Szeged

A közgyűlés elé terjesztették, pénteken döntenek a szegedi "kocsmazárról"

A közgyűlés elé terjesztették, pénteken döntenek a szegedi "kocsmazárról"

Hiába nem volt hatástanulmány és előzetes egyeztetés, kitart ötlete mellett az önkormányzat

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2 órája
A közgyűlés elé terjesztették, pénteken döntenek a szegedi "kocsmazárról"

Ahogy azt lapunk is megírta, Botka László és önkormányzati többsége azt tervezi, hogy rendeletben szabják meg a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek este 22 órától reggel 6 óráig tartó időszakban történő nyitvatartásának feltételeit. Ez a döntés, és az adott időszakban történő esetleg bezáratás több mint kétszáz kereskedést érintene. Ugyan már petíció is indult a döntés ellen, nem igazán vették figyelembe a szegediek érdekeit. A Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság ma reggel tartotta ülését, ahol ahogy várható volt, a Fidesz frakció ellenében a balos többség elfogadta az előterjesztést, így az a pénteki közgyűlés elé került.

Fotó: SzegedMa

 

Hajthatatlan az önkormányzat

Binszki József megjegyezte, hogy látta a médiában is a felzúdulást, azonban nem igazán tanúsított különösebb érdeklődést, hogy mit szeretnének a szegediek.

Az alpolgármester az "Üzletek éjszakai nyitvatartásával és a lakosság nyugalmának biztosításával kapcsolatos helyi rendelet" kapcsán elmondta, hogy összesen 220 intézményt érint, és erre azért van szükség, hogy csökkentsék a zajszennyezést, megszüntessék a közterületi alkoholfogyasztást, és a szemetelést. Állandó vagy eseti engedélyt lehet majd igényelni.

A szegedi üzletekkel és vendéglátóhelyekkel kapcsolatos döntésnek úgy próbált érvényt szerezni, hogy egy budapesti bulinegyedhez hasonlította a várost, mondhatni, nem igazán lehet érteni az összefüggést. Természetesen attól nem kell félni, hogy az önkormányzat által szervezett rendezvényeket ez korlátozza, azért maguknak csak nem tesznek keresztbe.

 

Hatástanulmányt és kompromisszumot szeretett volna a Fidesz frakció

A szegedi Fidesz frakcióvezető-helyettese, valamint a szegedi Fidelitas elnöke, Farkas Levente elmondta, hogy minden szegedi mellett kiáll, de különösképpen úgy érzik, hogy a fiatalok mellett, a vállalkozók mellett, az egyetemisták mellett nekik kötelezően ki kell állnunk. 

Ezért is gondoljuk úgy, hogy ezt a javaslatot mi nem tudjuk támogatni. Szerintünk ez nem lett megfelelően kidolgozva, nem kaptunk róla hatástanulmányt, háttértanulmányt

- fogalmazott a bizottsági ülésen. Elmondta, hogy a Fidesz frakció hajlandó lenne egy kompromisszumos megoldásra, de az előterjesztés ebben a formájában nem elfogadható, nem elég egyértelmű. Farkas Levente kérte, hogy ne tűzzék a közgyűlés napirendjére a rendeletet, azonban hallgató fülekre nem talált.

A rendelet szükséges egyértelműsítésében többen is egyetértettek Farkas Leventével. Az előterjesztés azon része váltotta ki a legtöbb aggályt, hogy a vendéglátóhelyek biztonsági őrei miként cselekedhetnek csendháborítás esetén. Az önkormányzat ebben segítséget nem nyújt, ahogy lejött Binszki József szavaiból. Az is felmerült, hogyha kiabál valaki egy olyan vendéglátóhely előtt, ahol nem is fogyasztott, és ezt bejelentik, akkor ártatlan üzletektől vonják vissza az éjszakai működési engedélyt?

A képviselő a lapunknak adott nyilatkozatában felszólította a Szeged jövője egyesületet, hogy cselekedjenek ez ügyben, tekintettel ők is állítólag a fiatalok érdekeit képviselik Szegeden. 

Ugye most ők elkezdtek gyűjteni aláírást arra, hogy az éjszakai buszjáratokat visszaállítsák Szegeden, de hogyha bezárnak a helyek, akkor nem tudom, hogy kiket szeretnének majd hazaszállítani ezek a buszok, vagy csak pénzt szeretnének égetni. Úgyhogy szeretném kérni, hogy ők is lépjenek fel ez ügyben, és ne támogassák ezt az előterjesztést

- hívta fel a figyelmet, és szólította fel a politikusokat.

Azt is kiemelte, hogy ez a rendelet sérti a vállalkozások szabadságát (korábban a vendéglátóhelyek dönthettek a nyitvatartási idejükről), illetve az önkormányzat által megadott engedély bármikor könnyűszerrel visszavonható, így bizonytalanságban működnének az üzletek.

Továbbá arról sem szabad megfeledkezni, hogy ha esetleges bezárás történik, akkor annak társadalmi, gazdasági és költségvetési következményei is lesznek. Ebben az esetben csökken az iparűzési adó, nem bérelnek az IKV-tól üzlethelyiséget, kihal belváros és megnő a munkanélküliség.

Ezen felvetésekre érdemi válasz nem igazán hangzott el az alpolgármester részéről, aki ugyanazokat a paneleket ismételgette, valamint a kormányt sározta. Azért megjegyezte, hogy akinek ez a rendelet nagy kihívás, az ne legyen vállalkozó inkább.

Ahogy Farkas Levente elmondta, már nem csak egy, hanem két petíció is van, a szegedi vállalkozók is indítottak egyet, amit nagy valószínűséggel még a pénteki közgyűlés előtt benyújtanak majd a városházán az alpolgármesternek és polgármester úrnak címezve, hogy ne szavazzák meg ezt a rendelettervezetet.

Fotó: SzegedMa

 

Többen nem értettek egyet a rendelettel

Elhangzott, hogy mást is megkerestek vállalkozók azzal, hogy nagy az aggodalmuk a rendelet kapcsán. Felvetették az előterjesztést kiötlő alpolgármesternek, hogy egy ilyen rendelettervezet előtt, azért érdemes lett volna a legrégebbi helyekkel, vállalkozásokkal egyeztetni.

Más felvetette a biztonsági őrök cselekvési lehetőségeinek anomáliája kapcsán, hogy besegíthetne az önkormányzat: ha megfogalmaztak volna egy bejelentési kötelezettséget, akkor egyszerűbb és érthetőbb lenne a helyzet.

Megértő fülekre egyik felvetés sem talált. Öten hezitálás nélkül támogatták az előterjesztést, amit a Fidesz frakció nevében Farkas Levente elutasított, ketten pedig tartózkodtak. Ennek fényében átvitték a rendeletet a közgyűlés elé, döntést pénteken hoznak.

 

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.