A fiatalok felé nyit a THEALTER Fesztivál + FOTÓK

József Attilától Gelsomináig, a Kulterertől Sziszüphoszig, sok meglepetéssel – szeptember 21-25. között első alkalommal jelentkezik az idén 21 éves THEALTER Fesztivál őszi plusz programja.…

Idén is sokszínű évadot kínál a színház + VIDEÓ

A város egyetlen színházaként minden igényt ki kell elégítenie a Szegedi Nemzeti Színháznak. Az elsődleges elv tehát a sokszínűség – vallja Gyüdi Sándor, az intézmény főigazgatója. Augusztus 8-ától kezdődik a bérletezés.…

Karácsonyi ének az iszapkárosultaknak és előadásgazdag január

Három sikeres bemutatót hozott a december a Szegedi Nemzeti Színháznak: a Szegedi Kortárs Balettől a Testek filozófia kísérleti előadást, Mikszáth különös házasságát, valamint a Karácsonyi éneket. Januárban Csajkovszkij Anyegin című operáját és…

/

Balczó Péter: „A komolyzene az én utam”

Megosztott második helyet kapott az Armel Operaverseny és Fesztiválon (úgy, hogy közben első díjat nem osztottak). Debrecenben született, már játszott Miskolcon, és a könnyűzenében is kipróbálta magát. Most mégis a világot jelentő…

Traviatával és Édes Annával jön a november

Idén is Szegedre érkezik az Armel Nemzetközi Operaverseny és Fesztivál, amelynek egyik versenydarabját, Verdi Traviatáját a szegedi teátrum adja. November végén Keresztes Attila rendezésében érkezik az Édes Anna a Kisszínházba, és a…

A Csárdáskirálynővel kezdi évadját a színház

Kálmán Imre nagyoperettjével, a Csárdáskirálynővel kezdi évadját a Szegedi Nemzeti Színház, a teátrumban októberben bemutatják még Bodolay Géza Moliére nyomán írt Képzelt fösvény beteg című darabját, valamint Weöres Sándor mesejátékát, a Csalóka…

Régiek és újak a szegedi deszkákon

Harmadik alkalommal rendezett Nyitánygálát a Szegedi Nemzeti Színház, melyben a hagyományoknak megfelelően egy-egy műsorszámmal mutatkoztak be az idei évad (régi-)új színművészei is. Az évadnyitó műsor rendezésében Toronykői Attila működött közre, Gyüdi Sándor…

Tizenöt bemutató a Nemzeti Színház idei műsorán

Tizenöt bemutató – közte három opera, egy operett, két balett és két gyerekdarab – szerepel a Szegedi Nemzeti Színház 128. évadjának műsorán – közölte Gyüdi Sándor főigazgató pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.…