Szeged

Óriási felháborodást váltott ki a szegedi üzletek nyitvatartásának korlátozása

Óriási felháborodást váltott ki a szegedi üzletek nyitvatartásának korlátozása

Több mint kétszáz vendéglátóhelyet érint a döntés

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
5 órája
Óriási felháborodást váltott ki a szegedi üzletek nyitvatartásának korlátozása

Botka László és önkormányzati többsége azt tervezi, hogy rendeletben szabják meg a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek este 22 órától reggel 6 óráig tartó időszakban történő nyitvatartásának feltételeit. Ez a döntés, és az adott időszakban történő esetleg bezáratás több mint kétszáz kereskedést érintene.

 

"Keretek közé szorítanák" az üzleteket

A vendéglátóhelyek és üzletek a nyitvatartási idejüket eddig saját maguk állapíthatták meg, de ennek vége lehet, amint az előterjesztés átmegy a holnap ülésező Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságon, a pénteki közgyűlésen pedig elfogadja a képviselőtestület.

A DK-s Binszki József várospolitikai alpolgármester azzal takarózott, hogy számos hazai nagyvárosban, illetve Budapest több kerületében is van már ilyen rendelet. Azért arra felhívnánk a figyelmet, hogy nem igen lehet egy kalap alá venni egy fővárosi bulinegyedet és a szűkös kínálattal rendelkező Szegedet.

"Üzletek éjszakai nyitvatartásával és a lakosság nyugalmának biztosításával kapcsolatos helyi rendelet" – szól az előterjesztés.

A rendelet megalkotásának a célja elsődlegesen a lakosság egészséges, nyugodt életkörülményeinek biztosítása, éjszakai pihenéshez fűződő jogának garantálása, másrészt a közterületi szeszesital-fogyasztás korlátozása, illetve az ifjúság védelmének előmozdítása

 – olvasható az előterjesztésben. Binszki József leszögezte, hogy nem a vendéglátó- és szórakozóhelyek ellehetetlenítése a célja a készülő rendeletnek, hanem a „keretek közé szorításuk”.

 

220 üzletet érint a rendelet

Azt írta az alpolgármester, hogy a városban nagyságrendileg 5540 darab üzlet működik, ezek közül a szabályozás várhatóan körülbelül 220 darab üzletet, illetve vendéglátóhelyet érint. Érdemes tudni, hogy a készülő rendelet hatálya kiterjed a szeszes italt árusító üzletekre is, így a jelenleg éjjel-nappali dohányboltokat és a kimondottan italokat árusító egységekre is vonatkozik.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy 23 órakor mindent be kell majd zárni, ugyanis éjszakai nyitvatartási engedély kérelmezhető a vállalkozások részéről, ami lehet állandó vagy eseti.

A 23 óra nem mindenkire vonatkozik, a többlakásos lakóépületben, például egy panel aljában működő egység esetében 22 óra a határ. Azonban azokat a helyeket nem kell 23 órakor bezárni, amelynek 200 méteres körzetében nincs ház, szociális vagy egészségügyi intézmény. A kivételek sorában természetesen szerepelnek a szilveszteri rendezvények, és a hipermarketek is.

 

Hogyan hat ez a szegedi éjszakai életre?

Utcán hallva, személyesen, illetve számos közösségi platformon is panaszkodnak a szegedi lakosok, kifogásolják a döntést, ami nem kis felháborodást váltott ki.

Sokan azt mondták a városvezetés döntése kapcsán, hogy a már amúgy is megfogyatkozott, éppen pislákoló szegedi éjszakai életet érzékenyen érintheti, akár kizsigerelheti a döntés.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.