Hiába riogattak a balliberális politikusok egész nyáron pedagógushiánnyal, fennakadás nélkül indult el az új tanév…
Az első ízben átadott Pálfy Ferenc-díjat – amely egy oklevéllel és Popovics Lőrinc szobrászművész kisplasztikájával jár – Rádi Katalin, a Korábban Érkeztem Alapítvány elnöke, Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója és…
Mint arról korábban beszámoltunk, csütörtök reggel 8 órától írathatják be a szülők és gondviselők az első osztályba a gyerekeket. Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója a Rádió 88-nak elmondta, az…
Tizenhat oktatási intézmény megújítása már biztosan megvalósul a Szegedi Tankerületben uniós és kormányzati forrásból, csak a Radnóti-gimnáziumra 780 millió forint jut – közölte B. Nagy László, Csongrád megye fejlesztési biztosa. A kivitelezéseket…
A legnagyobb befektetés gyermekeink jövőjéért tenni – hangzott el a Móra Ferenc Általános Iskola tanévnyitóján, egyben első tanítási napján. A mórahalmi intézmény a jövőben még szebb és jobban felszerelt környezetben fogadhatja a…
A tankerület mind a negyvenegy intézményében „felfrissülve” várják a diákokat szeptember elsején.…
Módszerek ismertetésével, jó gyakorlatokkal, képzésekkel és közösségi rendezvények által megvalósított „Generációk Biztonsága” című projekttel a bűnmegelőzés fontosságára irányították a szakemberek a figyelmet.…
A szegedi iskolák közel 120 programmal készülnek, 15 helyszínen mutatkoznak be április 21-én. Csupán tavaly tartották meg először szegedi kezdeményezésre a Szakmák Éjszakáját az ország szakképzési centrumaiban, de idén már a határon…
Kürti Sándor, a Hátrányos Helyzetűek Oktatása (H2O) Projekt támogatója mutatta be december 16-án a Csongrád megyei iskola- és tankerületi igazgatók előtt azt a Komplex Instrukciós Programot, mely a sajátos nevelést, oktatást igénylő…
Három éve még a fenntartás és átalakítás voltak a kulcsszavak a közoktatás intézményrendszerében, kevés szó esett eddig azonban a tartalmi megújításról, a versenyképes tudásról, az esélyteremtésről, valamint a hátránykompenzációról.…