Kezdődik a felújítás – Két ütemben állványozzák fel az új zsinagógát

2016. augusztus 10., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

zsinagoga_gs

A tervek szerint még a tél beállta előtt elkészül az új zsinagóga kupoláinak rekonstrukciója a díszműbádogos munkákkal együtt, közben a homlokzat is fokozatosan megújul – tájékoztatott a kivitelezést elnyerő Ferroép Zrt. vezérigazgatója, Nemesi Pál. A rekonstrukció jövő év tavaszán zárul.

Az építő számára más kihívást jelent, ha felújítást végez, nem pedig újat alkot, hiszen az akkori építéstechnikát kell alkalmazni, a korabeli mesterfogásokhoz és megoldásokhoz kell alkalmazkodniuk. Az ilyen feladatok azonban nem jelentenek újdonságot a Ferroép Zrt. számára, s hogy Nemesi Pál vezérigazgató portálunknak elmondta, Szegeden is több ilyen megbízásuk volt, büszkék például a Reök-palota felújítására, de ugyancsak szép feladat volt számukra a Dugonics téren a rektori épületének rekonstrukciója vagy éppen a Dóm téri épületek megújítása.

A zsinagógára ebben az ütemben több mint fél milliárdot költenek, még a tél beállta előtt szeretnének végezni a tetőfedéssel, a kupolák rekonstrukciójával a díszműbádogos munkákkal együtt, ezen kívül az épület homlokzata is megújul, az ólomüvegablakok teljes körű rekonstrukciója is megtörténik, illetve a düledező kerítést sem kell már sokáig látniuk az arra járóknak. A munka látványos részéhez tartozik, hogy a Löw Immánuel által tervezett bibliai kertet is újjáépítik, az ugyanis 1944-45-ben elpusztult, a gettósításkor letarolták. A kert jelképezte a vallás szülőhazáját, a Szentföldet, illetve az alkotó szülőföldjét, Magyarországot. A tervek szerint a 76 egykori növényből 35 lesz megtekinthető az új zsinagóga parkjában.

„Első lépésként a zsinagóga egyik oldalát felállványozzuk, és ezzel párhuzamosan indulnak a tetőfedési és bádogozási munkák. A homlokzat minden egyes részletét felmérjük, hogy pontosan meg tudjuk állapítani, hol van szükség javításokra, netán teljes cserére. Az egyedi húzott párkányok egy részét újra kell gyártatni, a sérült kőelemek közül sem lehet mindet javítani, újak készítésére lesz szükség. A rekonstrukció egy része alapos hagyományos kőműves munkát jelent, ami szakértelmet igényel” – magyarázta Nemesi Pál. A tervek szerint két részletben állványozzák fel az épületet, ám a közelgő ősz nem ideális bizonyos munkákra, ezért az is elképzelhető, hogy mindkét oldalon egyszerre fognak dolgozni. Nemesi elmondta, ha nem lesz kegyes hozzájuk az időjárás, akkor igaz költségesebb módszerekkel, de akkor is tartani tudják az ütemet, vagyis teljesíteni tudják a szerződésben foglaltakat, hogy jövő év tavaszára elkészüljenek a rekonstrukcióval. Kérdésünkre elmondta, biztos, hogy a tervezők minden igyekezetük ellenére sem tudták felmérni minden egyes négyzetméterét a tetőszerkezetnek és a homlokzatnak, természetesen készültek feltárások és azok alapján készítették el a tervdokumentációt, de csak a felállványozás után kezdődhet négyzetméterenként a tüzetes felmérés, akkor derül ki pontosan, hogy mit is kell felújítani. Bizonyos változások minden bizonnyal lesznek az elkészített tervezési programhoz képest, de Nemesi arra számít, hogy mivel alapos tervet kaptak, nagy eltérések nem lesznek.

nemesi_pal04_gs

Lesznek olyan feladatok, amelyek speciális szakértelmet igényelnek – tudatta a Ferroép Zrt. vezérigazgatója. Ezek közé tartoznak a kupola díszbádogos munkái, ezt a míves mestermunkát ugyanis igen kevesen végzik ma hazánkban. Ugyanilyen speciális feladat a kőmunka, a kerítésen és a homlokzaton lévő burkolatok javításához és szükség esetén pótlásához is körültekintően kell kivitelezőt választani, mert míg műhelykörülmények között bármit le lehet gyártatni, helyszíni műkővel kevesen foglalkoznak. Az ólomüvegablakok restaurálására sem találunk minden sarkon szakembert, a felületek egy részét a helyszínen fogják javítani, de lesznek olyan ablakok, amelyeket ki kell emelni helyükről.

Annak idején a magyar zsinagógaépítészet csúcsa volt a szegedi épület, a maga bizáncias tömegével, kiemelkedő kupolájával, az itáliai gótika formakincséből merített ablakaival és más díszeivel, amely a falak modern nyerstégla borításával együtt hatottak eredetien, rávallott építészére, Baumhorn Lipótra, a szolnoki, a temesvár-gyárvárosi, a brassói és a fiumei és még közel 20 zsinagóga mesterére. Az épületet egyedivé azonban a tudós rabbi, Löw Immánuel tette, a zsinagóga belső díszítésének megformálásával. Ahogy megírtuk, februárban fakivágással kezdődött az új zsinagóga rekonstrukciója. A felújítás jelen ütemére a Miniszterelnökség 950 millió forintot biztosított kedvezményezettként a MAZSIHISZ-nek, míg a megvalósításban a Szegedi Zsidó Hitközségnek biztosítottak jogokat. Az összeg tartalmazza a tervezés, pályáztatás és a műszaki ellenőrzés költségeit, így a tényleges építkezésre mintegy 650 millió forint jut. A kivitelezésre kiírt tendert a szegedi székhelyű Ferroép Zrt. nyerte meg, a cégnek jövő év márciusáig kell végeznie a munkálatokkal.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 2 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.162.139.217 IP címről szól hozzá.

  • 2. makkász hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 10., szerda, 20:17
    Válaszolok

    Egy újabb jelentős nemzeti ügy. Köszönjük!

  • 1. itttenlako hozzászólt ekkor: 2016. augusztus 10., szerda, 14:29
    Válaszolok

    Hú ez mennyire fontos… :(
    Szegeden meg nincsenek uj munkahelyek…
    :(

Ugrás az oldal tetejére