Firenze mellett vezet papi iskolát a korábbi újszegedi plébános + FOTÓK

Január elseje óta egy Firenze melletti városban, Loppianóban szolgál Kiss Imre atya, szegedi püspöki helynök, korábbi újszegedi plébános.

Loppiano Firenzétől 30 km-re fekszik, közigazgatásilag Incisához tartozik. Gyermekkorában itt élt

Francesco Petrarca

, akinek ma is megvan a háza, egy négy főből álló kis közösség (Istennek szentelt személyek) és egy család lakik benne. Loppianót egyben a Fokolare mozgalom egyik bázisaként tartják számon.

Kiss Imre

atyára egy nemzetközi „Papi iskola” vezetését bízták rá, mely teológiai-pasztorális-lelkiségi képzést, illetve továbbképzést nyújt kispapoknak és papoknak egyaránt. Kiss Imre portálunknak elmondta, Loppiano a testvériség és a dialógus városa. Az itt lakók az öt kontinens 65 országból jöttek. Céljuk, hogy elsajátítsák a közösségi lelkiséget, és a mindennapi életben gyakorlattá váltsák a II. Vatikáni Zsinat közösségi egyháztanát. Fiatalok, felnőttek jönnek rövidebb-hosszabb időre, általában egy évre, hogy megtalálják a hivatásukat és felkészüljenek rá. Családok is érkeznek, hogy a családos hivatásukban elmélyüljenek, s hazatérve országukba más családokat is segítsenek.

Az Evangélium iskolája

A kilenc hónapos papi képzésre a világ minden tájáról érkeztek. Összesen 26 résztvevőt vártak többek között Koreából, Burundiból, Kenyából, Egyiptomból, Brazíliából, Lengyelországból, Ukrajnából, Olaszországból, Svájcból és Magyarországról. Az életkor 22-60 év között van. „Fontos része az itteni ’tanulásnak’ a Loppiano városka életébe való bekapcsolódás” – tudtuk meg Kiss Imre atyától. Nemrég fejezték be a lelkiségi központ – egy 500 éves ferences kolostor – fölújítását.

„A lényeg: mindent az Evangéliumra, a kölcsönös szeretetre építeni. Tulajdonképpen ezt ’tanítjuk’, tanuljuk” – összegzett az atya. „A legnagyobb meghívás, hogy éljük magunk között a szentháromságos életet: nyíltságban, szolgálatban, önmagunk elveszítésében, szabadságban és örömben. Az itteni élet mindnyájunknak, képzőknek és résztvevőknek az Evangélium iskolája. Hogyan lehet élni a nyolc boldogságot, a szegénységet, szelídséget, hogyan lehet elősegíteni, megélni, hogy

Jézus

közöttünk lehessen megtapasztalhatóan, és vele hozzuk a döntéseket” – magyarázta Kiss Imre atya. „Életünkre jellemző még, hogy sok látogatónk van. Van olyan hét, hogy szinte mindennap fogadunk valakit: tegnap Romániából, ma Ukrajnából, máskor Rómából stb.” – beszélt olaszországi tapasztalatairól a plébános, aki márciusban egy belfasti anglikán esperest is vendégül látott, aki útitársaival többek között azért utazott Írországból Rómába, hogy tanulja, hogyan lehet az ökumenét élni.

Semmi sem pusztán elmélet

„A közelmúltban értékes előadásokat hallhattunk egy koreai és egy olasz szakértőtől a vallásközi párbeszédről, amit a II. Vatikáni Zsinat óta tanít és gyakorol a katolikus egyház. De itt Loppianóban semmi sem pusztán elmélet, mert a minap például egy 12 fős muzulmán egyetemista csoport tett látogatást a városkában. Az itt töltött két nap folyamán megismerték a Sophia Egyetemi Intézet programját, találkoztak a professzorokkal és a hallgatókkal, jelen voltak a városka esti szentmiséjén és az egyik este folyamán alkalom volt a velük való párbeszédre. Máskor egy buddhista szerzetes töltött néhány hetet a városkában. Az itteni szerzetesi központ látta vendégül” – mesélt tovább Kiss Imre.

„Hídépítő” fiatalok

Május 1-én minden évben ifjúsági találkozót rendeznek, melyre az idén 3.500 fiatal érkezett, főleg Olaszországból, de néhány kisebb csoport külföldről is. A programot a fiatalok készítették elő, ők vezették, és énekkel, koreográfiával, tanúságtételekkel, expóval hirdették, hogy lehetséges a testvériség, lehetséges hidakat építeni kultúrák, vallások, nemzetek, generációk között. A tavalyi budapesti Genfest (Nemzetközi ifjúsági találkozó) programjának lezárása, illetve következő állomása volt az esemény. A nap folyamán televíziós kapcsolat volt többek között Budapesttel és Jeruzsálemmel – sorolta az atya. Azt is hozzáfűzte, a fiatalok négy lépésre hívtak mindenkit: kilépni önmagunkból – elindulni a másik felé – együtt menni a többiek felé – építeni az emberiség nagy családját, az egyetemes testvériséget.