Szeged

Csődöt mondott Szeged zöldítése

Csődöt mondott Szeged zöldítése

2020 óta folyamatosan csökken a zöldterületek mérete. Súlyos problémák vannak Szegeden.

Kovács György
2025. július 4., péntek
Csődöt mondott Szeged zöldítése

Szeged vezetése évek óta folyamatosan hangoztatja, mennyire zöld várospolitikát folytat. Szólamokban, városi rendeletekben ez tagadhatatlanul így is van, azonban a gyakorlatban ez egyre kevésbé mutatkozik meg. A problémákra, zöld célokkal ellentétes hatású intézkedésekre számtalan alkalommal rávilágítottak a szegedi kormánypárti politikusok, amit a városvezetés rendre cáfolni próbált – legalábbis eddig. A felbomló félben lévő Botka-párti koalíciók már nem vitatják: Szegeden egyre zsugorodik az önkormányzati zöldterületek mérete, és a városvezetés még az ezzel kapcsolatos saját rendeletét sem tartja be.

Csődöt mondott Szeged zöldítése.
Csődöt mondott Szeged zöldítése.


Zöldfelület-csökkentés Szegeden

A „Zöld Város” projektre az elmúlt években mintegy négymilliárd forintot költött a város, főleg pályázati forrásokból. 2019 elején igazán szegediesen indult Tarjánban a „zöldítés”, 225 fát vágtak ki a Csongor téren, valamint három platánfát a József Attila sugárúton – igaz, ezen a szegediek legfeljebb a zöld címszó miatt ocsúdhattak fel, hiszen 2015 óta évről évre csökkentette a városvezetés az önkormányzati tulajdonú zöldterületek méretét.

Egy rövid fordulópont 2019-ben történt, amikor Botka László a momentumos Mihálik Edvint kinevezte Szeged Zöld Város programért felelős tanácsnokának. 2020-ra Szeged önkormányzati tulajdonú zöldterületét 384 hektárra növelték, melyből 336 hektárt tartottak karban.

Ezt követően azonban a városvezetés visszatért a korábbi években tapasztalt zöldfelület-csökkentéshez: a legfrissebb, 2023-as adatok alapján a város már csak 376 hektárnyi zöldterülettel bírt, ráadásul a gondozott rész nagysága is 335 hektárra apadt.

 

A zöldítési akcióterv szerint ne is számítsunk javulásra

Az elmúlt bő egy évben még látványosabb fokozatra kapcsolt a városvezetés a fakivágások terén, a teljesség igénye nélkül, a nagyobb felháborodást kiváltó esetek: tömegével vágták ki a fákat a Kállay ligetben, majd a Löw Lipót és Löw Immánuel parkok rendezése szintén faírtással vette kezdetét. Idén a Gogol utca fasorát vágták ki végig, de a kisebb léptékű eseteket naphosszat lehetne sorolni.

A városvezetésnek persze mindig megvan az aktuális kifogása, hogy zöldítés címszó alatt miért rombolják a természetet. Legtöbbször a fák betegségével indokolják, vagy azzal, hogy máshogy nem lehet kivitelezni egy-egy munkálatot, és persze mindig megígérik, hogy még több fát ültetnek cserébe. A kifogásokról azonban nem egyszer kiderült, hogy nem állják meg a helyüket, a fapótlások pedig hiányosan valósulnak meg. Ezen tényekkel pedig a városvezetés nehezen szállhat vitába, mivel a Szeged MJV Város-zöldítési akcióterve című dokumentumban – amit az önkormányzat és az Energiaklub közösen készített 2024-ben –

 elismerik, hogy 2020 óta folyamatosan csökken a zöldterületek mérete. Az akcióterv azonban rávilágít sokkal súlyosabb problémákra is.

Sok projektnél nem szempont a fenntartási költség, inkább, hogy átadáskor látványos legyen. A politikai szempontok sokszor felülírják a szakmai szempontokat, olvasható az akciótervben, majd azzal folytatják, „legtöbbször azok érdekei érvényesülnek (a valódi közérdek helyett), akik hangosabbak vagy agresszívebb érdekérvényesítők.”

A dokumentumban azt is kijelentik, hogy a választási ciklusokban való gondolkodás, a politikai tőke előtérbe helyezése túl hangsúlyos, sokszor akadályozza a zöldfelületek térnyerését, valamint ritka a csak zöldfelületeket érintő projekt, elsősorban térrekonstrukcióhoz, vagy útfelújításhoz kötődő zöld beruházások vannak.  Emiatt a „zöld források” egy része valójában nem is a zöldinfrastruktúra fejlesztését szolgálja (pl. Zöld város projektek).

A zöldítési akcióterv több ütemben, 2030-ig tervez különböző projekteket, amikre újabb milliárdokat terveznek elkölteni, azonban a kitűzött zöldterület mértéke kisebb, mint ami 2020-ban volt. 

A legendás disznófejű fa sem úszta meg a láncfűrészt. Fotó: SzegedMa

 

Botka László búcsúzna a zöld tanácsnokától? 

A fogyatkozó faállomány ügyében a Szeged Jövője Frakció – leánykori nevükön Momentum – vezetője, Mihálik Edvin közösségi oldalán és a legutóbbi közgyűlésen is felszólalt.

Mint arra a képviselő felhívta a figyelmet, 

tavaly az önkormányzat 2165 vágott ki, amit mindössze 600 fával pótolt, miközben az érvényben lévő városi rendelet alapján – miszerint minden kivágott fa helyett kettőt ültetnek – hétszer ennyi fát kellett volna telepíteniük. 

Mihálik Edvin megjegyezte, Szeged a klímaváltozás hatásain tovább ront azzal, hogy a leesett csapadékmennyiséget nem tartja vissza, hanem fél óra alatt a Tiszába ereszti. Véleménye szerint a városvezetésnek a beruházásoknál fel kéne vennie a zöld szemüveget és azon keresztül kéne vizsgálnia a lehetőségeket, nem a szabad területeket kéne leburkolni, hanem pont a burkolt felületeket kéne csökkenteni.

Noha a balliberális képviselőktől nem megszokott az önkormányzatot érintő kritika, nem ez volt, amivel Botka Lászlónál leginkább kihúzta a gyufát. Mihálik Edvin nem támogatta a képviselői fizetések befagyasztását, mivel az sem a polgármesterre, sem az alpolgármesterekre nem vonatkozott volna. Botka házilapja azt állítja,

Mihálik Edvin volt az előterjesztés megbuktatásának fő szervezője, amibe – mint írják – több munkát fektetett, mint a zöld tanácsnokságába.

Botka László ezt követően ennél is keményebb üzenetet fogalmazott meg közösségi oldalán az ellene szavazó momentumos, DK-s és MSZP-s képviselőknek, akiket „a megszűnt, sikertelen óellenzék néhány még hivatalban lévő képviselőjének” titulált. Kiemelte, biztos abban, hogy a szegedi választók meg fogják „köszönni” számukra döntésüket – ami előrevetíti, Botka László a következő ciklusát már nem az óellenzékkel képzeli el.

Abban pedig teljesen biztosak lehetünk, hogy a zöld tanácsnok lobbiereje elenyésző lett a polgármesternél. Az egyébként sem fényes zöldítési tervre ez még inkább rányomhatja a bélyegét, mivel ezt követően Botka László aligha akarja, hogy Mihálik Edvin arasson le babérokat önkormányzati projekteken keresztül.

A Gogol utcában az összes fát kivágták:

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.