A böjt pontos jelentésével kevesen vannak manapság tisztában, sokan egyszerűen a húsevéstől való tartózkodást értik alatta, pedig egyáltalán nem ez a valós lényege.
A katolikus egyházban nagyböjtnek nevezett időszak hamvazószerdával kezdődik, és negyven napon át tart egészen nagycsütörtökig. Szent negyven napnak is nevezik, ami egy szimbolikus szám, a teljességet jelenti.
Jézus Krisztus
az evangélium szerint messiási küldetésére a pusztában töltött negyven napos böjttel készült fel, de az Ószövetségben is jelen van a negyvenes szám: Izrael népe negyven évig vándorolt a pusztában, míg megérkezett Kánaán földjére, valamint
Mózes
negyven napig tartózkodott fenn a Sínai hegyen, mikor Isten népének adta a Tízparancsolatot – magyarázza
Kiss Imre
teológiatanár, általános püspöki helynök.
Ha azonban utánaszámolunk, mégsem negyven, hanem negyvenhat nap van a naptárban hamvazószerdától nagycsütörtökig. A vasárnapok azonban nem számítanak böjti napnak, hiszen azok a hívők „heti húsvétjai”, vagyis akárcsak húsvétkor, minden vasárnap Krisztus feltámadására emlékeznek a keresztények. A nagycsütörtök után következik még a szent három nap, húsvétvasárnap estig. A köztudatban is élő hústilalom, illetve a zsíros ételektől való tartózkodás valójában csak a böjthöz kapcsolódó megtérés, bűnbánat egyik oldalára vonatkozik. A böjtnek sok útja van, külső megnyilvánulása az élvezetekről való lemondás. A Szentírás háromféle bűnbánati cselekedetet említ: a böjtöt, az imádságot és a jótékonykodást, a jócselekedetet, az anyagi javak megosztását.
Izaiás
próféta könyvében azt olvassuk, hogy Istennek az a böjt kedves, mikor megosztjuk az éhezővel a kenyeret, a ruhátlannal a ruhát, az idegent befogadjuk a házunkba, felhagyunk az igazságtalansággal – fejtegeti az atya.
Ma sokszor összekeverik a böjtöt egészségügyi szempontoktól választott szabályozott táplálkozással, diétával, pedig a valós tartalma az, hogy valamiről lemondunk, önfegyelmet gyakorlunk azért, hogy valami lényeges dologra tudjunk koncentrálni. A hétköznapi életben is azt tapasztaljuk, hogy önfegyelemmel jobban képesek vagyunk döntést hozni – emeli ki Kiss Imre atya. Hozzáteszi: túl sok mindennel van tele az életünk, a szívünk, a gyomrunk. Az étkezésben való önmegtartóztatás az egyházatyák óta jelen van, de nem önmagában való értéke miatt. A hívő ember Istenre figyel, önmegtartóztatásában Isten iránti és egyben embertársai iránti szeretete is kifejeződik, hiszen amit magunktól megvonunk, azt a szegényeknek adjuk. A böjtölés tehát nem öncélú cselekedet, megtérésre kell vezetnie – mutat rá Kiss Imre. Mortifikáció – mondja a latin az önmegtagadásra, vagyis önmagunknak való meghalás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.