Városrészek: Újszeged története III. rész

Városrészek sorozatunk Újszegeddel foglalkozó első részében többek között kitértünk az egykori hajóhídra, valamint a százlábú hídra, illetve arra, miért nevezték sokáig Újszegedet Bánátnak és hogy csupán 1781-ben vette még a bécsi udvartól Szeged a szőregi uradalmat, amelyhez Újszeged is hozzátartozott. A jelentős összegért cserébe 25 évre vehette zálogbirtokba. A második részben pedig a szabadságharc idejéig mentünk el. 

Újszegeden a XIX. század második felében a mai Odessza táján superplacc néven emlegetett hatalmas hajóépítő telepek, fűrészüzemek működtek, valamint számtalan dohánybeváltó pajta állt a területen. Szintén ekkor indult el a Maros szabályozása, ármentesítése is.

1858-ban egy itt állomásozó osztrák katonatiszt, Reitzenstein Vilmos, az újszegedi hídfővel szemben elterülő hepehupás vadont nagy erőfeszítéssel és áldozattal — a katonaság kirendelésével — gyönyörű ligetté alakította át, ami már következő években kedvelt nyári üdülőhellyé vált. Az árvíz után a régi ligetből az új hídfő, továbbá a mederszélesítés sokat elvett, és ezért kelet felé bővítették.  

Szeged korábban számos alkalommal próbálta magához csatolni Újszegedet, azonban a város lakossága ellenállt ennek. Újszeged ekkor még Torontál vármegyéhez tartozott, a vármegye azonban magára hagyta a települést, nem segített az újjáépítésben. Az újszegediek ekkor döntöttek a Szegeddel való egyesülés mellett, azonban ez végül ekkor elmaradt.

A baj bekövetkeztekor megindult a népáradat a hajóhídon, illetve a vashídon, vagyis az 1858-ban épített vasúti hídon Újszegedre. A menekülő szegedi lakosság ezt követően Aradon, Temesváron és Nagybecskereken kapott menedéket.

A városháza tornyán és a vár bástyáján lobogók, zenés ébresztő és taracklövések hirdették a nap ünnepélyességét. A hivatalos átadás pillanatában 21 ágyúlövés dördült el, az újszegedi hídfőnél felállított magas fenyőszálra pedig fölhúzták Szeged szabad királyi város kék-sárgafehér-piros lobogóját.

1883 októberében nyílt meg a modern közúti híd, azaz a mai Belvárosi híd. Az átkelés 1914 előtt gyalogosoknak 4 fillér volt. E hídpénz lerovása úgy történt, hogy a pénzért váltott, pléhgaras néven emlegetett bádoglapot pár lépéssel odébb urnába kellett beledobni. Újszegedről visszajövet nem kellett fizetni. A vám 1930 táján szűnt meg.

— írta Tömörkény István.

Újszeged hivatalos neve a nagyárvíz után Erzsébetváros lett, felújított ligetéből pedig Erzsébet-liget, Erzsébet királyné után. A szegediek azonban egyből tiltakozni kezdtek a hagyományos elnevezés megváltoztatása ellen és az új elnevezés nem is vált általánossá. 

Az újszegedi vigadó melletti Kerek az első világháború előtt nyári vasárnap délutáni tánchely volt. Itt találkozott 1905-ben Kodály Zoltán a szegedi parasztnóta világával.

A liget ekkori szépségét Juhász Gyula és Balázs Béla sorai és Károlyi Lajos színei dicsérik.

Szeged 1922-ben: