Közélet

Zöld Város Projekt szegedi módra: kétszáz fát kivágtak a parkolóhelyekért

Zöld Város Projekt szegedi módra: kétszáz fát kivágtak a parkolóhelyekért

2019. február 18., hétfő
Zöld Város Projekt szegedi módra: kétszáz fát kivágtak a parkolóhelyekért

Még tavaly év végén elkezdődött a Belső-Tarjánt érintő Zöld Város Program, amely keretein belül több mint kétszáz fát kivágtak azért, hogy parkolóhelyet létesítsenek a helyükön. A meglehetősen ellentmondásosprojekt egyébként csúszik, ugyanis a Szetáv a lebontásra ítélt Csongor téri épületét még nem adta át a városnak.

Még az előző év végén elkezdődött a Belső-Tarjánt érintő Zöld Város Program.

A projekt keretein belül több mint 1000 négyzetméternyi területre telepítenek évelő cserjéket, de gyepesítést és évelő növények ültetését is tartalmazzák a tervek. Emellett vízelvezető csatornát is építenek, három csobogót felújítanak, és egy újat is létesítenek. A közvilágítást is fejlesztik, 85 lámpatestet és 83 kandelábert helyeznek el a városrészben. Több mint száz köztéri padot felújítanak, új szemétgyűjtőket is kihelyeznek, továbbá négy sportpálya is újjászületik –

derül ki a Délmagyar 2018. október 13-ai cikkéből.

Mindezek mellett

ez a program elsősorban az autósoknak kedvez, ugyanis a tervek szerint 236 parkolót alakítanak ki majd ki a városrészben.

Ennek látja kárát az a 225 fa, amelyet a kivitelezőnek ki kell vágnia a parkolóhely létesítés miatt. A város ígérete szerint ugyanakkor 224 új fával pótolják majd a kivágottakat. Az Európai Unió által száz százalékban támogatott beruházást egyébként egy szegedi cég végzi 748 millió forintért.

A fák látják a kárát a Zöld Város Programnak. (Fotó: Kovács Ferenc)

A Szamos utca mögött már több tucat fát is kivágtak és lebontottak egy régi barakkingatlant, amelynek a helyére parkolóhelyeket létesít a város. Ennek apropóján a projekt abszurditására hívta fel a figyelmünket az egyik olvasónk: - Alapvetően ezt egy jó kezdeményezésnek tartom, hiszem így is komoly parkolóhely hiánnyal küzd a város.

De az rendkívül ellentmondásos, hogy a Zöld Város Program keretein belül kivágnak több mint kétszáz fát csak azért, hogy a helyükön parkolókat létesítsenek

- írta nekünk a Facebookon Dömötör Géza. Az üzenete végén megjegyezte, hogy egyesekben joggal merülhet fel a kérdés, hogyha azért vágták ki a fákat, hogy parkolóhely legyen a helyükön, akkor hová ültetik majd azokat, amiket a városvezetése ígért.

Csak a szokásos: csúszik a beruházás

A Csongor téren, a Szetáv épületének a helyén szintén parkolóhelyeket létesítenek majd. Első lépésként itt is kivágták a környező fákat. A helyiek azt hitték, hogy ezután elkezdik majd lebontani az épületet, azonban tévedtek.

A Délmagyar értesülései szerint

bár korábban még őszre tervezték –, legkésőbb február végéig a Szetáv átadja az épületet a városnak, addig viszont várniuk kell a munkálatok elkezdésével.

A fakivágások szükségességével kapcsolatos kérdéseinket elküldtük az önkormányzatnak, és személyesen Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármesternek is, de még nem kaptunk válaszokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.