Szeged

Sántít a "kocsmazár", Botka László is megszólalt

Sántít a "kocsmazár", Botka László is megszólalt

Személyes bosszú állhat a rendelettervezet hátterében.

Kibédi Péter
3 órája
Sántít a "kocsmazár", Botka László is megszólalt

Napok óta lázban tartja Szegedet a „Kocsmazár” néven emlegetett rendelettervezet, ami a vendéglátóhelyek késő esti nyitvatartását szabályozza. Gyurcsány Ferenc helyi embere, a DK által a városvezetésbe beültetett alpolgármester, Binszki József által jegyzet tervezet ugyan nem tiltja, hogy bármelyik szegedi vendéglátóhely a késő esti órákban nyitva maradjon, ugyanakkor a nyitvatartás engedélyét az önkormányzat ítélheti oda. Ez zsarolási pozícióba hozza a városvezetést.

 

Sem hatástanulmány, sem társadalmi egyeztetés nem volt a "Kocsmazár" ügyében, vagy ha történt is ilyen azt jól titkolja a szegedi városvezetés. A városban működő, több, mint kétszáz érdekelt vendéglátóhely tulajdonosa közül többen is petíciót fogalmaztak meg. Ebben nem a rendelet ellen tiltakoznak, de hiányolják, hogy a benne foglaltakat, mindenféle szakmai és hatósági egyeztetés nélkül, a semmiből előhúzva akarják bevezetni. Egy átgondoltabb, élhetőbb szabályozásért harcolnak.

Mi az a kocsmazár?

A városvezetés terve szerint rendeletben szabnák meg a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek este 22 órától reggel 6 óráig tartó időszakban történő nyitvatartásának feltételeit. Ez a döntés, és az adott időszakban történő esetleg bezáratás több mint kétszáz vállalkozást érintene. "Üzletek éjszakai nyitvatartásával és a lakosság nyugalmának biztosításával kapcsolatos helyi rendelet" beterjesztője a DK alpolgármestere, Binszki József. A nyitvatartást szabályozó rendelet tervezete a szegedi köznyelvbe "kocsmazár" néven került be.

Botka is magyarázkodik

A benyújtott rendelettervezet sem a vendéglátóhelyek tulajdonosainak, sem a vendégeknek nem nyerte el a tetszését. Ezt Botka László is érzi. A polgármester ritkán szólal meg aktuális ügyekben, most viszont közösségi oldalán reagált, bejegyzést változtatás nélkül közöljük.

„Szegeden több mint 5000 kereskedelmi és vendéglátóegység működik. Ebből alig 200 tart nyitva éjjel 23 óra után és árusít alkoholt. Senkit nem akarunk bezárni vagy korlátozni! Az eddig is éjszaka nyitva tartó üzletek döntő többségével semmi probléma nincs.

Néhányan azonban nem tartják be az alapvető szabályokat. Az önkormányzat eddig nem tudta elérni ezeknél az üzleteknél a hangos éjjeli zene korlátozását vagy az üzlet előtti szemét eltakarítását. Az nem elfogadható, hogy néhány ember éjszakai bulizása egy egész utca vagy akár egy fél városrész nyugalmát megzavarja.

Ez a néhány üzlet azért nem tartotta be a szabályokat, mert tudták, hogy az önkormányzat nem tud ellenük tenni semmit. A jogosan felháborodott lakosság pedig ezt nem értette. Az új rendelet a legalapvetőbb szabályok betartását várja el minden éjjel nyitva tartó, alkoholt árusító üzlettől. A döntő többség eddig is betartotta ezeket!

Az a néhány üzlet pedig, amely nem tartotta be a szabályokat, alakítsa át a működését: alkalmazzon plusz egy takarítót és egy biztonsági őrt. Szegeden senkit nem fognak bezárni éjszaka, aki betartja ezeket az egyáltalán nem szigorú előírásokat!

(Ja, és Szeged az egyik utolsó város, amely ezt a szabályozást bevezeti Budapest, Debrecen, Kecskemét és további 10 másik város után!)


Személyes bosszú állhat a háttérben

Utánajártunk, kerestük, de az elmúlt években Szegeden elenyésző volt a vendéglátóhelyekhez köthető „balhé”, vagy botrányt okozó hírértékű cselekmény, így különösen érthetetlen miért van szükség egy ilyen rendelt bevezetésére Ugyanakkor a 

Városházáról származó információink szerint a beterjesztő Binszki józsef néhány belvárosi hellyel szemben táplált személyes bosszúja állhat a háttérben, amihez úgy tűnik asszisztál a szegedi városvezetés.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.