé!” A fiatal politikusnál lényegesen képzettebb,

nagy tudású professzorok, egyetemi vezetők jelentős többsége döntött a modellváltás mellett, és nyilvánvalóan ezek az emberek nem saját maguk és munkahelyük ellenségei. Akkor sem, ha Mihálik Edvin ezt szeretné elhitetni az emberekkel.

A felsőoktatás megújítása, teljesítmény- és mérhető siker-alapúvá átszervezése önálló téma, nincs hely kifejteni, de abban minden érintett szereplő egyetért, hogy szükséges.

Az is érthető persze, hogy a kormányellenes politikusok ezt igyekeznek a kormány nyakába varrni; és elfogadható az is, hogy a régi struktúrákhoz, módszerekhez és kapcsolati hálóhoz ragaszkodó egyetemi potentátok most veszélyben érezhetik az eleddig, netán évtizedekig biztos hatalmukat, pozíciójukat és úgy nagy általánosságban: az eddigi langyos vizet. Ám ez már szintén egy másik téma.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.