A brazíliai világbajnokság nyitányán a hosszú évek óta bezárt Régi Hungária is kinyitott, egyelőre minimál üzemmódban, de hosszú távon komoly felújításról is beszélnek.…
Eredeti funkcióját felelevenítve, vendéglátóhelyként újra nyílt csütörtökön az egykori Kass-szálló, a régi Hungária földszintje.…
Horthy Budapesti bevonulásának 93. évfordulójáról emlékezik meg a Jobbik Szegedi Ifjúsági Tagozata csütörtök délután.…
A csend tovább tartott, a gázt elzárták, és valahol a világban – éppoly távol, mint amennyire közel – olyan véres dolgok történnek, amelyek sárba tiporják az államiságba, politikába vetett utolsó sarjadó kis…
A beruházások hosszú listája azért nyúlik pont így, mert Botka teljesen tisztában van azzal, hogy mit ért legjobban a szegedi nép. Amit elé tesznek. Amit lát. A kirakat csillogását. Ennek a folyamatnak…
Fotó: Gémes Sándor – SZEGEDma A Quaestor-csoport csaknem két milliárd forintos felújításba kezd az egykori szegedi Kass-szállóban, ehhez hatszáz millió forintot nyert a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program turisztikai pályázatán – jelentette be…