Ez lesz a leghosszabb szakasz a következő évek fejlesztései közül.…
A megyei jogú várost elkerülő 12,7 kilométer hosszú útszakasz megépítése után 2018 tavaszára Hódmezővásárhely fellélegezhet, mentesül az átmenő forgalom és annak káros környezeti hatásai alól. Nézzék meg, miként is halad az építkezés!…
Még tavaly ősz végén kezdeményezte és mutatta be Bordány Nagyközség Önkormányzata a jelenleg aszfaltos úttal nem rendelkező utcák lakóinak az 1+1 Közösségi Útépítési Programot. A lakossággal közösen megvalósítandó fejlesztés tájékoztatóját követően megkezdődött…
Kezdődik a 47-es út hódmezővásárhelyi, 13,4 kilométeres elkerülő szakaszának építése - jelentette be Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az alföldi városban. A 38 milliárd forint értékű fejlesztés a rendszerváltás óta a legnagyobb beruházás…
Bordány Nagyközség Önkormányzata az elmúlt években zajló csatornázási és ivóvízminőség-javító munkálatokkal egyidejűleg folyamatos előkészítő munkát végzett azzal kapcsolatosan, hogy szilárd útburkolattal nem rendelkező utcákban is a következő években megindulhasson egy helyi szintű,…
A Közgép és az Itinera árajánlatáról szóló cikkünket továbbgondolva szétnéztünk a keleti szomszéd útjain. Ezeket találtuk: félkész autópályán, félkész híd alatt robogó lovaskocsi, 29 éven át épülő autópálya, tíz hónappal az átadás…
Ha el akarjuk kerülni a botrányokkal terhelt, rosszul megépített, fapados gyorsforgalmi utak, vagy épp meg sem épülő gyorsforgalmi utak elszaporodását, most kell észnél lennünk! - írja a magyarepitok.hu.…
Szeged idei költségvetési főösszege 35,6 milliárd forint – közölte Botka László a Közéleti Kávéház estjén, ahol elhangzott, hogy 2017 tavaszán elkezdődik a fedett uszoda építése, míg ebben az évben a tavalyi 200…
A kormány által elfogadott infrastruktúrafejlesztési programban szerepel a szegedi déli Tisza-híd, és meg is van rá a fedezet – közölte Fónagy János parlamenti államtitkár, aki a Tisza Lajos Közéleti Egyesület meghívására érkezett…
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában a 47. számú főút Békés és Csongrád megyei szakaszain Békéscsabától Hódmezővásárhelyig 54 km hosszan folyik a 11,5 tonnás burkolaterősítés, szélesítés és korszerűsítés.…