Szórakozás

Szerda: a bakelit lemeztől a bábszínházig

Szerda: a bakelit lemeztől a bábszínházig

2008. október 7., kedd
Szerda: a bakelit lemeztől a bábszínházig

Részletes programajánlókban mindenki megtalálhatja a magáét a rock zenétől a görög táncházig, de színház- és moziajánlónk is igyekszik feltérképezni, mit kínál Szeged ezen az októberi szerdán.

A rock és rocktörténet szerelmesei számára különleges élményt kínál mára a Móra Ferenc Múzeum. A

„Bakelit. A magyar rockzene története lemezborítókon"

címmel nyílik kiállítás 16 óra 30 perckor. A tárlat anyagát egy magángyűjtő, Arató Mátyás bakelit lemezgyűjteménye adja. A tárlaton nemcsak egyszerűen felvonultatják a régi lemezborítókat, a többi között Deák Bill Gyula, a Hungária, az Illés, a Karthago, a Pokolgép és a VHK bakelitjeinek borítóit, összesen körülbelül 40 darabot, hanem azokat úgy válogatták össze, hogy elmondják az egész kor történetét. Az egyik cél az volt, hogy megjelenítsék a 60-as évektől a rendszerváltásig terjedő időszak mindennapjait. Ezzel együtt azt is, hogyan avatkozott bele a hatalom még a zene világába is. Emellett a rendezők szeretnék a rockzene történetét is kronologikusan bemutatni, a ma már szinte műtárgynak számító bakelit lemezekkel együtt. A tárlatot

Pleskonics András

nyitja meg, és az 2009. február 8-ig látható. Elsősorban tizenéveseknek szóló programokkal várja a szegedi Somogyi-könyvtár látogatóit az

Októberi Könyvtári Heteken

. Ma 14 órakor az Alagsori kiállítótér és Klubban

Átváltoztatunk!

címmel

egészségügyi, életmód-, frizura-, öltözködési és szépségápolási tanácsadás rendeznek a tiniknek

szakemberek bevonásával, a vállalkozó kedvűeknek pedig ingyen frizura- és sminkkészítés várja, és elkészíthetik saját mobilékszerüket is. Akár egész estét eltölthetünk ma a Milleniumi Kávéházban, amely három izgalmas rendezvény helyszíne lesz néhány óra leforgása alatt. 19 órakor

Balla István koncertjét

hallgathatják meg, akinek dalaiban néhol a legmeglepőbb módon kombinálódnak és váltakoznak a lírai, drámai és a komikus részek. Szinte minden dal más: lendületében, műfajában vagy témájában, hallgatói nem fognak unatkozni. Fél kilenckor a

Szegedi Diaszínház

bemutatóját láthatják ugyanitt

B. Nagy Balázs, Dobóczky Zsolt, Seregély István, Váradi Miklós, Veres Sándor

közreműködésével. És végül (de nem utolsó sorban) 21 órától a

Bakos Árpád Quintet

lép fel. Bevallott céljuk, hogy közelebb hozzák egymáshoz az archaikus és a modern hangzású zenei világot. Izgalmas zenei kalandnak ígérkezik fellépésük. A zenekar tagjai:

Bencsik Attila

(zongora),

Pálfi Ervin

(bőgő),

Balša Pešikan

(hegedű, szaz),

Leo Pilipović

(ütősök),

Bakos Árpád

(koboz, fúvósok, ének).

Malko Teatro

Határeset

című színdarabját láthatják este fél nyolckor a

IV. Szegedi Bolgár Kulturális Napok

iránt érdeklődők a Régi Zsinagógában magyar nyelven. A kisebbségek színházi fesztiválján már bemutatott mű egy fásult szerb határőr és egy lehetetlen helyzetben lévő bolgár nő történetét meséli el.

SZTE Őszi Kulturális Fesztiválja

a komolyzene kedvelőinek is kínál változatos programokat. 19 órától a

Győri Bencés Kamarakórus egyházzenei programját

az Alsóvárosi ferences templomban hallhatják az érdeklődők, ugyanekkor operarajongóknak

Romantikus operaáriák

a SZTE Aulájában. Az

SZTE Zeneművészeti Kar Szimfonikus Zenekarának koncertje,

Somorjai Péter

vezényletével a kar Fricsay-termében hallható. A Mindentudás Egyetemének utódja, a

Szabadegyetem

idén is várja a különböző tudományágak kiváló képviselőinek előadássorozatára az érdeklődőket. Az előadások tudományos jellegűek, ám az adott területeken idegennek számító hallgatók, nézők is számos érdekes információ birtokosaivá válhatnak. A prezentációk egyben felvételek is, melyek minden pénteken 18 órától, valamint vasárnap este 19:30-kor láthatóak a Városi Televízióban. Aki lemaradna az adásokról, az megtekintheti a

Szegedi Tudományegyetem honlapján

is őket. Ma 18 órától a SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi Termében (Szeged, Ady tér 10.) Dr.

