Közleményt adott ki a KDNP a "kocsmazár" ügyében
"Szeged a miénk – vigyázzunk rá együtt!" - hívta fel a figyelmet Ruzsa Roland, KDNP-s önkormányzati képviselő annak kapcsán, hogy a napokban nagy port kavart a szegedi városvezetés azon döntése, hogy korlátoznák az üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitvatartását. A rendelet hatalmas ellenérzést váltott ki a szegedi lakosok és a vállalkozók körében is, petíció is indult ellene:
Ennek ellenére a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság balos többsége hezitálás nélkül a közgyűlés elé terjesztette a rendeletet.
Az ülés után egy közleményt juttatott el lapunkhoz a Szegedi vendéglátók és kisvállalkozók közösségének szóvivője. Ebben Iskander Dávid azt írta, hogy tiltakozásukat és egyet nem értésüket fejezik ki az üzletek éjszakai nyitvatartásával kapcsolatos önkormányzati rendelettervezetének társadalmi egyeztetés nélküli megalkotásával szemben. A közösség petíciót fogalmazott, amit ma délután a Polgármesteri Hivatalba is eljuttattak.
Ezután már Botka László sem maradt szó nélkül a témában, és kiállt Binszki József előterjesztése mellett:
Az elmúlt napokban nagy port kavart a holnapi közgyűlésen megvitatandó rendelettervezet, amely a szegedi üzletek esetleges bezárásáról szólhat. A mai bizottsági ülésen világossá tettem az álláspontomat, a szegedi vállalkozókat meg kell védenünk, mert egy ilyen döntés könnyen üzletbezárásokhoz vezethet
- reagált Ruzsa Roland az elmúlt napok történéseire. Kiemelte:
Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindannyiunk érdeke egy élhető, rendezett városkép. Sajnos sokszor vállalhatatlan állapotok maradnak egy-egy átmulatott éjszaka után. De pár renitens miatt nem kockáztathatjuk tisztességes vendéglátósaink és vállalkozóink megélhetését!
"A felelősségteljes szórakozás mindannyiunk közös ügye. Tartsuk tiszteletben egymást és Szegedet, hogy a városunk ne csak nappal, hanem éjszaka is méltóképpen tündököljön!" - foglalta össze a képviselő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.