Egy többszörösen érzelemdús bajnoki döntőre lehet számítani

Kárpáti Krisztián szerint viszont nagyon fontos, hogy a kulcspillanatokban hideg fejjel tudjanak dönteni

A 2023/24-es bajnoki döntő második felvonása következik az OTP Bank - Pick Szeged és a Telekom Veszprém között. A találkozó szerdán 18 órakor kezdődik a Pick Arénában.

Könyörtelenül kihasználta a Veszprém a Szeged hibáit
A szezonban sokadik alkalommal, kimondhatjuk hogy az első játékrész végén úszott el a Pick Szeged találkozója. A bajnoki döntő első meccsén egy szegedi találattal fordultak rá a csapatok az utolsó 5 percre: Sostaric volt eredményes egy gyorsindulás végén, 14-13-re módosult az állás.
A szezonban nem először azonban, teljesen elfogyott, rövidzárlat állt be a Szeged játékában az első játékrész végére: 3 perc alatt ötöt kaptak a szegediek, így 19-13-al mentek pihenőre a csapatok. Mint utólag kiderült, ez teljesen eldöntötte az összecsapás végkimenetelét. A vége 35-28 lett.
Kárpáti Krisztián a találkozó után úgy fogalmazott, hogy magukat okolhatták a mérkőzés elején kialakult különbség miatt, mivel ziccereket rontottak. Utána sikerült visszajönniük egy gólra, de Bombac sérülését „megsínylette” a csapat.
A Veszprém kiváló csapat, kihasználta, hogy ott szétestünk fejben és az első félidő végén eldöntötték. Én is hibáztam, ki kellett volna kérnem a második időt az első félidőben abban a szakaszban, amikor láttam, hogy elvesztettük a kontrollt. Úgyhogy a második félidő szinte csak formalitás volt
- mondta a szegedi vezetőedző.

Többen utoljára öltik magukra a kék mezt
Hazai pályán mindenképpen utoljára. Viszont ammenyiben a Pick Szeged nyerni tud, és kivívja a harmadik mérkőzést, akkor majd még egy alkalommal láthatjuk a távozókat szegedi színekben játszani.
Azt eddig is tudtuk, hogy Szita Zoltán, Matej Gaber és Dean Bombac távoznak a Tisza-partról. Hozzájuk csatlakozik Miguel Martins, Luka Stepancic és Carlos Molina. Tőlük köszön el a szegedi szurkolótábor a héten.

Ahogy várható volt: Bombac nélkül a Pick
Nehéz dolga lesz a Pick Szegednek, hiszen kénytelen egy irányítóval, Miguel Martinssal nekivágni a szezon legfontosabb találkozójának.
Eszméletvesztés, agyrázkódás, állkapocstörés, hallási problémák - derült ki a Pick Szeged közleményéből, amit Bombac állapotáról adott ki klub.
Kezdjem a jó hírrel, Deki a körülményekhez képest jól van, a meccs után hazatérhetett Szegedre. A sérülést követően MRI-vizsgálaton vett részt, amely állkapocstörést állapított meg. Hétfőn újabb vizsgálat vár rá. Mivel volt egy eszméletvesztése, így agyrázkódást is szenvedett, pihennie kell, nem játszhat a szegedi második meccsen. Az egyik fülére kevésbé hall, de erről a hétfői vizsgálat adhat majd pontos diagnózist, hogy mi lehet a probléma
– nyilatkozta dr. Szabó István a Pick Szeged csapatorvosa.

Kárpáti Krisztiánt kérdeztük a rangadó előtt
A vezetőedző elmondta, hogy a hétvége leinkább elemzéssel telt, vasárnap délelőtt volt edzés, ahol a bajnoki döntő első meccsének a pozitív és javítandó dolgai is előkerültek. A játékosok differenciált edzésmunkát végeztek ezután. Hétfőn-kedden pedig gőzerővel készülnek a szerdai találkozóra.
Hazai pályán megpróbáljuk azt, ami eddig nem sikerült: legyőzni a Veszprémet
- mondta Kárpáti Krisztián.
Elmondása szerint elég feszült a hangulat, mind a Bombac sérüléséből, mind a korábbi eredményekből adódóan. Hozzátette:
kíváncsi vagyok, hogy ez a szerdai meccsen hogyan fog megmutatkozni.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy az első meccsen tapasztalt hibákat elkerülje csapata, azt mondta Kárpáti Krisztián, hogy
ez nagyon egyszerű. Amikor közel vagyunk a Veszprémhez, akkor nem szabad gyors játékot játszani. Ugye pénteken is visszajöttünk 14-13-ra, és utána négy darab indításgólt kaptunk kettő percen belül. Amikor közel vagyunk a Veszprémhez, akkor türelmesen, hosszú lefolyású játékot kell játszani, nem szabad kockázatos passzokat vállalni.

Hozzátette, hogy megfelelően vissza kell zárkózni, nem szabad gyors gólt kapni. "A felállt fal elleni védekezésben a statisztikák is azt mutatják, hogy méltó partnerei vagyunk a Veszprémnek."
Amikor közel vagyunk hozzájuk nem szabad kapkodni, vissza kell fogni kicsit az érzelmeket, az adrenalint és okosabban kell játszani.
Hozzátette: "Nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy az érzelmeket a helyén tudjuk kezelni." Kiemelte, hogy ennek több oka is van: többen utolsó hazai meccsüket játszák szegedi mezben, valamint az első meccsen történtek miatt is várható, hogy lesznek érzelmek a pályán, harmadrészt pedig egy bajnoki döntőről beszélünk, ami még nem dőlt el.
Többszörösen érzelemdús mérkőzésre lehet számítani
- hangsúlyozta a vezetőedző. Felhívta a figyelmet, hogy fontos, hogy a kulcspillanatokban hideg fejjel tudjanak dönteni - zárta gondolatait Kárpáti Krisztián.
