Újszegedről közvetített misét a Duna TV + FOTÓK

Az újszegedi katolikus plébánia hívei példaértékűen, egy nagy családként élik mindennapjaikat. Vasárnap délelőtt ezt az összetartást a Duna TV nézői is láthatták, ugyanis a Kalkuttai Boldog Teréz anya templomból közvetítette a televízió…

Hiszek! – a magam módján…

„Keresztény vagyok, de nem hiszek a feltámadásban.” „Hiszek Jézusban, járok jógázni, és elfogadom a reinkarnációt is.” „Pozitív energiákért imádkozom.”…

/

Egy templom száz éve

Százéves fennállását ünnepli az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom, mely az idők során Újszeged egyik legjellegzetesebb épületévé vált. Nemcsak a templomról, hanem a plébánia közösségéről is beszélgettünk Kiss Imre plébánossal, a Szeged-Csanádi Egyházmegye…

Ismét kérdés: kié a kőbárány?

Augusztus 20-án a szegedi városi ünnepség központi eseménye a kiskundorozsmai Kőbárány Kút felavatása és megszentelése lesz. Úgy tűnik, az ötletadó és a kivitelezésben is sokat segítő civilek ismét háttérbe szorultak, a rendezvényt…

Augusztus 20-ai programok Szegeden

A zászlófelvonás után Szent István és Gizella szobrának megkoszorúzásával indul az augusztus 20-i ünneplés Szegeden, a városi tűzijátékot pedig Ruzsa Magdi koncertje előzi meg.…