Városrészek: Újszeged története I. rész
A hányattatott sorsú Újszeged történelme a XVIII. században kezdett íródni
Újszeged, avagy szögediesen Újszöged, a Maros torkolati vidéke, amely egykor vízimadarak, halászok, madarászok és pákászok (halász, vadász, növénygyűjtő életformája volt a lápos, mocsaras területen) tanyázó helye volt, amely 1880 óta Szeged balparti része, előtte független település volt. A település középkori és hódoltsági múltjáról semmilyen adatunk nincs, még azt sem tudjuk, mikor kezdték el Újszegednek nevezni a területet. Írott forrásainkban csak a XVIII. századtól találkozhatunk a területtel.
Újszeged jelentősége az 1699-es karlócai béke után kezdett megnőni, amikor a Temesköz, vagyis a Tisza és a Maros szöge – benne Újszeged – egy ideig még török kézen maradt. Ekkor alakult meg a tiszai és marosi határőrség, amelynek Szeged volt a székhelye, annak pedig katonai központja, Újszegeddel átellenben a szegedi várban.
Savoyai Jenő 1716-os péterváradi győzelme, illetőleg az 1718-as pozsareváci béke értelmében a török kénytelen volt lemondani utolsó magyarországi birtokairól is. Sajnos, azonban a Temesköz, így tehát
Újszeged is Bánát néven egészen 1779-ig katonai közigazgatás alatt marad és közvetlenül Bécsből kormányozták.
Újszegednek a XVIII. század folyamán nagyon gyér volt a lakossága. Pillich Kálmán visszaemlékezései szerint még 1780 táján is hatalmas lápvidék volt, csak vízimadarak fészkeltek a területen. Egy 1773-ból származó hivatalos följegyzés szerint csupán 14 háztelekből állott. Ehhez még határőri kiváltságok alapján 1-1 hold kertföld járult. Ezért csak csekély járandóságot kellett fizetni. Ezek voltak a gewehrscheinista telkek. A katonai műszóból világosan kitűnik, hogy ez a birtoklás régebben határőri szolgálattal volt összekötve. A későbbi Újszegedre települők is hasonló jogokat követeltek maguknak. Ebből még a XIX. század derekán is sok vita, sőt villongás származott.
1781-ben Szeged városa a királyi kamarától a kincstárnak adott jelentős kölcsön, továbbá még 180 ezer forint bérösszeg fejében 25 évre zálogbirtokba vette a szőregi uradalmat, amelyhez Újszeged is hozzátartozott. Helybeli dohánykertészekkel telepítette be a hozzátartozó Szentivánt, Gyálát, Térvárt. Szőreget már korábban, 1712-ben alsóvárosiak kezdték benépesíteni.
A Város az állandó forgalom biztosítására Vedres István terve szerint Szőreg és Újszeged között, a torkolati mocsárvilág fölött hatalmas fahidat építtetett, amelyet tulajdon tervezője így énekelt meg:
Nézd meg a Szőregi hét száz öl hidakat!
Két hét alatt végben vitt szörnyű munkákat.
Ezer hét száz ötven ölnyi Töltéseken
Polgárim tsinálták ezt ön költségeken,
Amaz-három helyt van, egy két négy száz hossza,
Kemény tölgy-fákból áll, mindég újjul roszsza.
Bátor járást szerzek evvel áradáskor
Szárazon szállítok át utast mindenkor
Könnyen, hajón álló hídam Tiszán lévén.
Jöhet, mehet kiki, úttyát erre vévén.
Ez volt a falábú híd, másként százlábú híd, amely 1870-ig állt. Elődeik nyomán a szőregiek még a XX. században is sűrűn emlegették.
A megnövekedett átkelő forgalom lebonyolítására nagyjából a mai Belvárosi híd vonalában, vagy kissé délebbre állt a hajóhíd. Megépítésének dátumáról nincs forrásunk. Reizner Jánostól is csak annyi maradt fenn, hogy 1782-ben a bérlete 2800 forint volt. Nem tisztázza, hogy mikor készült. A Szegedet és Újszegedet összekötő híd helye egyben megegyezett a hajdani palánki kompjárás helyével és 1883-ig állt.
A hajóhídat szükség esetén fölnyitották, hogy a vontatással közlekedő hajók zavartalanul haladjanak át. Ez volt a hídnyitás, amelyért bizonyos összeget kellett fizetni. 1855-ben 2228 hajó számára nyitották meg. Ebből a sóhajok rakománya 520 ezer mázsa volt.
Télire szétbontották. A tavaszi jégzajlások után állították össze, és helyezték a superok, hajóácsok ismét üzembe. Ennek hídkötés, hídbekötés volt a neve.
A régi fahídnak elzárható feljárata volt a hídkapu. Feltűnő helyen hármas tagozódású tilalomtábla, amelyet Joó Ferenc, a jeles szegedi festő alkotott. Az első kép azt ábrázolta, hogy egy bőszájú inges-gatyás parasztember, hosszú bottal a kezében, vörös pipából nagy füstöt ereget. Mellé pedig felírva: "Tilos a dohányzás."
Alatta a második képen ugyanolyan parasztember kocsin ülve, a futó lovak közé vág. Aláírás: "Tilos a sebes hajtás." A harmadik, legalsó képen az ábrázolt embert deresen egy nagybajúszú, kékdolmányos, tarkazsinóros hajdú mogyorópálcával verte. Itt már nem volt szöveg, de az írástudatlan ember is megértette belőle, hogy a hídon való dohányzásért, sebes hajtásért büntetés jár. A képek sajnos nem maradtak ránk.
