Sport

Tovább erősödik a szegedi támadósor

Tovább erősödik a szegedi támadósor

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. január 18., csütörtök
Tovább erősödik a szegedi támadósor

Újabb igazolást jelentett be a Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A szegedi klub a szezon végéig kölcsönvette a Paks csapatától Földi Dominikot.

 

Fotó: Szeged-Csanád Grosics Akadémia

 

Földi Dominik 2004. június 27-én született Budapesten. A Ferencváros utánpótlásában kezdett futballozni, majd 2019-ben a Vasashoz került, 2021-ben pedig Spanyolországba szerződött az Alavés U19-es együtteséhez, majd megfordult az UD La Cruz korosztályos csapatában is. 2023 nyarán leigazolta az NB I-es Paks gárdája, ahol két élvonalbeli találkozón lépett pályára az őszi szezon során. Az U15-ös korosztály óta rendszeresen szerepel az utánpótlás-válogatottakban, eddig tizenhétszer ölthette magára a címeres mezt.

Szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni, egyúttal gólokkal, asszisztokkal segíteni a csapatot és együtt örülni a társakkal. Hamar befogadtak a srácok, néhány játékost már ismertem korábbról, így nem lesz gond a beilleszkedéssel. Jó hangulatban telnek az edzések, jól érzem magam Szegeden. Elsősorban szélsőként szeretek játszani, de támadó középpályásként is bevethető vagyok

- nyilatkozta a friss igazolás.

Szám szerint az ötödik játékos érkezett a télen Alekszandar Sztevanovics keretének megerősítésére. Zuigéber Ákos, Nagy Richárd, Ónodi Ákos és Klausz Milán után Földi Dominik is a Tisza-parton folytatja.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.