Szalay István: A szám fogalmának alakulása a kezdetektől a robbantott számokig

címmel tart előadást. Az önkéntes munka kifejezés hallatán sokakban az ingyen munka fogalma merül fel, ami csak részben igaz. Az önkéntes valóban nem kap olyan fizetést, de munkáját sokféleképpen honorálhatja a fogadó szervezete. Ami a legfontosabb: tehet valamit az emberekért, a társadalomért, amelyben él. Ma este 20 órakor a József Attila Tanulmányi és Információs Központban (Szeged, Ady tér 10.) ismét lesz

Önkéntes Lehetőségek Fóruma.

A programot már évek óta, minden októberben megrendezik egyetemisták, valamint különféle civil és karitatív szervezetek bevonásával. Rengeteg olyan terület létezik, ahol szükség van a segítő kezekre, ahol elkél az önkéntes munka. Gyermekkórházak, karitatív szervezetek, idősekkel, hajléktalanokkal foglalkozók várták és várják azokat, akik úgy érzik, szívesen bekapcsolódnának az efféle munkába. A kaland előtted áll, vágj bele! - bíztatnak a szervezők.

Görög táncházban

szórakozhatnak és tanulhatnak táncolni az arra vágyók este 18 órától a Nemzetiségek Házában (Szeged, Osztrovszky u. 6.). A táncházat Szeltner László vezeti, a budapesti Iliosz Együttes húzza a talpalávalót.

Színház az egész...

A jó színház szerelmesei számára is kínál élményt a mai nap. A Nagyszínházban 19 órakor

Goldoni: A kávéház

című, nemrég bemutatott játékát láthatja újra a „Nagyérdemű". Az Anconai szerelmesekhez hasonlóan most is a zűrzavaros Itália tárul elénk. Zajos, csőcseléktől hemzsegő kávéház, hazardírozó olaszok, szerelmes nők. A társulat több új tagját láthatjuk a darabban, így

Erdélyi Tímeát, Schlanger Andrást, Szikszai Rémuszt, Poroszlay Kristófot

és Egger Gézát. Természetesen találkozhatunk a jól megszokott arcokkal is, hiszen szerepel még benne

Janik László, Borovics Tamás, Csorba Kata, Jakab Tamás, Gömöri Krisztián, Pataki Ferenc, Farkas Andrea, Melkvi Bea, Szűcs Lajos, Megyeri Zoltán, Bánvölgyi Tamás, Borsos Bea, Márkus Melinda, Járai Máté, Kiszely Zoltán, Rácz Tibor, Galkó Bence, Varga T. Zsuzsa

és

Szívós László

is. A művet

Rusznyák Gábor

rendező álmodta színpadra, a fantasztikus vízi város díszletét pedig

Khell Zsolt

tervezte. A

Kövér Béla Bábszínház

mai előadására a Napsugár-Vidor bérlet érvényes. Délelőtt 10 órakor

Al. T. Popescu

bukaresti író

Napsugár

című megható történetét láthatjuk az aradi rendezőnő,

Adela Moldovan

rendezésében. Muf, a kisegér, egyedül él egy nagy sötét pincében, minden veszélytől távol. Magánya egyre nyomasztóbbá válik, még a bújócskázás is egyre unalmasabb... Egy napon, egy törött lábú porcelán balerinát tesznek le a pincébe. Muf mindent elkövet, hogy a kis táncosnőt felvidítsa. "Mindent megér, hogy megszabadulj a magánytól és egy igazi barátra találj!" mondja a kisegér. A két szereplő között őszinte barátság szövődik, olyan barátság, ami képes a könnyeket mosollyá, a félelmet hősiességgé, az álmokat valósággá varázsolni.

És persze, gyerünk a moziba be!

A Grand Caféban két magyar filmet is vetítenek ma délután és este. 17 órától és 21 órától a 2007-ben készült,

Megy a gőzös

látható

Koltai Róbert

rendezésében. 19 órakor

Hasutasok

címmel

Szőke András

filmjét nézhetik meg. A Belvárosi moziban is gazdag a kínálat. Válogassanak kedvükre. A Zsigmond Vilmos teremben 15.30 és 20 órakor a Wanted című amerikai, 17.45-kor pedig az

MR 73

című francia filmet láthatják. A Balázs Béla terem programja a mai napon: 16.15-kor és 20.45-kor a

Szerelem magyarázat nélkül

című, 18.30-kor az

Ádám almái

című filmeket vetítik. Mindkettő dán produkció. A Csőke József teremben 16.00 és 20.30 órakor

Állati szerelmek

címmel francia filmet láthatnak, 18.15-től pedig a

Zöld hentesek

című dán filmet vetítik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.