Szeged

Nem csitulnak az indulatok, szegedi vállalkozók "tiltakoznak" a kocsmazár ellen

Nem csitulnak az indulatok, szegedi vállalkozók "tiltakoznak" a kocsmazár ellen

Több tucat vállalkozás támogatja a a Szegedi vendéglátók és kisvállalkozók közösségének petícióját, amit már a Polgármesteri Hivatalba is eljuttattak.

Kibédi Péter
3 órája
Nem csitulnak az indulatok, szegedi vállalkozók "tiltakoznak" a kocsmazár ellen

Közleményt juttatott el lapunkhoz a Szegedi vendéglátók és kisvállalkozók közösségének szóvivője. Iskander Dávid ebben azt írja, hogy tiltakozásukat és egyet nem értésüket fejezik ki az üzletek éjszakai nyitvatartásával kapcsolatos önkormányzati rendelettervezetének társadalmi egyeztetés nélküli megalkotásával szemben. A közösség petíciót fogalmazott, amit ma délután a Polgármesteri Hivatalba is eljuttattak.

Mint azt megírtuk, a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság baloldali többsége a átengedte a hatalmas botrányt kiváltó javaslatot, így pénteken a közgyűlés dönthet majd az elfogadásáról. A legtöbben felháborítónak tartják, hogy sem hatástanulmány, sem társadalmi egyeztetés nem volt az ügyben.

 

Válságban a vendéglátás Szegeden

A szóvivő levelében azt írta, hogy a vendéglátóipar jelenleg is válságos helyzetben van.  

Helyzetünket nehezítik az emelkedő üzemeltetési költségek, növekvő bérleti- és teraszhasználati díjak és a mindenki által érezhető infláció is. A 2023-2024-és időszakban átlagosan 33%-al növekedtek a költségeinek miközben bevételeink csupán 10%-os növekedést mutattak. Egy ilyen rendelet a szektorra még egy csapást mérne, amely véleményünk szerint egy lánc reakciót indíthatna el, melyet a jelenlegi rendeletet megalkotói biztosan nem látnak teljesen tisztán.

- fogalmazott.

Családok megélhetése kerül veszélybe

Iskander Dávid azt is kiemelte, hogy

Szegeden közel ezer vendéglátásban dolgozó ember munkahelyét és családjainak megélhetését is veszélyezteti ez a rendelet, hiszen a vendéglátóipar jelentős szerepet tölt be Szeged város gazdaságában, de egy ilyen korlátozás mélységesen kihatna az ő életükre is hosszútávon.

Szeged mindig is a nyitottság városa volt ahol az ilyen mértékű, mind a társadalomra, mind Szeged gazdaságára kiható döntésekben a polgárok és az érintettek véleményének és tudásának a bevonásával hoztak döntéseket, ennek ellenére a rendelettervezet elfogadásával ennek az ellenkezője történne. 

Társadalmi egyeztetést szeretnének

Külön megjegyezte, hogy a vendégek tisztában vannak az éjszakai pihenés fontosságával és nyitottak a kompromisszumos megoldásokra, hogy a rendelet tervezete a tulajdonosokkal  a szegedi  polgárok bevonásával készüljön el. 

Az önkormányzat ilyen módon való, a helyi gazdasági viszonyokba, egyoldalú szakmai szervezetek véleményét mellőző beavatkozását teljes mértékben elutasítjuk.

- zárta közleményét az érdekközösség szóvivője.

 

Újabb petíció született

Kedden Szegedi Polgárok aláírással egy petíciót juttattak el szerkesztőségünkbe. Ebben, a fentiekkel összecsengő gondolatokat fogalmaztak meg. Iskander Dávid leveléhez szintén csatolt egy petíciót, amit cikkünk végén elolvashatnak. A mellékelt fényképen pedigaz látszik, hogy Városházán is járt a szóvivő átadta többtucat vendéglátóhely és taxitársaság által aláírtlevelet.

Iskander Dávid személyesen vitte a petíciót a Városházára

A PETÍCIÓ ALÁÍRÓI

A közlemény szerint ezek a vállalkozások támogatják a petíciót, ABC sorrendben: Átrium, Blues Café,Bohém tanya, Campus beer&more, Center Cafe&Bar, Classic Poker klub, Corso café, DTK & pub, Gamerland Szeged, Hell bár, Humbák Borkápolna, IMK, Mayo, Monster Downtown, Number One, Nüx,Nyugi kert, Pivo bár, Pixel Bár és kávézó, Radnóti café, Rio Café, Rolling Stones, Taxi plusz, Tempo taxi, The Flow, Teke & Bowling Centrum, TIK café,Várkert, Zápor József kávézója.

 

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.