Sport

Szenzációs teljesítmény: a magyar küldöttség 15 éremmel zárt a paralimpián

Szenzációs teljesítmény: a magyar küldöttség 15 éremmel zárt a paralimpián

Emlékezetes marad számunkra az biztos

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. szeptember 8., vasárnap
Szenzációs teljesítmény: a magyar küldöttség 15 éremmel zárt a paralimpián

Véget ért a párizsi paralimpia Magyarország számára, hazánk így 15 éremmel, öt arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal zárt.

 

Véget ért a magyarok szereplése Párizsban

A MVM Szegedi VE parasportolója, Varga Katalin a pénteki előfutamát megnyerve egyenes ágon jutott be a fináléba a KL2-es kategóriában, és most is éremért érkezett. Jól is kezdett a fináléban, 120 méterig tartotta a lépést az élen lapátoló, címvédő és világbajnok Charlotte Henshaw-val, ekkor azonban korrigálnia kellett az irányát, mivel nagyon közel került a bal oldali bójákhoz, letámasztott, szinte megállt. Ezt követően hiába eredt az őt időközben lehagyó riválisok nyomába, végül a negyedik helyen ért be a célba. 

A szám másik szegedi versenyzője, Boldizsár Dalma a B döntőben fejezte be a szereplését, harmadik lett, így összesítésben a 11. helyen végzett. 

A szintén szegedi kenus Suba Róbert, aki egy nappal korábban KL1-ben a negyedik helyet szerezte meg, ezúttal a VL2-es kategória döntőjében szállt vízre, amelyben ötödikként zárt.

 

15 magyar érem született

A magyar küldöttség első érmét Konkoly Zsófia szerezte meg, aki 400 gyorson lett első. Egy másik magyar úszó, Illés Fanni nyerte a következő érmet, 100 mellen lett második. Major Endre az első bronzunkat szerezte, a szegedi asztaliteniszező a legjobb négy között maradt alul.

Ekler Luca megvédte címét távolugrásban. Pálos Péter a második bronzérmünket szerezte asztaliteniszben. Pap Bianka első érme egy bronz lett 400 méter gyorson. Ezt követően Konkoly Zsófia már a második aranyát is megszerezte, ezúttal a 200 vegyes döntőjében bizonyult a legjobbnak.

A magyar női tőrcsapat ezüstérmes lett a kerekesszékes vívásban. Szintén a második helyet szerezte meg Luterán Petra távolugrásban. Pap Bianka a mostani bronzérme és tokiói bajnoki címe után Párizsban is paralimpiai bajnok lett 100 háton.

Harmadik érmét szerezte meg Konkoly Zsófia, két arany után a 100 pillangó döntőjében második lett. Kiss Péter Pál hatalmas versenyzéssel védte meg címét a KL1-esek 200 méteres versenyén. Asztaliteniszben a harmadik magyar érmet Szvitacs Alexandra szállította, ennek a színe bronz volt.

Lett még egy három érmes parasportolónk Pap Bianka személyében, aki a bronz és arany után egy ezüstöt is szerzett. Ekler Luca a második érmét a 400 méteres síkfutásban ünnepelhette, arany után ezüst a számára.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.